A szerdai borúsabb, a görögök miatti aggodalmakkal terhelt kereskedési napot követően a csütörtöki kereskedés végül igen csak jól sikerült a világ piacain. Elsősorban az amerikai piacok mutatói ugottak, de az európai indexek is felfelé meneteltek egész nap, így nap végére lényegében ledolgozták a reggeli nagy eséseket. A rally oka elsősorban a kiváló amerikai makróadatok. Igen kedvezőre sikeredett az előző héten első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, ami messze alatta maradt az előzetes elemzői várakozásoknak és 4 éves mélypontra került az érték. A másik két fontos adat a gazdaság állapotát mutató építőiparból érkezett: a megkezdett építkezések száma 1,5%-kal nőtt januárban, valamint az újonan kiadott építési engedélyek száma is 0,7%-os növekedést mutatott, amit pedig csökkenésre vártak elemzők.
Mindezek hatására a pesszimista, recessziót váró hangulat elillant a piacokról és kirobbantak a mutatók. A szakértők a mai napra ennek a hangulatnak a folytatódására számítanak és további emelkedésre!
Itt a blogon is többször előkerült, hogy a fejlett világ nagyfokú eladósodásától függetlenül a piac optimista. A világgazdaság legnagyobb gazdaságával kapcsolatos félelmeket a befektetők emelkedés iránti vágya egyenlőre felülírja. Egyre többen látják az idei évet "longosnak" és igyekeznek pozíciókat foglalni, ami egyenlőre vételeket és emelkedő árakat generál. A trendet érdemes kihasználni kisbefektetőként is! Természetesen az emelkedés nem tarthat örökké, így kisebb és nagyobb korrekciókra is számítani kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.