A piacok - legalábbis úgy tűnik - kezdenek megnyugodni a 6 nappal ezelőtti japán giga-földrengés-cunami-nukleáris katasztrófa helyzetet követően. Ma a fontosabb ázsián kívüli indexek erős emelkedőbe váltottak. A DAX +2,2%-os, az FTSE100 +1,75%, a CAC40 +2,43%, S&P500 +1,34%, NASDAQ +0,73%, DJ +1,15% .
A helyzet a commodity piacon is normalizálódni kezdett. Lényegében minden elkezdett nagy ütemben emelkedni: energiahordozók, gabonák, soft termékek, húsfélék, fémek. Remek beszálló lehet olyan termékekbe, ahol jók a fundamentumok, de ilyen árak mellett rövid távú spekulációra is kiválló.
A részvényekre is érdemes odafigyelni: a Portfolio a MarketWatch listáját átvéve ajánl egy 10-es listát.
A listán felül ajánlom még az Apple és a Google részvényeit is, de a NASDAQ más papírja is jó hozammal kecsektetnek. (A NASDAQ papírjairól és az ottani potentátokkel egy későbbi bejegyzésemben szeretnék foglalkozni! Figyeld a Privat Capital Blog-ot!)
Bár elsőre meglepő lehet, de érdemes lehet mostanában japán alapba, ETF-be vagy részvénybe is fektetni, hiszen az árfolyamok hisztérikusan leestek, ami a tényleges teljesítményt, fundamentumokat vélhetőleg egyáltalán nem idokolja. A piac a kockázatokat ilyenkor könnyen "túlárazza".
Ma a hazai tőzsde is várakozáson felül teljesített! A két giga papír, a MOL (+3,52%) és az OTP (+2,28%) tolta a BUX árfolyamot, ami végül 22 280 ponton, +1,73%-on zárt.
whos_among_us
2011. március 18., péntek
2011. március 17., csütörtök
Fukushima
A világ és a piacok a sokkból kezdenek megnyugodni, de legalábbis úgy néz ki, hogy a korábbi rémhírekkel ellentétben a japánok kézbentartják a mentést, amennyire ez egyáltalán lehetséges.
A nukleráj blog és az index cikke részletesen ír a történésekről. Előbbi folyamatosan beszámol az eseményekről szakmai szemmel is.

2011. március 15., kedd
László József publikációja a VG:HU oldaláról
László József írt egy igen jó első összefoglalót a fukusimai helyzetről.
Deep impact
A japán helyzet teljes pánik hangulatot okoz az egész világon. Fundamentumok helyett a félelmek és még inkább ennek egy különösen rossz fajtája a rettegés vette át a hatalmat a piacokon. Lényegében - kis túlzással - mindegy mit shortol az ember fia vagy lánya, mert az "bejön". A tokiói tőzsde index több mint 10% minusszal zárt. A DAX meredeken zuhant és jelenleg 6577,42 ponton (-4,21%) áll. Az amerikai NASDAQ 2243 ponton áll jelenleg (-2,08%) és óvatosan emelkedik, a Dow Jones 11783-on van (-1,75%). A piaci volatilitást mutató VDAX index 21%-os pluszba került mára!!
A nemes fémek ára is esett, ami jól mutatja hogy a piacon jelenleg a "mindent eladni" hiszti uralkodik.
Az olaj árak jelenleg kb 3%-os mínuszban vannak tegnaphoz képest.
A legnagyobb esésben a japán helyzet kapcsán érintettségű cégek papírjai vannak: autó gyártók, elektronikai chip felhasználók, globális biztosítók, atomerőművi gépészeti beszállítók.
A válság nyertesei lehetnek közép távon: építőipari gépeket, alapanyagokat gyártók, zöld energetikában utazó cégek és alapok.
A jelen helyzetben a legbölcsebb, ha az ember a pénzét valami biztonságos dologban tartja: pl. rövid lejáratú bank betét, pénzpiaci alap. Aki mégis szeretne kereskedni, annak tripla óvatosságot javaslok.
A ma eső nemesfém árak gyorsan megfordulhatnak. Ami jó beszálló lehet. A jelen helyzet várható elhúzódása mellett az arany ára vélhetőleg rendesen megindul felfelé. Az ezüst is folytathatja szárnyalását - amibe egy-egy korrekció sajnos mindig bele kell férjen. Az olaj árának esésére is lehet számítani (short olaj és olaj termékek). Ha tartós lesz az ipari termelés visszaesése, az az alapanyag árakat korrigálhatja lefelé (short réz, nikkel).
A valuták tekintetében a svájci frank lehet az egyik nagy erősödő. A többi jelentős valutát is érdemes figyelni. Az arany ár felfelé mozgásával az AUD folytathatja erősödését, bár a nyersanyagok iránti kereslet visszaesés esetleg épp a másik irányba is húzhatja a valutát.
A HUF jelenleg 273-274 árfolyam sávban állja a sarat, de a CHF-kal szemben jelentős a gyengülése.

2011. március 14., hétfő
Tipp-egő
Újra jelentkeznek a hétfői tippek!
Ezek érdekessége, hogy bár egy hétre: hétfőtől hétfőig publikálom az eredményeket, mégis sokszor nem egy hét alatt érvényesülnek, hanem 2-4 hét alatt.
Az egyes termékeknél kedvelem a tőkeáttételt, mivel az kisebb kilengések esetén is erőte
1) DAX short (ETF-en keresztül lehet megfogadni, melynek az értéke most 33,20)
A német index esése akkor állhat meg, ha az EUR zóna problematikában meggyőző előrelépést láthatnánk. A görög és portugál helyzetet nézve ez nem lesz olyan gyors - sajnos.
2) gyapot long (a releváns ETF értéke most 69,59)
A gyapot egy rendes korrekciót követően a szakértők szerint ismét felfelé veheti az irányt.
3) CHF short EUR long (ezt a keresztet is megfogadhatjuk ETF-fel, ennek értéke most 43,45)
4) ezüst long (az ETF értéke most 57,63)
Az ezüst megállíthatatlan menetelésben van felfelé. A fizikai ezüst komoly hiánycikké válása csak olaj a tűzre. A múlt heti korrekciót követően az irány jó eséllyel - és az elemzői véleményekkel egyezően - felfelé van.

