whos_among_us

2012. február 19., vasárnap

Bikák és Medvék

Sokan sok helyen elmondták, leírták a furcsa helyzetet: miközben a világ szinte minden része különböző jelentős adósság problémákkal kűzd, a recesszió rémképe sejlik fel több jelentős gazdaság mögött, a piacok óriásit emelkedtek az utolsó másfél - két hónap során. Lényegében mindegyik fontos tőzsde index csúcs közlében van. Azonban sokan trend fórdulóra figyelmeztetnek. Egyfelől ennek vannak technikai jelei. Másfelől figyelemre méltó, hogy a tőzsdei nagyágyúk megkezdték a részvény kitettségük erős leépítését. A pénzek egyre nagyobb része menekül a "biztosnak ítélt" amerikai államkötvényekbe. Fontos figyelmeztetés lehet az is, hogy az amerikai indexek növekedésében lényegében nem volt korrekció az elmúlt két hónap alatt, ami tehát "időszerű lehet" és hogy egyre jelentősebb short (azaz a piac esésére játszó) pozíciók kezdenek kiépülni.

Másfelől viszont a befektetők azt is látják, hogy az amerikai gazdaság az érkező makroadatok szerint látszólag jobb állapotban van, mint azt az elemzők korábban gondolták (ez igaz pl. a német gazdaságból érkező makroadatokra és a német gazdaságra is). Az amerikai óriás cégek többsége - a 4. negyedéves gyorsjelentéseik alapján - a várakozásokon felül teljesít.
A befektetők továbbá látják, hogy a fejlett gazdaságokban a kamatlábak infláció alattiak (az Egyesült Államokban lényegében 0% a kamatláb és Bernanke jegybank elnök épp pár hete jelentette ki, hogy nincs is tervben ennek közeli megváltoztatása). Ez azt jelenti, hogy ha betétben tartják a pénzüket, akkor a tőkéjük nem hogy gyarapodna, de reálértéken fogy! Az államapaírok hozam szintje is az elmúlt másfél évben közel felére csökkent. Az amerikai gazdaságpolitika alakítóinak nem titkolt szándéka, hogy a megtakarítások a betétek helyett a reálgazdaság működését támogassák (ezzel teremtve forrást a vállalkozások részére): részükről a vállalati kötvények és részvények a preferált hazai befektetési eszközök. Ezen felül az amerikai jegyban egy harmadik pénznyomtatási hullámot lebegtet, mely a dollár gyengüléséhez és a részvények, árupiaci termékek árának emelkedéséhez vezethet.

Összességében a bikák tovább száguldásának is megvan az esélye, de kétség kívül szólnak fontos érvek az óvatosságra, aminek a fundamentális alapjai adottak. A piac a következő napokban eldönti. Minden esetre kinek-kinek kockázatvállalási hajlandósága függvényében érdemes áttekintenie portfolióját és adott setben realizálni a biztos hasznot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.