whos_among_us

2013. május 22., szerda

Hogy állnak a Saxo Bank 2013-as jóslatai?

A Saxo Bank - mások mellett - közzé tette 2013-ra vonatkozó- nem hivatalos - gazdasági jóslatait a tavaly év végén. Nézzük hogy állnak a dán nagybank jóslatai!

1.) A DAX 33 százalékkal 5000 pontra esik vissza
Ettől egyenlőre nagyon távol vagyunk. Ráadásul az ECB még igazán bele sem kezdett valami komoly monetáris lazításba, amire még szükség lehet, ha a gazdaság továbbra sem pörög fel. Egy lazításnak lehet az a következménye, hogy az EU részvény piacra csak még több pénz érkezik. A Blogger kizárólag valamilyen nagy Európai vagy világgazdasági sokk hatására tud elképzelni idén 5000 pontos DAX30-at. (A DAX30 ma 8472,20-on zárt.)
Ez a jóslat abból a tényből táplálkozik, hogy Japánnak hihetetlen tetemes az államadóssága (ahol főleg a saját lakossága a hitelező), amiről lényegében sejthető, hogy visszafizethetetlen. Ettől függetlenül a japán jegybank pár hete hatalmas kötvényvásárlási (piaci likviditási) programot hírdetett meg, a

2.) Japán államosítja a legnagyobb elektronikai vállalatokat
mitől Japánban is a gazdaság felpörgését, a GDP emelkedését várják, no és nem utolsó sorban inflációt, ami a reál adósság mértékét aztán csökkenti. Japán jó úton halad, amit az érkező makró adatok is alátámasztanak. Csökken a munkanélküliség, nő a GDP. A Yen pedig mélyponton van a dollárral szemben.
A japán nagyvállalatok államosítására nyilván egy válság közepén, csőd helyzetben kerülhetne sor. Ettől messze vagyunk. A japán nagyvállalatok papírjait továbbra is veszik.

3.) A szója ára 50%-kal megugrik
Jelenleg úgy néz ki, hogy az idénre várt szója termés átlagok jobbak a tavajiaknál. Azonban az időjárás mindent átírhat. A nyár még előttünk van! Az időjárás pedig kellően kiszámíthatatlan. Forró nyárra számítanak idén is az Egyesült Államokban, melynek termése meghatározó a szója árak tekintetében. Erre a kérdésre korrekten az év második felében lehet majd válaszolni.

4.) Az arany unciánkénti ára 1200 dollárra csökken
Az arany ára jelenleg 1374 dollárnál jár unciánként. A fém szeptember közepe óta eső trendben van. 1800 dolláros unciánkénti szintről több "hupli" mentén jutott el $1564-ig, ahonnan április 11.-én kezdett hírtelen esni egy igen gyenge kínai növekedési adat hatására és 3 kereskedési nap alatt 1340-es szintig, majd valamivel több, mint $130-t visszaerősödtt a nagy áresésben felszaporodott spekulatív vásárlások miatt. Aztán ismét ereszkedésnek indult az ár. A trend tehát eső. A legtöbb elemző további esésre számít. A fő ok, az ázsiai gazdaságok gyengélkedése, melyek eddig is a fő vásárló erőt jelentették az aranypiacon. A legtöbb nagy bank sorra jelenti be az arany árára vonatkozóan a célár visszavágást. Ilyenkor persze elhangzanak extém jóslatok is, melyek akár $1000 alá is jósolják az unciánkénti árat.
Az 1200 dolláros jóslat teljesen reális, bár még nem következett be.

5.) A WTI ára 50 dollárra esik
Az olaj árát minden elemző lefelé jósolja a jelenlegi szintekről. A WTI ma 97 dollár, de az 50 dolláros szint nagyon kevésnek tűnik a Bloggernek. Az OPEC többször lenyilatkozta, hogy számára a $90 dollár körüli WTI ár a kedvező. Tartósan ettől sem sokkal kevesebb, sem sokkal több ...
Mindamellett az olajpala és mélytengeri készletek feltárása, az olaj homok termelésbe vonása potenciálisan nagyon megnövelték az elérhető készleteket és a kínálatot. Miközben a világgazdaság lassulása és főleg Kína gazdasági "hűlése" jelentősen csökkenti a kereslet bővülését. A BP idei jelentése alapján Európában a fogyasztás évek óra stagnál vagy még csökken is.
Összeségében a Blogger túlzónak találja a Saxo bank jóslatát, bár az ár jelentős ereszkedését várja. Mindamellett a közelkeleti háborús helyzet, egy potenciális Irán-Izrael-USA konfliktus, vagy egy komolyabb konfliktus lehetősége a kóreai félszigeten észak felé nyomja az árakakat ideiglenesen.

6.) Az USDJPY 60 felé közeledik
Amióta a BOJ belekezdett az agresszív monetáris lazításba, az USDJPY kereszt a 78 alatti szintekről pár hét alatt 100 fölé került. A 60-as szint igen csak távolodni látszik! Ha az amerikaiak lassítanak a QE ütemén, a tempó északnak csak nőni fog.
A Blogger egyenlőre nem látja reálisnak ezt a jóslatot.

7.) Az EURCHF áttöri a 0,95-ös szintet
Az európai válság hullámainak elvonulásával egyre nehezebb elképzelni. Jelenleg az 1,25-ös szintet törte át a kereszt felfelé.

8.) A HKD USD-hez rögzítése megszűnik és az RMB-hez rögzíti az árfolyamot
A témában itt a The Asset magazin egy napokban megjelent cikke. Ennek komoly esélye lehet, akár idén.

9.) Spanyolország újabb lépést tesz a bedőlés felé, miközben a kamatok 10%-ra emelkednek
Spanyolország egyenlőre nem dőlt be és az EU válság sem a mélyülés irányába halad jelenleg. A spanyol és olasz kötvények hozama jelentősen esett. A cikkben jelzett szcenáriótól szerencsére nagyon messze van Spanyolország.

10.) A 30 éves US kötvény hozama kétszeresére emelkedik 2013-ban
Tény, hogy a kötvény piacból tetemes pénz áramlott ki - többek között a részvény piacra - a FED a 0%-os kamattal ezt lényegében elérte. Azonban a javuló gazdasági mtatók mellett egyre több elemző gondolja úgy, hogy a FEDnek változtatnia kellene ezen a téren és a piacról is sokan gondolják, hogy változni fog a FED kamat politikája hamarosan. Ez fékezi a kiáramlást. Ettől függetlenül ma az amerikai gazdaságpolitika a vállalatok irányába szeretne több pénzt tolni, hogy azok munkahelyeket teremtve és GDP-t előállítva, nem utolsó sorban adót fizetve, segítség a kilábalást és az adósság csökkentést.

Mivel az év még nem ért véget, nehéz megmondani, melyik jóslat teljesül majd december 31-ig, de jó pár jóslat a mai állás szerint lényegében nem valószínű.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.