Mi lesz?
A szakértők a japán földrengés nyomán az olaj ár - legalább időleges - mérséklődését várják, hiszen az USA és Kína után Japán a 3. legnagyobb nyersanyag importőr a világban.
Az ismeretett problémák kapcsán pedig az arany és az ezüst (no és a legkisebb öcsi, a platina) áremelkedése várható. A fizikai ezüst felvásárlása olyan méreteket öltött, hogy komoly készlet hiányok alakultak ki emiatt az USA-ban.
A feltörekvő térségekből az elmúlt hetekben óriási tőke kivonás figyelhető meg, ami csak rontja az ottani helyzetet és negatívan hat vissza a nagy nyugati gazdaságokra is.
Az euró zóna tőzsde indexei folytathatják meredek útjukat lefelé: a dél európai €-t használó országok csöd helyzete és az ezt finanszírozni kénytelen német és francia gazdaságba vetett befektetői bizalom hatalmasat száguldhat lefelé. Nagy kérdés, hol lehet a vége. Merkel - Sárközy duónak nagyhon gyorsan kell megoldás találnia, hogy a befektetői bizalom helyreálljon, különben most beindult gazdasági növekedésük könnyen megakadhat, ami már közép távon ellehetetleníti a jelenlegi jóléti berendezkedést.
Az EUR-hoz képest tovább erősödhetnek a stabil gazdasággal rendelkező európai országok valutái: elsősorban a CHF, a NOK, a SEK és az GBP is.
A HUF helyzete nagyon kényes: egyfelől egyáltalán nem látszik még mindig, hogy PONTOSAN mit is szeretne csinálni a magyar kormány, másfelől a már megismert intézkedéseket is igen komoly veszélyek fenyegetik (a telecom cégek külön adójával kapcsolatban megindult az úniós vizsgálat, mely könnyen vezethet az éves 63000mHUF elvesztéséhez; a nyugdíj szabályok megváltoztatásának szabályai még nem is ismertek, de már komoly szakszervezeti megmozdulásokat jelentettek be; a munkaadók pedig a kötelezőnek tűnő bérkompenzációk miatt akadtak ki súlyosan). Közben úgy tűnik, mintha Matolcsy György szakértői által várt számok sem úgy alakulnának, ahogy azt tervezték: a hiány sokkal nagyobb; az idő arányos adó bevételek pedig lényeges elmaradást mutatnak. Ezen belső okok mellé sorakoznak fel az EU-ból érkező problémák, ami együtt már túl nagy kockázat lehet külföldi befektetőknek és ami a HUF-t a gyengülés irányába viheti el.
Külön cifrázza a helyzetet az a jegybank környéki szóbeszéd, miszerint Simort felszólították, hogy jobb, ha önként megy, különben nagyon dúrván fogják megtámadni. (Másfelől pedig Simort már eddig is dúrván támadták és a helyén maradt.) Szerencsére a két, kormány által jelölt, új tagot az elemzők jól fogadták, főleg, mivel piac komform nyilatkozatokkal hűtötték az első naptól a kinevezésük kapcsán felborzolt kedélyeket.

Mi volt,? Mi van?
Nehéz időket élünk a piacon.
Egyfelől nem akar csitulni az arab országokon végig vonuló konfliktus, melynek kockázatait a piac már az egyiptomi események után keményen beárazta! Másfelől régi és új konfliktusok, problémák kezdenek szárbaszökkenni!
Líbiában a Kadhafihoz hű hadsereg sorra foglalja vissza a felkelők által elfoglalt településeket véres megtorlások közepedte, amit a Nyugat tátott szájjal végignéz, napok óta csak fecseg egy légtérzárról, amit azonban maga sem akar igazán, hisz az arab világ többi szövetséges diktátora mit is gondolna erről ... az egész pedig az olaj kitermelést és szállítást veszélyeztetné. Per pillanat úgy áll a dolog, hogy a diktátorok, akikkel lehet paktumokat kötni és akikkel kialakult egyfajta status quo, sokkal inkább megfelelő a Nyugatnak, mit ismeretlen és kiszámíthatatlan új szereplők sokasága. Tudja ezt Kadhafi és a többiek is. Irak példája jól megmutatta, hogy a diktátorok után csak a tartósan ott állomásoztatott nyugati csapatok tudják a kitermeléshez és szállításhoz elengedhetetlen "nyugalmat" garantálni. Ez pedig sokba kerül az otthoni adófizetőknek.
Így aztán nem meglepő (illetve dehogyis nem - elborzadtam rajta), ha Jemenben a biztonsági erők éles lőszerrel lövik a tüntető jemeni polgárokat és nem bánják azt sem, ha botokkal és késekkel felszerelkezett - vélhetőleg bérelt - ellentüntetők támadnak a rendszer ellen tüntetőkre.
Keserű pirula a térség másik mai híre: Ciszjordániában egy zsidó telepes családot szó szerint lemészároltak álmukban késsel az elmúlt éjjel, az izraeli hadsereg hajtóvadászatot hírdetett. Nincsek illúzióim, hogy az arab - izraeli megbékélésre milyen hatásssal lehet egy ilyen esemény és hogy az izraeli keményvonalasok hogy profitálhatnak ebből.
Az EU vezetőinek brüsszeli tanácskozásán világossan kiderült, hogy egyfelől Görögország de facto csődben van, Portugália pedig nagyon közel van hozzá, másfelől úgy tűnik Németország mégsem tud kihátrálni a csőd további finanszírozása mögül. Ezt a békát kellett a német polgároknak lenyelniük a múlt héten. Ennek várhatóan meg lesz majd a belpolitikai "B-oldala" odahaza.
Európai idő szerint péntek kora reggel soha nem látott 8,9-9,0-es erősségű földrengés rázta meg Japánt (Honsu észak keleti részét). A rengések és az utána következő 3-4m magas cunami által okozott károk felbecsülése még zajlik, de már most 100 milliárd dollár körülire becsülik a természeti katasztrófa által okozott közvetlen és közvetett károkat. A tudósítások képei sokkolóak.
Rendkívül komoly probléma, hogy a rengés epicentrumához nagyon közel eső egyik atomerőműben komoly rendellenességek álltak elő, rádióaktív szivárgás észlelhető. Hogy a baj mekkora is, azt egyfelől nem biztos, hogy ismerik, másfelől nem biztos, hogy elmondják. Ráadásul a szigeten komoly utórengésektől is tartanak a lakosok.
Ilyen körülmények között nyitott ma ki a tokiói tőzsde. Az eredmény: 6%-nál nagyobb esés. Egyes papírok ára pedig 9%-nál jobban esett (pl a SONY-é is, mivel 6 üzemét kénytelen volt teljesen leállítani a katasztrófa nyomán). A biztosító társaságok részvényei erős lejtmenetben vannak.

2011. március 10., csütörtök
Piaci körkép
Ma az árupiacokon a kávé és az ezüst volt a sztár.
Az ezüst árfolyama 36,14 USD-re emelkedett (+1,35%), míg a kávé ára 295 USD közelébe ért rakéta sebességgel (+2,66%).
Az ezüstöt az elemzők túlvettnek ítélik és jelenleg új pozíciók felvételét nem javasolják már: ki kell várni a következő korrekciót, ami várhatóan hamarosan meg is érkezhet. Hosszabb távon gondolkodva az ezüst és az arany ára is felfelé mutat az elemzői konszenzus alapján. Az árfolyamot egyértelműen felfelé emeli a magas olaj ár és a félelem az ebből következő újabb gazdasági válságtól.
A kávé árának emelkedését főlag fundamentális okok mozgatják: a kereslet jóval meghaladja a kínálatot. Erre telepszik rá a spekuláció hatása is. Az elemzői konszenzus szerint a kávé árfolyamát továbbra is felfelé várhatjuk. Új pozíciókat azonban itt is érdemes egy korrekciót követően elfoglalni.
A gyapot ma tovább korrigált lefelé: több mint 1,32%-kal került lentebb az előző napi záró árához képest, de az árfolyama még így is bőven a "varázs" 2$-os szint fölött van (a mai záró ár 2,07$).
A termék ára - a fundamentumai alapján - várhatóan még egy ideig felfelé kell legyen. Így az aktuális esést (korrekciót) érdemes lehet pozíció nyitására kihasználni! A szakértői konszenzus még egy ideig long-ra várja a gyapotot.
A cukor esetében a szakértők további esést kalkulálnak.
A gabonák közül lényegében minden termék árfolyama esett ma. Legerősebben a szója és szója olaj esett, de a búza és kisebb mértékben, de a kukorica sem úszta meg a lejtőt. Ezen termékek esetében indokolt lehet short pozíciók felvétele.
A réz hasonló cipőben jár: a réz piacon a bika tartós megjelenésére csak az arab térség válságának múlásával lehet komolyan számolni. Itt is érdemes lehet short stratégiájú réz alapokból vásárolni.
A főbb tőzsdei indexek közül az amerikai nagy indexek: S&P 500, Dow Jones, Russell 2000 egyértelműen erős emelkedő trendet mutat, míg a NASDAQ mintha gyengébb teljesítményt produkálna. Az európai vezető indexeket is inkább a medve mozgatja most lefelé. Az elemzők az említett amerikai indexeket követő ETF-eket vételre javasolják.
Az EUR/USD, a CHF/USD, a CHF/EUR, GBP/USD jellemzően erősődő trendet mutatnak. Az AUD-ral kapcsolatban az elemzők rövid távon még erősödésre (az arany árával korrelációban), hosszabb távon azonban bizonyosan korrekcióra számítanak.
Részletes elemzések itt és itt.

