whos_among_us

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bill Ackman. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bill Ackman. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 5., kedd

20%-ot bukott 2015-ben a Pershing 2015-ben

Mozaikok a mai tőzsdei, gazdasági történésekből:
  • Pershing éves eredménye: Bill Ackman híres befektetőhöz és milliárdoshoz köthető az egyik legnagyobb amerikai hedge fund, a Pershing Square (NL:PSH), mely egy mai adat szerint 2015-ben 20,5% veszteséget kénytelen elkönyvelni. Igaz 2014-ben 40% nyereséggel zárta az évet. Az alap jelentős veszteséget könyvelt el a bajba került Valeant-révén és a Herbalife esésére játszva is. Utóbbi vállalattal folyamatos perben áll a Pershing piramis játékkal vádolva azt.
  • Nem járt jól idén a világ leggazdagabb emberének mondott Warren Buffett és az általa vezetett, hedge fund, a Berkshire Hathaway (BRK.A, BRK.B) sem. A cég 2009 óta a legnagyobb veszteséggel zárt. A -11%-os bukó összeszedésében komoly szerepe volt annak, hogy a vállalat két meghatározó holdingja az American Express (-24%) és az IBM (-13%) is nagyot csúszott.
  • Szintén mai hír, hogy a globális félvezető értékesítések novemberben 3%-ot estek (év/év) a Félvezetőipari Szövetség (Semiconductor Industry Association) mai adata szerint, 28,9 milliárd dollárra. Az értékesítések csak Kínában tudtak 5,3%-ot emelkedni, a világ más részein masszív visszaesés volt tapasztalható. A Szövetség 2016-ra szolid emelkedést vár a félvezető eladásokban.
  • A FitBit (FIT) a CES-en bemutatta az új okosóráját, mely egy feltöltéssel akár 4-5 napot is képes lehet működni és az ára közel 200 dollár. A befektetők azonban nem örültek, mivel ezt az árat nagyon túlzónak gondolták egy olyan óráért, amihez nem tudnak 3rd party alkalmazásokkal kapcsolódni. A papír a tőzsdei bevezetés óta a legmélyebb szintre esett. A reggeli 30 dollárról 24 dollár közleébe sűlyedt.
  • A WTI ismét beesett 36 dollár alá és ezzel beállította 2 hetes mélypontját az ár. Az arany ára viszont 2 hetes csúcsra került köszönhetően a közelkeleti helyzet bonyolódásának.

2013. augusztus 1., csütörtök

Az S&P500 áttörte az 1700-as szintet - Soros beszállt a Herbalife-ba

Az egyik legfontosabb amerikai piaci index, az S&P500 ma áttörte a lélektani 1700 pontos határt. A befektetők jó hangulata töretlen. Az index ráadásul nem is állt meg, hanem tovább emelkedett.
A FED eheti ülését követően semmi jele nem mutatkozott annak, hogy a havi 85 milliárd dolláros eszközvásárlási programot elkezdené letekerni. Ugyanakkor a kiváló amerikai munkanélküliségi adatok és a "nem-is-olyan-rossz" Kínai várható növekedési kilátások rendessen tuningolják a piaci hangulatot.

A hétfőn a kereskedést követően tette közzé második negyedéves számait az egészséges életmódhoz kapcsolódó termékeiről ismert Herbalife (HLF). Az egy részvényre jutó nettó profit $1.34 lett, míg tavaly ez a szám még csak $1.09 volt, azaz 23%-os a növekedés!! Az árbevétel $1.22 milliárdja is több, mint 18%-os növekedést jelent a tavalyi bevételhez képest! Ezt tetézték meg még azzal, hogy növelték az egész évre vonatkozó profit kilátásokat is. Nem is lehet csodálkozni, ha a papír ára 4,5%-kal ugrott. A hét további részében a papír ára aztán némileg csökkent ... Amíg ...

... ki nem derült, hogy George Soros egy jelentősebb részvénycsomagot vásárolt a vállalatban a papír további emelkedésére számítva. A hírre azonnal 7%-ot ugrott a papír értéke. Emlékezetes, hogy a másik híres hedge found guru, Bill Ackman, a cég működését piramis játékhoz hasonlította és 20 millió részvényes short pozíciót tartott alapjában.
Az ár növekedésével a short poziciók száma alig csökken; valaki sokat bukhat!
Emlékeznek a Teslára?
- foxbusiness.com