Oktatás, nyugdíj, egészségügy. 3 nagy terepe a jóléti államnak. Ezen a három területen ma Magyarországtól Németországon át Portugáliáig és Görögországig az európaiak milliói hasonlóan gondolkodnak: bizonyos szolgáltatásokat az állam a beszedett adókból (bár országonként eltérő mechanizmusok mellett és színvonalon) lényegében minden polgára részére biztosít (sőt azon túl is - lásd pl. több európai országban ingyenes az állami oktatás az ott élő külföldiek részére is). A világ a hidegháborút követő elmúlt több, mint 20 évben azonban nagyon nagyot változott. A korábbi fejlődő és szegény országok lényegében utolérték vagy le is kőrözték sok gazdasági paraméter tekintetében a fejletteket. A globalizáció a kapitalista piacot világ méretűvé bővítette. A világtermelés súlypontja a legnagyobb fejlett országokból egyre nagyobb mértékben kerül át a korábbi fejlődőkhöz.
A globalizálódott tőke pedig, a gazdaság törvényszerűségeit követve, keresi a számára legkedvezőbb feltételeket (pl. legjobb megtérülés, legkisebb befektetés-legnagyobb haszon, legolcsóbb munkaerő, energia, legkisebb adó feltételek és legkevesebb adminisztratív költségek, legjobb képzett munkaerő, megfelelő infrastruktúra, stb.) az egész világon. Ezeket ma már egyre inkább olyan országokban találja meg, mint Kína, India, Vietnám, Brazília, Mexikó, Dél-Afrika, Pakisztán, Chille, Oroszország és a FÁK országok.
Ezen országok többségében az állam felfogása a nyugdíjról, az oktatásról és az egészségügyről gyökeresen más. Kínában például egyáltalán nincs nyugdíjrendszer, az alapfokú oktatás minden kínai gyereknek rendelkezésre áll, de egy-egy magasabb szintű állami iskolai helyet - nálunk elképzelhetetlen mértékű - kűzdelem és teljesítmény mellett lehet egyáltatlán esélyes megszerezni. Az egészségügy pedig lényegében piaci alapú. A többi említett országban a helyzet kb. hasonló. A polgárok tudják, hogy annyi "nyugdíjuk" lesz idős korukra, amennyit félre tudnak tenni maguknak. Tudják, hogy a több gyerek, potenciális segítséget jelent idős korukra, tudják, hogy komolyabb iskolai végzettséget csak őrült kemény munkával és versennyel szerezhetnek meg. A megszerzett végzettségnek pedig komoly gazdasági értéke van a társadalmi presztizs mellett. Tisztában vannak vele, hogy az egészségük nagy érték, hogy sok esetben a házi praktikák és a "hagyományos" gyógymódok nem rosszabbak és alklamazhatóak a drága kórházi és gyógyszeres ellátáshoz képest.
Ezekkel a távoli országok, távoli kultúráival, embereivel kell ma versenyeznie minden régi fejlett ország beli polgárnak, - tetszik ez vagy sem, a globális tőke piacán. A globális piacról leválasztani csak észak-kóreai módon lehet.
A fejlett országok egyre inkább eladósodottak, mert a fent említett jóléti társadalom költségeit lényegében nem tudják már kitermelni, a különbséget pedig hitelből igyekeznek/igyekeztek előteremteni. Az elmúlt években ebből óriási hiány halmozódott fel az egyes nemzetek gazdaságában.
A fejlett országoknak más problémákkal is szembe kell nézniük: társadalmaik elöregednek, egyre kevesebb gyerek születik és egyre tovább élnek polgáraik (részben a jóléti egészségügynek és relatíve korai nyugdíjnak, az egészséges környezetnek köszönhetően). A versenyképes tudás és a kutatások áthelyeződése a fejlődő országokba, ami utat nyit a fejlesztések és a tudományos eredmények áthelyeződéséhez is.
A fejlődő országok polgárai is mind nagyobb számban csatlakoznak be a globális fogyasztásba, így aztán a piacok súlypontja is jó részt ide kerül át.
A nyugati világban eddig megszokott jóléti társadalomnak kezd bealkonyodni. Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy az eddig megszokott és elvárt állami, társadalmi és egyéni működés megváltozóban van. Megváltoztatni legjobban együtt, közösen tudjuk.
Ha nem fogadjuk el a változtatni szükségesség tényét, a világgazdaság törvényszerűségei akkor is át fogják rendezni a jelenleg hellyel közzel még fenn álló státus quo-kat. A mindenkinek alanyi jogon és ingyen vagy legalábbis nagyon olcsón járó és kiváló minőségű egészségügy, oktatás az új világban lényegében nem fenntartható. Az elöregedő társadalmakban az aktív korúak adóiból egyre kevésbé tarthatóak el a nyugdíjasok széles tömegei az eddig megszokott életszínvonalon. (Lényegében már eddig is, évek óta csak komoly külső hitelezés mellett voltak fenntarthatóak).
Az állam működése és szerepe is más kell legyen az új társadalmakban. A mindenre kiterjedő, aprólékos és hatékonytalan államigazgatás finanszírozása a továbbiakban már nem fenntartható. Sok államban a közigazgatás és az állami cégek bőségesen adtak teret az ún. szociális foglakoztatásnak is, amit lényegében akkor sem leszünk képesek már kifizetni, ha az innen kikerülő emberek tömegeit máshol, piaci alapon lényegében érdemben nem lehet foglakoztatni.
A jóléti, nyugatos társadalmak komoly dilemmák előtt állnak. A kormányzatoknak pedig súlyos felelősségük van a tekintetben, hogy erre az új világra, amely lényegében elkezdődött, hogyan készítik fel polgáraikat, hogyan vezénylik le a változást, milyen irányba viszik a társadalmakat.
Az illúzió kergetésének vége kell legyen. A munka, tudás, takarékosság, hatékonyság és versenyképesség az új kulcsszavak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.