whos_among_us

2013. október 9., szerda

Elindult az amerikai jelentési szezon - jelentett az Alcoa és a Yum

A DOW indexből pár hete kikerült Alcoa (AA) javított profitabilitásán. Az egyszeri tételektől megtisztított eredménye 11 cent lett részvényenként az egy évvel korábbi 3 cent helyett, ami jelentős javulás! A cég árbevétele azonban 1,2%-ot csökkent ugyanezen időszak alatt ($5.77 milliárdra), miután 4,3%-kal csökkentek az alumínium megrendelések. Az elemzők 5 cent részvényenkénti profitot és $5.63 milliárd árbevételt vártak. A jelentésből kiderült, hogy a megmunkált termékek, legyártott alkatrészekből származó árbevétel nőtt, ugyanakkor a nyers alumínium iránti piaci kereslet jelentősen visszaesett.
Az AA részvények több mint 4%-ot ugrottak a kiemelkedő eredmények hallatán.
A Morgan-Stanley egy nappal a jelentés megjelenése előtt leminősítette a papírt, aminek elsősorban az általa várt alacsony alumínium árakkal indokolt. A cég idén Quebec-ben és Olaszországban is bezárja gyárát. A Moody's az év egy korábbi részében már leminősítette a papírt spekulatív kategóriába ("junk").

Hatalmasat, 7%-ot esett a Yum Brands (YUM) (KFC, Taco Bell és Pizza Hut láncokat magában foglaló vállalat) részvényeinek ára tegnap az aftermarketben, miután a cég közzétette jelentését. A problémát továbbra is a cég kínai operációja okozza, ahol a kormányzat a mai napig nem zárta le a nyomozást az év korábbi részében kipattant madárinfluenzás étel alapanyaggal kapcsolatban. A "same-store" eladások a kínai KFC éttermekben 13%-ot zuhantak szeptemberben, de egész negyedévben is a Yum same-store eladása 11%-ot estek.
A jelentésből kiderült, hogy a kínai problémák mellett a Yum profitabilitása világ viszonylatban is csökken ( 18.9%-ról 17.6-ra).
Az egyszeri tételektől megtisztított profit 99 centről 85 centre mérséklődött részvényenként. A vállalat árbevétele azonban 10%-ot emelkedni tudott az előző év azonos időszakához képest 3,47 milliárd dollárra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.