whos_among_us

2014. október 8., szerda

Kiábrándító amerikai vállalati hírek

Tegnap elkezdődtek a 3. negyedév tőzsdei gyorsjelentéseinek publikálásai. Az egyik első a koreai óriás cég, a Samsung Electronics számainak közzététele volt tegnap hajnalban. Az elemzőket leginkább a cég profitabilitásának jelentős, 60%-os csökkenése aggasztja. A cég kénytelen volt komolyan csökkenteni termékeinek árát a hatalmas, olcsó kínai konkurencia miatt. Közben pedig az értékesítéshez kapcsolódó költségek egy része is emlekedett (részben) az erősödő dollár miatt.

YUM! Brands kifejezetten rossz idei
teljesítménye - thumbcharts.com
Tegnap tette közzé negyedéves számait a Yum! Brands (YUM) étterem láncokat (KFC, Pizza Hut, Taco Bells) összefogó vállalat is. Az elemzői várakozásokat a YUM-nak sem sikerült elérnie. Ráadásul az egész éves kilátásait is rontotta a vállalat. Míg a Wall Str. egyértelműen 14% környéki éves növekedésre számított, addig a cég mindössze 6-10%-os emelkedést prognosztizált jelentésében. A YUM egy részvényére jutó eredménye 88 cent lett, 3,35 milliárd dolláros árbevétel mellett. Az elemzők 89 centet és 3,46 milliárdos bevételt reméltek.
A vállalat terjeszkedésében és bevételeinek , profitjának növelésében kulcs szerepe van a kínai terjeszkedésének. Ezt zavarta meg idén egy sajnálatos, de a kínai üzleti viszonyokat jól mutató, élelmiszer biztonsági incidens, melyről egy korábbi postban már volt szó. Jórészt ez miatt egy átlagos kínai YUM étteremben az értékesítés (same-store sales) 14%-ot esett vissza a 3. negyedévben (év/év). A vállalat kínai divíziójának értékesítése 9%-ot esett a tavalyi 3. negyedévhez képest.
A Yum! Brands eladásai világszerte pedig mindössze 1%-ot tudtak emelkedni (év/év). Az eredmény különösen annak fényében gyászos, hogy ez a szám a 2. negyedévben még +6%-ot mutatott.

A hétfői nap fontos vállalati híre volt, hogy a telefonokhoz, tabletekhez majdnem törhetetlen zafír üveget gyártó GT Advanced Technology (GTAT) likviditási problémáik miatt csődvédelmet kért a hatóságoktól, aminek hatására részvényeinek ára 93%-ot zuhantak azonnal.
A cég részére az Apple biztosított kamatmentes hitelt azzal a feltétellel, hogy termékei megfelelnek bizonyos minőségi paramétereknek. A vállalat óriás azonban visszavonta ezt a lehetőséget, miután műszaki problémákra hivatkozva ejtette az iPhone 6-okba a zafír kijelző beépítését és visszatartott egy a GTAT által cashflow szempontból "betervezett"139 millió dolláros átutalást.

Tegnap a Soda Streams (SODA) tett közzé kiábrándító előzetes számokat. A cég komoly árbevétel esésről adott számot. $144,6 millióról $125,0 millióra zuhantak eladásai (év/év), miközben az elemzők jelentős, 154,1 milliós bevételre számítottak. A részvény ára mintegy 25%-ot esett az elmúlt 2 kereskedési napon. A papír a soha nem látott mélységből elkezdett emelkedni, miután pletykák szerint a cég eladásáról tárgyal a management. Elemzők a jelenlegi $22 környéki szinteken ismét jó beszállót látnak a SODA papírjaiba, melyek megtartották a "vétel" minősítésüket is. A részvény ára nyáron még $35 felett is megfordult.

A részvénypiaci befektetők tehát nem örülhetnek. Ugyan a szezont indító Nike (NKE) eredményei kiugróak lettek, de az első fecskék egyenlőre nyár helyett, inkább komoly aggodalmakat hoztak a piacra. Nem is véletlenül tegnap jelentős esésbe kezdtek a vezető részvény indexek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.