2011. március 8., kedd
Cotton is new king of commodities
A cikk feltétlenül elolvasandó annak, akinek van gyapot kitettsége vagy gondolkozik ilyen pozíció nyitásán!
A gyapot egy viharosan gyors, hatalmas emelkedést követően, melyen új árcsúcsot is döntött, ma némileg korrigált. A korrekció alkalmas lehet vételre.
Március 2. hete
A múlt hét tippjei ezek voltak:
1) Olaj ár csökkenését jósoltam (a short-os ETF akkor 39,73 EUR-t ért darabonként)
Ezt hagyjuk is. Nagyon nem jött be. Én a líbiai helyzet sokkal gyorsabb rendeződését vártam múlt héten. Sajnos nem így történt. Az olaj árak elszálltak. :((
2) Kukorica long (az árfolyam 16,64 EUR akkor és 16,19 most!!)
A kukorica áremelkedése egyenlőre várat, pedig fundamentálisan minden ok meg lenne rá! Fog is emelkedni, de a múlt héten még nem tette.
3) S&P 500 long (akkor az index 1327,22 értéken állt). 1321,15 most. Kis esés. A múlt hét nem volt erős emelkedő.
4) Platina long (az ETF akkor18,34 EUR-t ért, most 18,25 EUR) Kis csökkenés az árban.
Összességében a piac nem bika volt hanem lagymatag, de talán mégis inkább medve. A heti speki tippek nem jöttek be.
A futó hétre nem adok tippet! Nagyon zavar, hogy nem látom a piac mozgását. Fundamentálisan felfelé lenne az irány, de a magas olaj árak és az arab világbeli bizonytalanság miatt még sem tud kibontakozni semmi.
Tehát tipp szünet egy hétre. :)
2011. március 6., vasárnap
Gyapot a szoft sztár
A gyapot ára az áruőzsdéken hihetetlen nagyot liftezett az elmúlt napokban. Azoban ahogy telt az idő, az ár lényegében visszatért a korrekció előtti szintekre. A papírok ára így lényegében több mint duplájára emelkedett az elmúlt évben. Péntekre a legtöbb árupiaci termék eső trendbe fordult az általános hangulat rosszrafordulását követően. Ez alól az energiahordozók és a gyapot biztosan kivételt jelentettek.
Sajnos egyre valószínübb, hogy a líbiai események elhúzódása az olaj árát tartósabban magas szinteken tarthatja.
A gyapot ra vonatkozóan a fő mondás a kivárás.

2011. március 3., csütörtök
Hétköz-nap
1) Nem úgy lett!
Úgy tűnik Líbiában még sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy a múlt héten és a hét elején még tűnt: Kadhafi rezsim nem bukott meg, hanem kezdi összeszedni magát és támadja a tüntető és fellázadt lakosság kezére került településeket. Súlyos összecsapárokról érkeznek sajtó jelentések több városból is. A nagyhatalmak továbbra is a helyzet lehetőség szerinti békés megoldásában gondolkodnak. Sokadik körben felszólítva Kadhafi-t a távozásra. A dilemma helyzet fennáll továbbra is: az ország kettéhasadása nem szimpatikus senkinek: az olaj kitermelés, szállítás, feldolgozás ellenőrzéséért, a határok meghúzásáért komoly harcok lennének kelet és nyugati oldal között. A másik megoldás találni egy másik vezetőt, akit a lakosság döntő része mindegyik országrészben elfogad. Ilyen jelenleg nem látszik.
Egyes hírek a diktátorhoz hű légierő bevetéséről szólnak: mintha fegyver raktárakat támadtak volna, amiket azonban nem találtak el. A NATO légtérzárat fontolgat. Egy ilyen helyzet azonban magában foglalja, hogy első lépésnek meg kell támadni Líbiát és meg kell semisíteni a légvédelmét. Kérdés, hogy az arab világ többi szereplője ezt hogy fogadná. Neheziti a helyzetet, hogy az országban még mindig sok a külföldi, akik kimenekítése folyamatos.
2) Piacok
Olaj: mind két olaj típus meredek emelkedésen van túl. A WTI 102$ körül jár, míg a Brent 115$-hoz közelít.
Az események megoldásáig további olaj áramelkedést valószínüsítek.
Nemesfémek: az arany és az ezüst árfolyama is jóval 1% fölötti esést mutatott ma. Az elemzők azonban me számítanak tartós esésre, hanem sokkal inkább az előző nagy ütemű emelkedés után kibontakozott profitrealizálás történhetett ma. Fundamentális oldalról az arany árát felfelé hajtja az arab világban kibontakozott válság, a FED QE programja, az USA és az EU gazdasági, pénzügyi problémái, az erős kínai arany kereslet.
Gabonák: a mai napon szinte minden gabona ára USD-ben nézve emelkedett. Az éllovas a kukorica volt 2% fölötti emelkedéssel. A búza emelkedése 1% alatt maradt, a szójáé pedig közel 2% lett! Ettől függetlenül a kukorica árát továbbra is inkább felfelé várját, míg a búzáét továbbra is inkább lefelé.
Soft commodity termékek: a narancslé kivételével a többi termék ára felfelé mozgott. A búza az a gabona, ami gyengengélkedést mutat hosszabb ideje. A kakaó és a kávé is folytatta a felfelé irányt. Ebben a termék csoportban marad a bika a piacon. további emelkedésekre lehet számítani.
Valuták: az EUR/USD kereszt jelentős emelkedése folytatódott (jelenleg 1,4 fölötti az index), amely irány fordulatára nem számítanak pár napon belül. A fordulat itt a líbiai események menetében vagy az EUR övezetben bekövetkező változások hozhatnak. Az angol font erősödése is töretlen. Az ausztrál dollár a búza, az olaj és arany árával összefüggésbe, szinte azokkal összekötve mozog.
Indexek: Ma minden fontosabb index felfelé mozgott Európában és Amerikában is. A DAX 0,62%-t, az FTSE100 1,52%-t, a CAC40 0,66%-t, a STOXX EU600 0,29%-t, a NASDAQ 1,87%-t, S&P500 1,72%-t, Russel2000 2,22%-t emelkedett!

