whos_among_us

2013. május 23., csütörtök

Skyfall

Az amerikai munaknélküliség alakulása - Ben Bernanke korábban a QE-t abbahagyásának egyik feltételéül a 6,5%-os munkanélküliségi szintet tűzte ki, amitől még 1%-ra vagyunk. - tradingeconomics.com
Tegnap hatalmas emelkedéssel indult az amerikai kereskedés. Az S&P500 1687 pontig jutott. A Twitteren postoló befektetők és brókerek már az 1700-as szintet találgatták. Ben Bernanke azonban lehűtötte a kedélyeket. A FED elnöke már a soron következő júniusi FOMC ülésen lehetségesnek tartotta, hogy a tanács döntést hoz a QE mértékének csökkentésével kapcsolatban. Az amerikai gazdaság 2%-os éves növekedésben van, ami elegendő lehet ahhoz, hogy a mankót elvegyék.
Ahogy korábban is jeleztem a piaci emelkedést szinte hónapok óta már csak ez az egy hír tudja/tudta lassítani vagy megállítani. Minden egyéb rossz hír csak rövid idejű, pár tized %-os korrekciót volt képes előidézni. A jó hírek pedig kimondottan tüzelték az emelkedést.
A csúcsokról így az indexek nap végére komoly sűlyedés után komoly csökkenéssel zártak. Az éjszaka az ázsiai piacokon folytatódott az esés. A NIKKEI több, mint 7%-ot esett, amire a 2011-es földrengés, szökőár és a fukushimai baleset óta nem volt példa. Reggel Európa foytatta az esést. A DAX több, mint 2%-kal került lejebb és erőtlen béna kacsaként lapult ki a padlón a tegnapi, korábban sosem látott 8500 pont feletti szintekről mintegy 200 pontot zuhanva.
A piaci volatilitást jelző VIX index tegnap közel 8%-ot emelkedett, de még bőven nincs semmilyen "pánik szint" közelében. A tegnapi napot 14 pont körül zárta.
Az amerikai piac nyitásakor vélhetőleg tovább folytatódik majd a kockázatosabb instrumentumok értékesítése. Így továbbra is a kisebb papírok és a technikai részvények, pénzügyi szektor, az alapanyagokat előállító vállalatok papírjai, valamint a közmű cégek részvényei eshetnek nagyobb mértékben. Míg a deffenzív papírok (távközlés, egészségügy, globális élelmiszer ipar, gyógyszer gyártás) esése mérsékelt maradhat.
A Blogger szerint a tegnap megindult korrekció, akár holnap és még a jövő héten is eltarthat. Elemzők szerint a több hónapos, megállás nélküli emelkedés után akár 8-10%-os korrekció sem lenne túlzó. A tegnapi kevesebb, mint -1% után, a piacnak még van további tere tehát az ereszkedésre.
A nyersanyag piacokon, az energiahordozók, elsősorban az olaj (WTI és Brent) áresését figyelhetjük meg. Az arany árának ereszkedését megfogta a részvény piac esése, valamint a gyengülő dollár. A sárga fém unciánkénti ára 1,7%-os emelkedésben van és újra megközelítette az 1400 dolláros unciánkénti szintet.
A részvénypiaci esést és egy reggeli kedvezőtlen kínai makró adatot követően az ipari fémek és elsősorban a réz szenvedte meg, közel 3%-ot esett az ára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.