whos_among_us

2013. január 24., csütörtök

459 dollárig eset az Apple a gyenge eredményekre

Az AAPL10,64%-ot esett a jelentést követően
- marketwatch.com
Ahogy az sejthető volt, az Apple gyorsjelentése sajnos nem elég jó számokat tartalmazott. A tecnológiai óriás 13,1 milliárd dollár profitot riportolt, ami $13,81 lett részvényenként. Azonban befektetői szempontból probléma, hogy tavaly ilyenkor a cég ugyanekkora profitot riportolt! A profit tehát nem nőtt!
 Az árbevétel ugyanakkor 18%-ot nőtt, $54.5 milliárdra 46,3 milliárd dollárról.
Az elemzők 55 milliárd dollár árbevételre számítottak és $13,48 egy részvényre jutó profittal.
A vállalat az év utolsó negyedévében 47,8 millió iPhone-t adott el, valamivel kevesebbet, mit az elemzői konszenzusként elfogadott 48 milliós darabszám. Az iPad-ekből eladott 22,9 millió  darabszám megfelel az elemzői várakozásnak, mely 22 és 23 millió darab közötti volt.
Az Apple a következő negyedévre 41 és 43 milliárd dollár közé várja a profitját, míg az elemzők ennél többre számítottak (45,6 milliárd dollár).

Tim Cook beszédében megemlítette, hogy a negyedév során 2 millió darab Apple Tv-t adtak el. Továbbá elmondta: "It's an area of intense interest for us". "I tend to believe there's a lot we can contribute in this space. We'll continue to pull the string and see where it leads us."

Blogger véleménye: az Apple nagyon nagyra nőtt túl gyorsan. A cég árbevétel és profit termelő képessége még ma is óriási potenciált rejt, de a cég további növekedéséhez új húzó termékekre és még szélesebb piacok kellenek. Utóbbi forrása Kína és az emlegetett valamivel olcsóbb termékek lehetnek. Az iPad Mini sikere a jól eltalált mérete mellett az iPad4-hez képest lényegesen olcsóbb ára! A papír értéke rövid távon akár tovább is eshet, de kedvező részvénypiaci hangulat és a céggel kapcsolatos jó hírek esetén a jelenlegi beesett ár újra mehet felfelé. Az aftermarketben látott mai esés inkább a piaci pániknak tudható be. Összegezve az Applenek csak egy komolyabb fordulat, átalakulás mellett lesz lehetősége fordítani, ami érintheti a jelenlegi termék portforiót, az akvizíciós politikát, az osztalék politikát és akár konkrétan a mostani vezetést.
Update: A megjelenő elemzések egy része "értetlenkedik" a tegnap este látott túlzó piaci reakciókkal kapcsolatban. A 18%-os árbevétel bővülés kimondottan jónak ítélik és az elért profit is hihetetlenül nagy. A nagy piaci szereplők, azonban profit bővülést vártak és ezt nem kapták meg. Az iPhone értékesítések gyengéledése helyett többen a tablet piac térnyerésére és a kimondottan jól fogyó iPad Mini-re hívják fel a figyelmet. A J.P. Morgan szerint az iPad eladások, árbevétel és akár profit termelés szempontjából is lassan átveheti a helyet az iPhonetól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.