whos_among_us

2012. július 20., péntek

Commodity trends - energia szektor

Mársiustól júniusig az árupiaci termékek inkább lejtmenetben voltak, majd az utolsó egy hónapban főleg az emelkedésé volt a terep. Jól mutatja ezt az S&P GSC Indexe, mely az árupiacok teljesítményét hivatott összegezni. A nagy árupiaci kategóriánk tekintetében nézzük át röviden a trendeket:

Az utóbbi napok inkább az olaj árának emelkedését hozta. Míg az árak június második felében még 80$ alatti (WTI) illetve 90$ környéki (Brent) szinteken voltak, onnan az olaj ára szép ütemben emelkedett vissza és érte el a jelenlegi szinteket (92$ környéke a WTI-nél és 107$ környéke a Brentnél). Az emelkedésnek több oka is van: az Irán környéki geopolitikai feszültség ismét nő. A világ sajtóban számos e témájú hír, elemzés, találgatás jelent meg. Sokan biztosra veszik, hogy a konfliktus békésen nem rendezhető.
Az emelkedés másik forrása, az amerikai készletek némi - szezonálisan jellegzetes - apadásához kötődik. A készlet adatokat hetente és - általában - szerdán megjelenő amerikai készlet adatok mutatják. Ezt érdemes figyelemmel kísérni, aki kőolaj árfolyamra spekulál.
A harmadik ok vélehtőleg az olaj kitermelő országok háttér beavatkozása is lehet: a szaudi olajminiszter többször is elmondta az elmúlt időszakban, hogy számukra a 100$ alatti Brent árak egyáltalán nem elfogadhatóak. Az árak emelkedéséhez hozzájárulhat az embargó miatti iráni kitermelés kiesése is, mely mostanra már éreztetheti hatását. A fekete arany árának alakulásában nem utolsó sorban szerepe van a dollár erősödése vagy gyengülése a fő devizákhoz képest: a befektetők akkor teszik szívesebben a pénzüket árupiaci termékekbe, ha a dollár gyengül. Erősödő dollár mellett viszont általában a készpénz (dollár) irányába vándorolnak a befektetések a commodity termékek esetleges eladása mellett (mely eladások viszont csökkentik a nyersanyag árakat).
A trend az olaj piacon jelenleg emelkedő, de elemzők szerint, ha az Iránnal kapcsolatos feszültségek oldódnának, az ár ismét délnek fordulhatna. Az ár mostani emelkedésében vélhetőleg spekulatív tőke is résztvesz.

Az (észak-amerikai) földgáz ára június közepi 2,25$-ról pattant fel és emelkedik. Jelenleg 3$ környékén van az ár. A földgáz árát is a kereslet mozgatja, ami nyáron nagyobb, tekintettel az amerikai nagy hőség miatti megnövekedett energia igényre, aminek (főleg a csúcsait) a beindított gázturbinás generátorokból nyert árammal elégítik ki. A földgázzal kapcsolaban érdemes megjegyezni, hogy Az Egyesült Államokban egyre többen beszélnek a gázzal hajtott gépjárművek jövőjéről és több autógyár komolyan kezdett foglalkozni az üggyel. Egy ilyen forgatókönyv a gáz keresletre és árnövekedésére komoly hatással lehet Elsősorban a több éves kiemelkedő befektetéseket keresők közül sokan látnak jó beszállókat a mostani alacsony árakban a földgáz tekintetében.
A trend az amerikai földgáz esetében is inkább emelkedő. A gáz ára történelmi mélypontokra került a nyár elejére. Innen történő visszakapaszkodásban még bőven van hely az emelkedésre. Az emelkedésnek fundamentális okai is látszanak. Azonban az emlekedést a Blogger inkább lassú, több korrekcióval gondolja és előfordulhat, hogy egy szint fölött a termék ára inkább oldalazásba kezd. Nagy kérdés, hogy az ár hogy alakul majd ősszel és a tél felé haladva.

Az amerikai benzin ár is trendben emelkedő. Június közepén érte el az 52 hetes mélypontját a termék 2,37$/Gallon áron, majd innen fogta emelkedőre és 2,82$-nál jár jelenleg az ár. A benzin ára részben az olaj árának alakulásától függ, másfelől a finomított termék előállítási kapacitásokhoz mért keresletétől. Ez utóbbi Észak Amerikában is a nyári hónapokban erősebb, ami segíti az ár felkapaszkodását.
Trend szerint az olaj árának emelkedésével és a nyári megnövekedett kereslet okán is a benzin ára inkább emelkedő lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.