whos_among_us

2011. december 27., kedd

Olaj long, Szoros short

Lehetséges Izraeli támadás Irán ellen - diplomaci.blog.hu
Ma a piacokon a kőolaj ára megugrott. A WTI 101$ fölé került, míg a Brent 109,2$ fölött tartózkodik jelenleg.
Az emelkedés alapvetően ismét a Nyugat és Irán (egyenlőre verbális) konfliktusának újabb epizódja mozgatja gyors ütemben felfelé.
A Hormuzi-szorosról és annak geopolitikai jelentősségéről már korábban tettem egy bejegyzést itt a blogon. Fontos még tudni, hogy Irán 5,1%-át adja a világ kőolajtermelésének. Ez nagyon jelentős! A Szoroson keresztül azonban ennél lényegesen nagyobb kitermelést, illetve a kitermelt olaj vagy olaj származék Nyugati világba juttatását tudják blokkolni. Ez bizony súlyos csapás lehet és jelentősen felverhetik az olaj árát. Persze nagyon kérdéses, hogy egy ilyen helyzetben Irán mennyire tudná a Szorost megtartani!? Azonban a helyzet maga is potenciálisan óriási veszélyt jelent az olaj ellátás biztonságára. Ez önmagában ok, a drágulásra.
Befektetőként az olaj és olaj termékek árának növekedésére fogadok, ugyanis ez a helyzet - jól láthatóan - nem fog rövid távon megoldódni! Irán nem fog letenni magától atomprogramjáról (már csak presztizs okokból sem, de regionális középhatalmi törekvései miatt sem), a Nyugat (élén az USA-val és Izraellel - Obama épp a napokban jelentette ki, hogy "Soha nem fogja megengedni, hogy ...") pedig nem engedheti meg, hogy "terrorisa ország" atomfegyverrel rendelkezzen. A helyzet innentől tiszta: gyors megoldás nem lesz. Addig pedig a befektetők logikusan longra játszhatnak. Az más kérdés, hogy milyen ütemben jelentkezhet a drágulás. Az is világos, hogy az iráni flotta innentől szinte folyamatosan gyakorlatozni fog a Szorosban, nyomás alatt tartva a Nyugatot és persze az olaj árat. (Aminek plusz hasznából persze Irán is búsásan részesül és amelynek hasznából sok mindent finanszírozhat.)
Ebből a helyzetből profitot a Öböl térségétől eltérő helyeken kitermelő nagy olajtársaságok részvényeivel, a nyersanyag és az olaj árakkal nagyon jelentősen együtt mozgó orosz tőzsde indexeket követő termékekkel (pl. RTS), olaj és olaj termék ETF-en keresztül, esetleg Cetifikáton keresztül tudunk profitot termelni magunknak.
Véleményem szerint ilyen olaj long termékek például:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.