2011. március 1., kedd
Március első hete mit tartogat?
Nézzük hát meg mit hozott az előző hét!
1) Gyapot long volt a tippem (72,50 EUR volt egy hete az ETF árfolyam, most 70,5 EUR) Ez sajnos nem jött be 1 hétre, de emelkedőben van a papír ára. Vételre ajánlom.
2) Kávé long (a kávé árát követő ETF előző hétfő záráskor 50,03 EUR volt, most 48,75 EUR) Sajnos a líbiai események a kávé árát is megrázta. Az elemzők a terméket rövid távon ereszkedőnek gondolják, de a kávé ára erről nem mindig vesz tudomást. Pl. ma sem.
3) Orosz tőzsdeindex long (az indexet megjátszó ETF árfolyama egy hete 30,90 EUR, most 37,69 EUR) Itt bizony komoly emelkedés bontakozott ki az olaj ár elszabadulása kapcsán! 20% feletti áremelkedés! Ez tarolt.
4) EUR - NOK short, az árfolyam 7,7725 NOK volt múlt hétfőn, most 7,7220 NOK 1 EUR, tehát a fogadás itt bejött! Az árfolyam valóban csökken, a korona erősödött!
Eheti tippek:
1) Olaj ár csökkenését jósolom (a short-os ETF jelenleg 39,73 EUR-t ér darabonként)
A líbiai események megoldása folyamatban van. A befektetői piac megnyugvóban van. Az olaj ára ha lassan is, de ereszkedik. A WTI vélhetőleg gyorsabban, a Brent lassabban sűlyed majd.
2) Kukorica long (az árfolyam 16,64 EUR most)
Az agrár termékek a korrekciót követően nagy tempóban elindultak felfelé. A kukoricát külön tolja a magas üzemanyag ár, ami növeli a bioetanol iránti keresletet, ami viszont főleg kukoricából készül.
3) S&P 500 long (jelenleg az index 1327,22 értéken áll).
Fogadni rá több fajta ETF-fel és Certi-vel is lehet! ETF-ből vannak tőkeáttételesek is.
4) Platina long (az ETF jelenleg 18,34 EUR-t ér)
A platina ára beesett az elmúlt napokban, de elemzők felfelé várják.
2011. február 28., hétfő
Last week, Wall Street was seemingly "looking for a reason to sell"
Egy érdekes makro-cikk jelent meg a NASDAQ.COM oldalon, amit ajánlok olvasásra.
Ha már most érdemes részvényt venni, nézzük néhány ajánlást!
Deutsche Bank
A német óriás bank papírjainak forgalma hatalmas. A papír az elmúlt 3 hónapban szép emelkedésen van túl. Az elemzők továbbra is kedvelik a papírt.
S&P 500
Az index értéke majd 10%-ot esett egy hosszabb emelkedő trendet követően. Az emelkedésnek elemzők nem látják küzlönösebb akadályát. Az indexet legegyszerűbben ETF-en keresztül érhetjük el. Pl. iShares S&P 500
Apple Inc.
A cég részvényeinek árfolyama indokolatlanul (fundamentális alap nélkül) beesett. Az Apple hamarosan piacradobja az iPhone5-öt és az új tablet gépét is. Ezeknek várhatóan árfolyam felhajtó ereje lesz, főleg a sikeres bevezető esetén.

2011. február 27., vasárnap
Most kell részvényt zsákolni! --- Portfolio.hu
Valuták
HUF
A forint árfolyamát várhatóan a jövő hétre halasztott gazdasági intézkedés tervezet fogja meghatározni. A témában számtalan elemzés és cikk jelent meg a sajtóban. Várjuk ki. Meglátjuk. :)
EUR/USD
Az elemzők az EUR-t felfelé a USD-t lefelé várják korrekciók mellett.
AUD/USD
Lee Gauss elemző emelkedőnek várja az AUD árfolyamát a USD-ral szemben.
GBP/USD
Felfelé várjuk.
CHF/USD, CHF/EUR
A menekülő valuta iránti kereslet várhatóan nem csökken még. Mind a két keresztet felfelé várható.
EUR/NOK, EUR/SEK
Eső trendet várunk.
EUR/TRL
Emelkedő keresztárfolyam várható.

Olaj, arany, ezüst
Líbiában a városokat lényegében mára elvesztette a rezsim. A főváros belső részeit még ellenőrzik a rendszer emberei, de a külvárosok már a felkekőké. A keleti országrészben beindult a normális élet. A volt igazságügy miniszter Bengáziban van és szervezi az ideiglenes kormányt. Kadhafinak csak napjai lehetnek, ha egyáltalán még az országban van. A helyzet remélhetőleg relatíve hamar megoldódhat.
Nagyobb baj, hogy a többi térségbeli országban sem "nyugszanak a kedélyek". Tunéziában kinevezték az új kormányfőt. Jemenben folytatódnak a tüntetések. Ománban pedig meghalt 2 ember a tüntetők és rendőrök közötti összecsapásban. Irán felszólította Szaud-Arábiát, hogy az OPEC döntése nélkül ne kezdje el könnyelműen fokozni a kitermelését.
Az olaj ára közben alig változott. (Brent ~112$, WTI ~98$) A piaci elemzők szerint, bár az árupiacon maga a termék jelenleg jelentősen túlvett, mégis egyértelműen felfelé várják irányát. Ez vélhetőleg addig tarthat, amíg egyfelől Líbiában nem születik megnyugtató eredmény, másfelől amíg az arab világban meg nem nyugszanak a kedélyek és a kitermelést és szállítást nem zavar(hat)ja meg semmi.
Amíg a bizonytalanság tart a nemesfémeket is felfelé várja az elemzői társadalom, de míg az ezüsttől a hét elején - túlvettsége és túl értékelődése miatt - korrekciót várnak, addig az aranynak folyamatos emelkedést jósolnak kisebb korrekció mellett.
A barchart.hu elemzője (Lee Gauss) a jövő hétre alapvetően bika piacot vár, ami az előző napok erős korrekcióit követően érthető.
a mezőgazdasági termékek emelkedését érdemes kihasználni. Az olajtermékeknél nagyobb óvatosságot javaslok. A korábbi papírok tartása és a helyzet figyelemmel kísérése óvatos befektetői magatartás a jövő hétre, egyes termékek (pl fűtőolaj, benzin) vétele még mindig tartogathat profitot vásárlóinak.
Lee Gaus egy másik elemzését a gabona árakkal spekulálóknak ajánlom. Részletesen elemzi az idei és tavalyi évre a kukorica, a búza és a szója termelési (és várható termelési) adatait.
A cikkben kávé is terítékre kerül, amit túlvettnek ítél és közelgő korrekciót vár. Az elemzés konyhanyelvi lényege: az olaj, a nemesfémek, a kávé jó sztori továbbra is, de várjon ki mindenki egy korrekciót. A gabonákban érdemes továbbra is spekulálni, persze a beszálláshoz mindig várj ki egy korrekciót.

2011. február 25., péntek
Palládium
A nemes fémek közé besorolt palládium az arany és az ezüst kistestvére. Az árupiaci forgalma sem mérhető az említett két nagyobb testvéréhez. Felhasználása sokrétű: főleg gáz izzítókhoz és az autók katalizátorához használják. Az arannyal 10%ban ötvözve kapjuk meg az ún. fehér aranyat.
Az olaj árának emelkedésével a palládium jókora esést szenvedett el a napokban. Árfolyama vélhetőleg a fundamentálisan igazolható ár alá került. Így érdemes lehet vásárolni belőle. A következő időszakban jó eséllyel felfelé tart majd a papír árfolyama.
ETF alapon a fémet megvehetjük ezekkel a termékekkel:
db Physical Palladium Euro Hedged ETC Securities
ETFS Physical Palladium (physisches Palladium)

