whos_among_us

2014. október 5., vasárnap

Yum Brands, Alcoa és a többiek, jelentési szezon 1. hét

Russel2000 elmúlt 5 éve;
Idén lényegében már nem volt emelkedés - MarketWatch.com
Szeptemberben véget ért a 3. negyedév és a befektetők egyre kíváncsibbak a vállalatok eredményeire. Az elemzők és befektetők a FED pénzpumpájának visszavételével, illetve közeli várható leállításával még szigorúbban nézik majd a cégek tényleges eredményeit.
A FED pénzpumpája és alacsonyan tartott kamatszintje miatt a részvények - többek szerint - jelentősen túlértékelté váltak. A piacon sokáig komoly vételi kedv mutatkozott szinte minden iránt aminél a legcsekélyebb esélye is mutatkozott a nullától nagyobb hozamra. Amióta a FED elezdte visszavenni havi kötvényvásárlásainak mértékét, a - vélhetőleg - jórészt túlértékelt kispapírok iránt a befektetők már nem mutattak olyan nagy érdeklődést. Sokan elkezdték eladni "egzotikus" papírjaikat. a Russell 2000 index jó ideje stagnál. Nem úgy a nagyobb papírok indexei, a giga vállalatokat tömörítő DOW és az S&P500, még a legutóbbi hetekig is képesek voltak emelkedni. 
A DOW szeptember második felében érte el a soha nem látott 17 351 pontos szintet, és ugyanekkor az S&P500 2019 ponton tetőzött, míg a Russel 2000 július első napjaiban érte el csúcsát 2014 ponton. Ám ez az érték is csak alig tudta meghaladni a március első napjaiban elért akkori csúcsot. (Szintén 2000 pont körül.)
Az elemzők figyelmeztetnek, hogy ha a cégek negyedéves számaikkal nem tudják majd alátámaszani ezeket az őrült magas árakat, és a vételi kedvet sem fűti már majd a FED QE programja, az jelentősen növelheti az esélyét egy méretes részvénypiaci korrekciónak.
A papírok árának ereszkedése a múlt héten már masszívan megindult. Az S&P500 1930 alá jutott csütörtökre, ahonnan még vissza pattant és 1967,90-ig erősödött vissza a hét utolsó kereskedési óráiban.

A héten a következő jelentéseket várja a Blogger:

Október 7., Kedd:
  • Yum! Brands Inc (YUM)
Október 8., Szerda:
  • Alcoa Inc (AA)
  • Costco Wholesale Corp (COST)
  • Monsanto Co (MON)
  • Ruby Tuesday Inc (RT)
  • Safeway Inc (SWY)
Október 9., Csütörtök:
  • Family Dollar Stores Inc (FDO)
  • PepsiCo Inc (PEP)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.