whos_among_us

2012. január 2., hétfő

Dilemmák év elején

Év fordulók idején egyfelől az előző év értékelésével, másfelől az új esztendőre vonatkozó várakozásokkal foglalkoznak sokat a gazdasági szakemberek - érthető okokból.
A vilgággazdaság és tágabb értelemben az emberiség tetemes kihívások előtt áll, melyek megoldása csak szinte sosem látott összefogással lehetséges. A problémák zömének gyökere egyfelől a világ túlnépesedésében, másfelől a túlnépesedett emberiség hihetetlenül megugró fogyasztásában keresendő. Persze nagyon relatív és területenként, országonként nagyon eltérő összetételű ez a fogyasztás.
A problémák innentől szétesnek további gazdasági, ökonómiai és politikai természetű (al)problémákra. A mai gazdasági problémák lényegében mindegyike onnan ered, hogy a fejlett országok lakossága régen megszokott életszinvonalát (pl. magas nyugdíjak, korai nyugdíjazás, magas szociális juttatások, relatíve sok szociális eltartott, magas minőségű és jórészt ingyenes állami oktatás és egészségügyi szolgáltatások, stb.) önerőből (a befizetett adók terhére) egyre kevésbé tudja szinten tartani. Ahhoz egyre nagyobb és nagyobb mennyiségben vett/vesz igénybe külső forrást (hitelt). Ezek mértéke szinte minden fejlett gazdaságban olyan szintre emelkedett, ami a legnagyobb, legerősebb gazdaságok esetében is felveti a visszafizethetőségi kérdéseket a befektetői oldalról. A kérdést bonyolítja (mint azt pl. a görög vagy olasz példa is mutatja), hogy nem elszigetelt gazdaságokról van szó, hanem egy kártyavárról, amiből ritkán tud úgy kidőlni egy lap, hogy a vár többi része ne dőljön össze, de legalábbis erősen meg ne rongálódjon. A kártyavárnak már rég nem külső szemlélői a befektetők sem!
A megoldás nem lehet más mint a fejlett régiókban az állami költekezés óriási mértékű visszafogása és a nagyobb integráció. (Utóbbi főleg Európában fontos, mert anélkül a kisebb EU gazdaságok teljesen lefagyhatnak. Ez persze iszonyat társadalmi feszültségeket kelt máris, pedig még csak az elején tartunk! A társadalmi feszültségek és a piacon lévő (olcsó) pénz hiánya ugyanakkor nem tesznek jót a gazdaságnak. (magas munkanélküliség, csődök, sztrájkok, bedőlő hitelek, stb)
Ezért aztán fontos, hogy a piacon ilyen időkben lendületet kapjon az olcsó hitelezés. A gazdaságba pumpált (általában jegybank által "megteremtett") pénzen indulhatnak be kisebb-nagyobb projektek, a KKV szektor pedig ezen "lógva" maradhat életben (pl. tudják fizetni rezsijüket).
A gazdaság felpöregtése is rendkívül fontos, azonban ez általában nem megy egyik pillanatról a másikra. Még azokban az országokban sem, ahol a nyersanyag kitermelésben vagy az iparban amúgy vannak jelentős ki nem használt kapacitások! Hiszen világ méretű gazdasági lassulás idején a nyersanyagok sem annyira kelendők és a belőlük készülő ipari termékek sem fogynak jobban, sőt.
Van még egy komoly aspektusa az egésznek: egy ökológiai. Minél jobban pörög a gazdaság, általában annál jobban megterheljük környezetünket. A globális felmelegedésként ismert nagyon összetett jelenség és annak különböző következményei egyre súlyosabban érintik a Földet (a rajta élőket és így bizony a gazdaságukat is). Sokféle publikáció és szám jeleneik meg évről évre a témában jónevű kutatói csapatoktól, de abban teljes az egyetértés mára, hogy a jelenség létezik, és lényegében néhány évünk maradt, hogy végérvényesen el ne rontsuk a Föld klímáját, aminek következményeit igazán fel sem tudjuk mérni. Már pedig ehhez olyan mértékű összefogás kellene a Föld lakói között, amilyenre még soha nem volt példa - és ami a legszomorúbb, komoly eséllyel talán soha nem is lesz.

A fentieken tűnődve kívánok befektetői sikerekben gazdag, boldog új esztendőt minden kedves olvasómnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.