Megnyugvás?
Líbiában a rezsim összeomlóban. A hírek szerint már Tripolinak is csak egy részét tartják kézben, miközben a speciális alakulatok egy része is átállt vagy passzív a tüntetőkkel. Mindeközben Tobrukban és Bengáziban nyugalom van. Utóbbiban egy 16 fős (törzsi) tanács vette áta végrehajtó hatalmat és biztosítja a közüzemek, bankok, boltok működését. Jemenben tovább folynak a tüntetések és hétvégére pedig még újabb tüntetéseket jelentettek be. Tunéziában az ideiglenes kormány távozását követelik a fővárosban tüntetők. Marokkóban egy szakértői kormány váltja a korábbit, megelőzendő, hogy ott is "helyzet" alakuljon ki. A korrupció és munkanélküliség ellen tüntetők Észak-Irakban is összecsaptak a biztonsági erőkkel. Moszulban egy kormányzati épületet próbáltak megostromolni a tüntetők, akikre rálőttek a biztonságiak, hét halott maradt a helyszínen. Bahreinben szintén tüntetések vannak nagy tömegekkel. Érdekesség, hogy az arab világban történtekről ma Dél-Korea léggömbökről szétszórt röplapokon tájékoztata a hírektől teljesen elzárt északi lakosságot.
A világ országai közben mentik a polgáraikat az országból egymást is segítve. A NATO rendkívüli ülést tart Brüsszelben, ahol a fő téma Líbiában kialakult helyzet. Az EU fontolgatja, hogy az EUban lévő líbiai számlákat és más vagyonokat zárolnak, továbbá fegyver embargó és légtér zár elrendelésén is gondolkodnak. Az események eddigi dinamikája alapján könnyen elképzelhető, hogy Kadhafi alól elfogy a talaj és már holnapra elveszíti maradék hatalmát is.
A piacok lassan nyugodni látszanak
A NASDAQ már tegnap pluszban zárt, ma már minden jelentősebb tőzsde index hegymenetbe kapcsolt.
A londoni vezető index az FTSE100 +1,37%-ban, a DAX +0,77%-ban, a párizsi CAC40 +1,51%-ban, a NIKKEI +0,71%-ban zárt. Az amerikai indexek is méretes (1% feletti) pluszban vannak jelenleg.
Bár a nyers olaj árak ma szinte egész nap tartották a 97$ (WTI) és 111$ (Brent) környékét és áruk nem akart lejebb kúszni, a fenti tőzsdei árfolyamokból arra következtethetünk, hogy a befektetők megnyugodni látszanak, legalább ideiglenesen. - habár az arab világban közel sem értek a végéhez az események. Az elemzők is várakozó álláspontot javasolnak.
Az elmúlt napok hatalmas korrekciója után ismét magukhoz tértek az agrártermékek: a gabonák és a soft termékek is jelentős és nagy sebességű áremelkedést mutattak: a gabonák részéről a szója, a búza és a kukorica volt a húzóerő, de a softok közül a gyapot, a kávé, a kakaó mind szépen teljesített. Részleteket az oldal sávon is lévő barcharts.com-on nézheted meg.
A kvázi megnyugvással párhuzamosan a nemesfém piacon megindult a profit-taking.
A hétvégén a piacok zárva tartanak :) , így jövő hét elejéig még érdemes figyelemmel kísérni az eseményeket.
2011. február 24., csütörtök
Alternatívák
Líbia gyakorlatilag kettészakadt. A keleti országrészben a törzsi tanácsok vezetik a településeket. A nyugati országrészben Kadhafi erői ellenőrzik a városokat. Elsősorban Tripoliban folytak ma összecsapások. A külföldiek kimenekítése folyamatos. Az olaj kitermelés Líbiában szinte leállt. A csádi elnök csapatok helyszínre küldését jelentette be. A NATO légtér zárat fontolgat. Obama elnök pedig nyugalomra intette a feleket. A legnagyobb dilemmája a nagy hatalmaknak, a helyzet számukra kedvező megoldása. Közben más arab országokból is nyugtalanító hírek érkeznek.
A Bahreinben elengedett politikai fogjok kínzásaikról számoltak be ma a sajtónak. Jemenben minden nagyobb városban folyamatosak a tüntetések. Az egyik helyszínen bomba robbant, egy ember meghalt. Egyiptomban letartóztatták a volt tájékoztatási minisztert, akit a tüntetők a hazug mubarraki propagandával vádolnak.
Közben az olaj ára az események hatására az egekbe szökött. Ma reggel a WTI típusú könnyű olaj piaci ára 103 $ felett is járt, ahonnan aztán eső trendet mutatott. A Brent ma reggel 117 $ fölé emelkedett rövid időre.
A nyers olaj árak mellett a benzin árfolyama is jelentősen megugrott.
A hirtelen megemelkedett olajtermék árak azonnal előtérbe helyezték az alternatív energiaforrások és az alternatív megoldásokat szállító cégek árfolyamát.
A XETRA-n ma az egyik legjobban teljesítő részvény típusú ETF a Credit Suisse alternatív enegrgetikai cégek papírjaiba fektető alapja volt. A kukorica ára USD-ben közel 2%-kal emelkedett, hiszen a bioetanol előállításához erre van szükség.

2011. február 23., szerda
Tűz az olajra
A hét fekete hét a tőzsdéken. Eddig szinte minden nap komoly esést szenveddtek el a világ tőzsdéinek indexei, ami alól a BUX bizonyos értelemben kivétel.
Az arab világ konfliktus helyzete és az olaj kitermelés-szállítás elakadása illetve az ettől való félelem az energiahordozók árát az egekbe emelte pár nap alatt. A WTI típusú könnyűaloaj ára múlt hét végén még 85 $ közelében tartózkodott, míg jelenleg túllépett a 98 $-on és az emelkedés nem állt még meg. A Brent előbb múlt héten a 100 $-t, majd ma a 110 $-os hordónkénti árat lépte át.
A svájci valuta iránti kereslet közben nagyon megugrott. Ma délután az árfolyama a dollárral szembe az 1,074-es szintet is túllépte. Az arany és ezüst árfolyama folyamatosan emelkedik. Az aranyé közel jár az 1410 $-hoz unciánként, míg az ezüsté 33,485 $ ebben a pillanatban. A világ részvény indexeinek erős esése mellett a réz ára is folyamatosan esik.
Nehéz megmondani meddig tarthat ez a helyzet. A nagyhatalmak egyenlőre kivárnak és mielőtt bármit tennének igyekeznek mielőbb kimenteni állampolgáraikat. Az USA-nak pl. több ezer polgára tartózkodik a helyszínen, Törökországnak, Kínának 30 ezren felüli polgára élt az országban. A külföldieket hajóval, repülővel igyekeznek elszállítani. Komoly probléma, hogy nem látszik olyan vezető/vezetés, aki/amely képes lehet Líbiában átvenni az ország irányítását Kandhafitól. Ma délutánra az ország keleti fele a civilek kezére került. Tripolit és az ország nyugati részét a Kadhafihoz hű erők ellenőrzik. Biztos hírek alig vannak, miután a katonák nem engednek ki semmilyen felvételt, az internet nem működik. A távközlés egyéb módja is akadozik. Sajnos komoly esélye van egy elhúzódó polgárháborúnak is. Kadhafitól rendre pártolnak el a hozzá korábban hű katonai egységek és politikusok. Küszöbön áll egy Líbiával szembeni embargó bevezetése is.
Befektetői szemmel ez a helyzet nem jó ha tartósan fennmarad. A helyzet viszont casus belli egy komolyabb korrekcióknak, miután a részvénypiaci indexek hónapok óta jelentősen emelkedtek.
Amíg a helyzet tart érdemes az energiahordozókba és a nemesfémekbe fektető instrumentumokat preferálni (olaj, arany, ezüst, platina ETF és ezekhez kapcsolódó nem tőzsdei alapok). Érdemes lehet shortolni a rézt, az S&P500, DAX, NASDAQ, FTSE100 indexeket. Ezt ETF-eken keresztül lehet megjátszani. ETF-eken keresztül szintén megjátszható a svájci frank erősödése a dollárral és euróval szemben.
A Líbiában érintett olajvállalatok részvényeivel kapcsolatban a piac különösen büntetett már a héten. A MOL szerencsére nem ilyen. A hazai olajcég főleg a volt szovjet éra országaiban és Pakisztánban termel ki. Az elemzők a célárfolyamok emelését várják. Ennek megfelelően MOLba érdemes lehet fektetni profit reményében. A magas olaj árak vélhetőleg emelni fogják az árbevételt.
2011. február 21., hétfő
Februári utolsó tippek
1) MOL long volt a tippem -- az ár egy hete 22 260 HUF volt, ma 22 120 HUF-on zárt a papír. Az árfolyam némileg volatilis volt. Az INA érintve van a Líbiai kitermelésben. A befektetők az események tükrében láthatnak kockázatot a papírban. Hozzáteszem a hét híre volt az is, hogy Pakisztánban gázt talált a cég. A vége a tippnek kis esés az 1) tipp esetében.
2) Gyapot long újra (az ide vonatkozó ETF árfolyama egy hete 66,08 EUR volt, egy komoly korrekció után is ma nap végére az ár 72,50 EUR)
A gyapot és a soft commodity család gyorsított ütemű ármozgásáról lásd a blog ide vonatkozó bejegyzéseit.
3) Ezüst long volt a tippem (az ide vonatkozó XETRA ETF árfolyama egy hete 43,97 EUR volt, ma nap végén az ár 51,97 EUR lett, ami jelentős drágulás!) Az ezüst hatalmas hegymenetet hajt végre a napokban. A "szegények aranya" lényegesen lehagyta sárga nagy testvérét a növekedési ütem tekintetében, amelyet az amerikai és európai inflációtól való félelem gerjeszt.
4) Chilei tőzsde index long (ezt a XETRÁN a lekövető ETF árfolyama 81,67 EUR volt egy hete, a jelenlegi árfolyam 77,96 EUR lett) Sajnos a befektetők folytatták a feltörekvő piacokról a tőke kivonását. Többekközött ez a pénz hajtja a nemesfémek árfolyamát felfelé.

