whos_among_us

2014. január 25., szombat

3 nap alatt 30%-ot ugrott a félelem index

USD/TRY 90 napos árfolyam - fxexchangerate.com
Fekete héten vannak túl a piacok. A hét közepén kiadott és Kínára vonatkozó HSBC PMI (előzetes befektetői mgmt index) jelentősen esett a decemberi értéke és a várakozásokhoz képest is, ami a kínai gazdaság lassulását mutathatja. A decemberi 50,5-os érték 49,6-ra esett. A PMI index 50 alatti értéke a beszerzések volumenének, tehát közvetve a gazdaság ereszkedését jelzi. Míg az 50 fölötti értékek a beszerzések volumenének bővülését és a gazdaság növekedését jelzi.
A rossz makro adat beindította a fejlett piacokon a korrektív mozgást. A DOW két nap alatt 318 pontot esett, míg az S&P500 54 pontot csúszott. A mélypontokon lévő VIX (félelem) index 3 nap alatt 30%-ot ugrott.
A rossz kínai adat kezdett rávilágítani a világgazdaságban meglévő kockázatokra, amikhez képest például a részvények (főleg a QE3 hatására) magasra kúszott árai talán nincsenek is arányban. A kötvény piacokon és főleg a feltörekvő országok piacain eddig jellemző relatíve alacsony hozamok a nagy likviditás várható visszaesése és a kockázatok előtérbe helyeződése hatására elkezdtek emelkedni. Különösen a török deviza gyengült nagyot a vezető nyugati devizákhoz képest. A török nemzeti bank 2 milliárd dollárral próbálta megállítani a nemzeti valuta történelmi hanyatlását, de semmire sem ment vele. Az argenti pesot is padlóra küldték a befektetők, a dél-afrikai randdal és az ukrán hrivnyával egyetemben. Sajnos a többi feltörekvő deviza sem úszta meg az esést.
A befektetők elkezdték jelentősen likvidálni kockázatos pozícióikat ezekben az országokban. Mindenki dollárban és euróban kereste a biztonságot. Elemzők szerinta folyamat addig nem fog megállni, míg vagy elindulnak a kockázatos piacokon a kamatemelések (tehát megfizetik a nagyobb kocázat árát), vagy le nem épül a kockázatos piacok spekulatív pozícióinak egy jelentős része.
A hazai fizető eszköz is hirtelen esésnek indult a hét utolsó napján és az euróval szemben 306,6 fölé is gyengült, azonban a nap végére ismét erősödni tudott 304,77-ig.
A Blogger összességében a dollár és az euró erősödésére számít.
Érdemes lehet meggondolni olyan alapok papírjainak vásárlását, melyek dollár long pozícióban ülnek. Ilyet szerencsére forint alapon is találunk a piacon.
A jövő sok mindentől függ, de jöhetnek még váratlan meglepetések idén, melyre senki nem vagy nem akkor és úgy számít. A jövő hét kritikus lehet.

Ma véget ért Davosban az 5 napos Világgazdasági Fórum (WEF) is, ahol szintén a túlzott gazdasági optimizmusra figylemeztetett több felszólaló is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.