whos_among_us

2013. április 1., hétfő

Profitabilis lesz a Tesla?!

Elon Musk Twitter üzenete
Az elektromos alutók fejlesztésében és gyártásában érdeklet Tesla (TSLA) alapító tulajdonosa és vezérigazgatója Elon Musk március 25.-én tette közzé az első sokat sejtető twitter üzenetét, melyet sokan nem tudtak máshogy értelmezni, mint hogy a Tesla alapítása óta először nyereséges lesz! Ezt a sejtést aztán azóta újabb twitter üzenetben egyértelműsítette, illetve a Tesla sajtóközleményt tett közzé az elért mérföldkővel kapcsolatban. A papír árfolyama a kereskedés elején (New York-ban ma tőzsdei nap van!) több, mint 20% ugrott $46,68-ig a múlt heti $38 környéki záróáráról, majd némileg ereszkedett, de a post írásakor is $44 az ár.
A befektetők a meglehetősen polarizáltak a cég kapcsán. Sokan nem hisznek az elektromos autózásban és számos "kifogást" sorolnak fel ellenük (töltö rendszer hiánya, korlátozott hatókr, akkumlátorok ára, az autó igen borsos ára, stb.). A közkézen forgó részvények közel fele volt kölcsönadva short ügyletbe kb egy hónapja is még! Egy alapvetően részvény "longos" időszakban ez szinte példátlan és komoly vezeteségeket okozhatott a mai emelkedés részükre. A befektetők másik fele erős emelkedést jósol a Teslanak. Az ebben a táborba tartozók is számos érvet sorolnak fel általában (jövő technológiája, nagyvárosi közlekedési eszköz, a Tesla által birtokolt szabadalmak sora, csökkenő árak, a most megjelenő szuper töltő állomások, stb).
Abban azonban minden befektető megegyezik, hogy egy nyereséges és jövőbemutató technológiával foglalkozó, keresett termékeket előállító cég értékesebb, mint egy veszteséges vállalkozás.
A vállalat fő terméke az "S" Modell sedan sorra kapja a különféle elismeréseket. díjakat: a Motor Trend Magazine 2013-ra az év autójának választotta, a Worlds Car Awardnál pedig az év zöld autója díjat nyerte el 2013-ra.
A Blogger azok táborát erősíti, akik szerint a Tesla (TSLA) jó befektetés és még a megemelkedett áron sem drága. A jelenlegi éves 25 000 darab körül eladott mennyiség (~70 megrendelt "S" naponta) jelentősen növekedhet idén. A Tesla világszerte 25 saját kereskedést nyit meg még idén és nagy erővel bővíti Egyesült Államok szerte a szuper töltő állomásokat.

A Tesla országos töltőállomás hálózatot épít ki a következő 2 évben -
teslamotorsclub.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.