Ettől függetlenül az indexre érdemes odafigyelni, mivel a latin-amerikai cégek még mindig alulértékeltek viszont rendkívül jó lehetőségek előtt állnak, amelyek előbb utóbb piaci tényezővé válnak majd, aminek az árfolyamokban is érvényesülnie kell.
Áremelkedés újratárazva
Túlvagyunk tehát egy jelentősebb gyapot ár korrekción, mely lényegében még pénteken lezajlott. Ám ma hétfőn az árak már újra emelkedni kezdtek. Az agrimoney.com-on megjelent az ABN Ambro Bank véleménye, ami nem zárja ki, hogy az idei évben a gyapot ára elérje a fontonkénti 3 $-t!!
A kávé ára 13 éves csúcson van és az emelkedés még nem állt meg. A kakaó ára szintúgy jelentős ütemben nő.
ETF formájában kisebb tételben is fogadhatunk az említett soft commodity árfolymokra:
ETFS Leveraged Cocoa DJ-UBSCI
ETFS Coffee (Kaffee)
ETFS Leveraged Coffee DJ-UBSCI
ETFS Cotton (Baumwolle)
ETFS Leveraged Cotton DJ-UBSCI

2011. február 19., szombat
Harminc éve nem látott magasságban az ezüst --- Portfolio.hu cikke
A portfolio.hu-n jelent meg ez a cikk, mely az ezüst áremelkedésével foglalkozik.
Úgy néz ki az ezüst az évelei lejtmenetet követően igen csak magáratalált.
Kisbefektetőként az árára ETF-en keresztül fogadhatunk leginkább.
A XETRÁ-n a következő ETF-ek adnak rá módot:
db Physical Silver ETC (EUR) Securities
db Physical Silver Euro hedged ETC Securitie
ETFS Physical Silver (physisches Silber)
ETFS Silver (Silber)
ETFS Leveraged Silver DJ-UBSCI
S&P GSCI Silver Total Return T-ETC
ETFS Short Silver DJ-UBSCI

2011. február 17., csütörtök
Gyapot: meddig tarthat?
Az árfolyam ma átlépte a fontonkénti 2$-t.
A termékkel kapcsolatos vételi szándék olyan erős volt, hogy az amerikai ICE tőzsdén (ICE) a gyapot futures kereskedést ma fel kellett függeszteni.
Elemzők hamarosan bekövetkező nagyobb korrekcióra figyelmeztetnek. (Igaz erre már figyelmeztetnek egy ideje.)
A gyapot árát a jelentősen megnövekedett kínai kereslet, a nagyobb gyapot termő vidékeken (pl Pakisztánban, Ausztráliában, Oroszország) az idei évben tapasztalható árvizek és más időjárási szélsőségek, valamint a spekulánsok egyaránt felfelé srófolják. Az árak hirtelen letörése arra a hírre sem indult meg, hogy megkezdték a termő területek növelését főleg az Egyesült Államokban.
A BusinessWeek Online-on jelent meg egy jó helyzet összefoglaló cikk angolul.

2011. február 16., szerda
Elképesztő magasságokban a gyapot ára
A gyapot ára töretlenül emelkedik. Az amerikaiak a tavasszal kénytelenek szembesülhetnek az évek óta változatlan árszinten mozgó ruhák, textil ipari cikkek árának 10%-os emelkedésével. - írja az npr.org .
Tippek február harmadik hetére
Az előző hét tippjeit nézzük:
1) a kukorica folytatja emelkedését jósoltam (az ETF árfolyama akkor15,57 EUR, most 16,23 EUR !! Ez telitalálat!)
2) AUD/EUR long (ETF-en keresztül; az ára egy hete 53,99 EUR volt, most 53,35 EUR, azaz kisebb esést szenvedett el ez a kereszt; itt minimális veszteséget könyvelhetünk el az elmúlt héten)
3) Gyapot long-ra vártam (az ide vonatkozó ETF árfolyama egy hete 55,78 EUR volt, most 66,08EUR; ez bizony tetemes drágulás!! Kiváló választás volt!)
4) Lyxor ETF Privex vétel (az árfolyam egy hete 4,484 EUR volt, jelenleg az árfolyam 4,494 EUR, tehát itt is elkönyvelhettünk egy egészen apró nyereséget)
Látszik, hogy a commodity-kel nehéz felvenni a versenyt!
Ajánlataim a következő hétre!
1) MOL long (a mai napi záró ár 22 260HUF volt)
Bár több tényező szól az árfolyam csökkenésére és növekedésére is, mégis a MOL-t inkább emelkedőre várom a következő időszakban.
2) Gyapot long újra (az ide vonatkozó ETF árfolyama most tehát 66,08 EUR)
Bár hihetetlen áron van a gyapot ára, mégis minden szakértő emelkedőre várja, az üteme kérdéses. Persze benne van a levegőben ilyen emelkedés után egy korrekció komoly lehetősége is, de az vélhetőleg nem lesz hosszú hatású.
3) Ezüst long (az ide vonatkozó XETRA ETF árfolyama most 43,97 EUR)
A nemesfémek piacán a bika marad, ebben szakértői konszenzus van jelenleg. Az aranyhoz képest az év elején pedig az ezüst korrekciója volt nagyobb, tehát most ennek az emelkedése erőteljesebb, itt várható nagyobb profit.
4) Chillei tőzsde index long (ezt a XETRÁN a lekövető ETF mostani árfolyama 81,67 EUR)
Az ETF egyik jelentős szereplője a helyi olaj és energia kereskedelmi nagyvállalat, a másik egy Chilléban és Argentinában óriás hipermarketeket működtető lánc, a harmadik pedig egy helyi villamos áram termelő, kereskedő nagyvállalat. Ők hárman lefedik az alapban található papírok több mint 40%-át. A feltörekvő piacok utáni érdeklődés újra élénkülőben, ahogy a fejlett piacokon viszont vannak jelei a megtorpanásnak.

