whos_among_us

2012. július 9., hétfő

Kohézió?

Az index.hu az EU megújuló kohéziós alapja körüli tárgyalásokról ad egy egész jó összefoglalót. Pár gondolat a cikk alapján:
  • Jelenleg folyik az EU 2014 és 2020 közötti új költségvetésének vitája és ezen belül a kohéziós alap körül is súlyos a vita a gazdagabb és szegényebb országok között. 2000 milliárd forint a tét.
  • A gazdagabb tagországok javaslatai alapján a szegényebbek egy részének kevesebb pénz jut majd.
  • A kohéziós alapokból elkölthető pénzeknél az ÁFAt is figyelembe kell majd venni és egy ország számára kiosztható összes pénznél érvényesíteni szeretnének egy plafont, mely az adott ország GDP-jéhez kötődik (kisebb GDP => kevesebb kohéziós pénz)
  • Jelentősen szigorítják azt a kört, amire igénybe lehet majd venni az Únió ilyen támogatási pénzeit.
  • Magyarországon a fejlesztések, beruházások 97% csak EU forrás segítségével készül el. (Lengyelországban ez az arány 50% körüli!)
Ismét egy kijózanító hír és bár a vita még zajlik, remélhetőelg lesz még egy-két kompromisszum, de ez praktikusan azt jelenti, hogy Magyarországnak nagyobb részben kell forrásokat találnia saját talpraállására (fejlesztések, beruházások kellenek hozzá) önerőből, a saját maga által megtermelt javakból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.