2011. február 15., kedd
Fekete leves - fehét pamacs
Egy rövid betegség után a blog olvasói visszakapják a bloggert. :)
A piacokon ma kisebb kivételekkel a medve táncolt. Van azonban néhány fontos kivétel!
A mezőgazdasági termények közül a gyapot és kávé tudott emelkedni. Mind a kettő történelmi csúcsait döntve.
A többi termény kisebb nagyobb mértékben esett.
A gyapot áremelkedése megállíthatatlannak látszik! A mai elemzői vélemények további emelkedést prognosztizálnak, mivel nagyon erős az ázsiai kereslet. Tehát az árfolyam 180$ közelébe került több mint 2,5%-os plusszal.
A kávé ára folytatta az emelkedést miután úgy áll a dolog, hogy Brazília termése várhatóan jelentősen elmarad a várttól. A szakértők itt is további emelkedésre számítanak.
A kukorica ára némileg esett, mivel tegnap bejelentették, hogy az USA-ban 4 millió hektárral növelik a termőterületet; ez egyben némi profit realizálásra is lehetőséget adott. A szakértők rövid távon némi ár sűlyedést várnak, ám fundamentális alapon már közép távon is további emelkedésre lehet számítani. A jelenlegi alacsonyabb árakat vételi pozíciók kialakítására érdemes felhasználni.
A búza ára viszont jelentősen, 3,5% fölötti esést mutatott ma. Azonban hosszabb távon (és fundamentális alapon) nem a medve, hanem a bika ugrálhat továbbra is a táblák között. Az alacsonyabb ár, itt is pozíciók felvételére adhat lehetőséget.
Ismét emelkedőben a nemesfémek. Az arany 1373 $ fölé kúszott unciánként (2 hete még 1320 körül volt!); csak ma kb 10$ volt a növekedés. az ezüst növekedése még erőteljesebb. Jelenleg 30,77$ unciánként az ár, de két hete még csak 27$ körül mozgott az ár, ami 10%-nál nagyobb emelkedés ezen az időtávon.
A WTI típusú olaj ára ma benézett 84$ alá is hordónként, míg a Brent a nap egy részében 103$ fölé került, de a nap végére esésnek indult. Az olaj piacát az arab térségben végigvonuló elégedetlenségi hullám jelentős volatilitásban tartja. A WTI esetében az inkább eső árat a hatalmasra felhalmozott készletek mozgatják. A szakértők közül most a legtöbben a két típusú olaj árának egymáshoz képest növekvő távolságát figyelik. A szaksajtóban rendre jelennek meg a tippek, hogy hol állhat meg az olló kinyílása. Minden esetre a brókerek nagyon is várják már a WTI árának emelkedését, amiből előbb utóbb az évben jól lehet majd profitálni (a másik oldalon természetesen a Brent vélhető némi ár korrekciójából is).

2011. február 12., szombat
Mubarak lemondott
... az olaj és a nemes fémek ára pedig hirtelen megindult lefelé, a tőzsdei indexek ugyanakkor felfelé.
A Brent azonban gyorsan irányt is váltott és ismét felfelé vette az irányt. Joggal gyanítható, hogy 85$ környékén a WTI sem tartózkodik majd sokáig. Viszont amíg még ott van, óvatosan vételre javaslom.
Jó eséllyel a Brent is folytatja felfelé, így óvatosan ott is vételt ajánlok.

Kukorica, szója és a gyapot
Két elemzés jelent meg ma a barchart.com-on melyek szerint a kukorica és a szója további áremelkedés előtt áll. A készletek és a várható termés alapján mindkét mezőgazdasági terményből a keresettnél kevesebb várható a piacokon.
A gyapot ára történelmi csúcsra jutott és az emelkedő trendje egyenlőre nem tört meg, sőt az üteme sem lassult.
A lenti grafikon az árfolyam 3 évének alakulását mutatja USD-ben. Jól látszik, hogy a gyapot árfolyama lényegében az utolsó félévben drágult a duplájára! Van olyan nap, amikor az árfolyam 3%-nál nagyobb emelkedést mutat. Szép és hirtelen korrekciók is látszanak a grafikonon, amiket ugyanazzal a tempóval le is dolgozott az árfolyam, ami ma 1,88$-on zárta a hetet.
Trend is Your friend! - tartja a piac.
Mind három terméket vételre ajánlom.
PS: az elemzések itt és itt olvashatók.

2011. február 9., szerda
Telenor 2010
A Telenor globális 2010. évi eredményei - ha nem is kiemelkedően - de jók.
A gyorsjelentés szerint 6%-ot emelkedett a cégcsoport árbevétele, a management által javasolt részvényenkénti osztalék pedig minden idők legmagasabbja lehet: 3,80 NOK.
A csoporton belül különösen az ázsiai térségben kiugróan magas (13%-os) az árbevétel bővülés. A cég minden területén komoly fókuszban vannak a költség optimalizáló megoldások és a hálózat korszerűsítések.
A cég hazai leány vállalata a csoporton belül is extra rossz teljesítményt nyújtott, amit a helyi management részben a nagyon kedvezőtlen magyar gazdasági helyzettel, részben a válságadókkal, részint a végződtetési díjjak csökkentésével magyarázott. A lenti cikkből azonban jól látszik, hogy az extra adók nélkül is hihetetlen gyengék az eredmények.
Ez a jelenlegi vezetés stratégia nélküliségét és kompetencia hiányát valószínűsíti. A Telenor Mo. erős lejtmenete 2009 év végén indult. A hagyományosan erős karácsonyi forgalmat már ott nem tudta megfogni a cég. A versenyt egyre kevésbé állja a cég.
A magyar Telenor rendkívül gyenge teljesítményét a HWSW.HU cikke lényegében tökéletesen összefoglalja.

Esős idő
Ma a világ összes valamire nagyobb tőzsdéjének az indexe negatív tartományban zárt.
- Hang Seng 23164.03 -320.27 -1.36%
- Nikkei Average* 10617.83 -18.15 -0.17%
- Shanghai Composite* 2774.07 -24.89 -0.89%
- BSE Sensex* 17592.77 -182.93 -1.03%
- FTSE 100* 6052.29 - 39.04 - 0.64%
- DAX* 7320.90 - 2.34 - 0.03%
- CAC 40* 4090.74 - 17.53 - 0.43%
- Stoxx Europe 600* 287.35 - 1.21 - 0.42%
2011. február 8., kedd
Jelentős emelkedésben volt ma az Amazon
3,68%-ot (182,93 USD-ra) drágult ma az Amazon papírja. Érdemes odafigyelni rá. Az utóbbi 7 kereskedési nap folyamatos az emelkedése.
Megjön a kedve, ha vár a keddre
... mondta a retro reklám szöveg. Azonban a magyar tőzsdén befektetőknek mintha elment volna a kedve, ugyanis a BUX az elmúlt napok kimondottan jó teljesítménye után ma közel 2,5%-ot esett. Pedig Europa és a világ nagy részének tőzsdéi ma közepesen jól szerepeltek.
A bukóban a Richter 4,25%-kal vitte a prímet, de a MOL is közel 3%-kal esett, míg az OTP árfolyama nap végére közel másfél százalékkal ért kevesebbet. A Magyar Telekom papírja 0,37%-kal drágultak.
A Richter annak ellenére esett, hogy a 4. negyedéves gyors jelentése a vártnál jobb eredményeket mutatott.
A commodity piac a mai nap a következő képpen alakult:

- az arany árfolyama közel 1%-ot emelkedett valamivel 1364 USD fölé unciánként
- tovább folytatódott az ezüst árának emelkedése is; a mai napot különösen jól zárta a közel 3%-os emelkedéssel: 30,28 $-ra; a palládium 2,32%-ot, a platina 1,09%-ot erősödött
- míg a WTI árfolyama a túlkészletezések okán relatíve alacsonyabb és a nap végére lényegében nem változott (87$ körül), addig a Brent ismét drágulni kezdett és a nap végére újra elérte a 100$-t. A trend továbbra is emelkedő.
- a réz árfolyama 0,66%, a cinké 0,27%-kal emelkedett
- a búza ára 0,62%-ot nőtt (8,59 $), a kukoricáé 0,59%-kal csökkent 6,75$-ra
2011. február 7., hétfő
Tippek és toppok
Íme a múlt heti tippjeim!
1) Kukorica long (egy tőke-áttételes ETF-en keresztül, akkor14,35 EUR) jelenleg 15,57 EUR az árfolyama, ami közel 8%-os emelkedést jelent! A tipp nagyon bejött!
2) WTI Olaj long ( ETF-fel; akkor 40,04 EUR) az árfolyam most 40,23 EUR, tehát emelkedett kb 0,5%-ot, bár ezt intenzívnek semmiképp nem mondanám. (kb stagnálás volt)
3) OTP short (egy hete 5565 HUF)
Az OTP árfolyama ma 5990 Ft-on zárt ami kb 7%-os emelkedésnek felel meg! Szép volt bank-papír! Itt tehát a tippem nem jött be, de talán ennek még többen örülünk, mint ha bejött volna. ;)
4) Google long (akkor 436,45 EUR) a mai nap végén a XETRÁn 455,5 EUR-n állt meg az árfolyam. Tehát az emelkedés kb 4% volt.
A jövő hétre tippjeim:
1) a kukorica folytatja emelkedését (az ETF árfolyama most 15,57 EUR)
A gabonák piacán az emelkedő trend egy kisebb korrekcióval kitarthat.
2) AUD/EUR long (ETF-en keresztül; az ára 53,99 EUR)
A nyersanyag piaci rally az ezzel együtt mozgó ausztrál dollár árfolyamát a nagyobb devizákkal szemben általában emeli. Ezen hajtó erőre számítok a következő héten.
3) Gyapot long (az ide vonatkozó ETF árfolyama most 55,78 EUR)
A gyapot árfolyama a legdinamikusabbak közé tartozik a soft családon belül is. Az elemzők minden esetre további emelkedést várnak a terméktől. A közel múltban volt egy korrekció, amit szinte pillanatok alatt "nőtt ki" az árfolyam, ami hatalmasakat emelkedik (igaz, nagyokat is tud esni hirtelen). A következő hétre összeségében emelkedést várok.
4) Lyxor ETF Privex vétel (az árfolyam most 4,484 EUR)
A Privex alap nagy pénzügyi befektető cégek papírjait vásárolja. Az alap árfolyama hosszabb ideje jól teljesít. Vételre nagyon is ajánlom.

Réz és a többi commodity
A réz árfolyama ma jelentősen megugrott, mivel a befektetők a jó makkró adatokból amerikai gazdaság növekedésére számítanak. A drágulást okozó másik tényező, hogy a kínai újévet követő első munkanapokon a rendelések növekedése várható az ázsiai országból. A réz árfolyamát követő ETF
A réz mellett a többi ipari fém is drágult.
Komoly húzó ereje van a mezőgazdasái magvas termékeknek. A kukorica, a búza és a szója is jól teljesített.
Elemzők a gabonák piacán hosszabb távon is az emelkedést látják. A gabona piac és a soft-ok jó befektetési terület lehet még hosszabb ideig.

2011. február 5., szombat
A Nokia utolsó esélye -- DotKom Blog
A Nokia a mobil telefonok világában hajdan egy valódi jó márka volt. Az okostelefonok piacának robbanása óta, azonabn komoly piaci eredményt nem láthattunk Tőle. Pedig asszem nem vagyok egyedül, aki a Nokia telefonokon tanulta meg mi a mobil távközlés.
A DotKom Blog cikke részletesen foglalkozik a Nokia jelenlegi helyzetével és lehetőségeivel.
Ajánlom minden olvasónak.

2011. február 4., péntek
Cukor -- 2. felvonás
Miután a hét közepén a Yasi lecsaptott Ausztráliára az addig is inkább felfelé mozgó cukor árfolyam hirtelen emelkedett 4%-ot.A trópusi ciklon elvonulását követően a piac egy határozott 9%-os (!!) korrekcióval reagálta le ma a történteket.
Ezzel párhuzamosan a többi soft commodity termék is erős lejtmenetre kapcsolt. Igaz a nap végére a cukor újra erőteljesen fölfelé vette az irányt. Vételre szűk stoppal ajánlom. A grafikon alján látszik, hogy a termék iránti vételi kereslet újra erős.

2011. február 2., szerda
Cukor
Ma délután viszonylag gyorsan majd 4%-ot emelkedett a cukor világpiaci ára a hírre, hogy a Yasi névre keresztelt trópusi ciklon súlyosan lecsapott Queensland tartomány cukornád ültetvényeire. Ezzel a cukor árfolyama 30 éves magasságba szökött. Ausztrália a világ 3. legnagyobb cukor exportőre Brazília és Thaiföld után.
A Soft Commodities összefoglaló néven emlegetett piaci termék család (gyapot, kakaó, kávé, cukor, narancslé, tea) hihetetlen mértékű és sebességű drágulása mögött a fejlődő világ szédületes tempójú kereslet növekedése és az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyok nagyban hozzájárultak. Az olló gyorsuló ütemben nyílik az igények és a lehetőségek között.
Ezt a kétség kívül meglévő piaci helyzetet jó hozammal lehet kereskedni a különféle befektetési termékek segítségével. (ETF, certi, határidős piacok)

2011. január 31., hétfő
Tippek a következő hétre
1) Kukorica long (egy tőke-áttételes ETF-en keresztül, most 14,35 EUR)
Az elemző szerint a kukorica emelkedő trendben van. Nézzük meg, mit hoz egy hét múlva. Tény, hogy csúcsok közelében van. Tehát az óvatosság is jogos.
2) WTI Olaj long ( ETF-fel; most 40,04 EUR)
Az egyiptomi helyzet elhúzódása miatti félelmek az olaj árát felfelé hajtják igen nagy ütemben! :((
3) OTP short (most 5565 HUF)
Az OTP a magyar gazdasággal kapcsolatos bizalom indikátora, ami még mindig törékeny. Nagy kérdés, hogy az alkotmánybíróság pl. hogy határoz a nyugdíj tv. kapcsán. A tv.-nyel kapcsolatban megszólaltatott alkotmányjogászok egyértelműen alkotmány ellenesnek ítélik a jelenlegi tv.-t. Kérdés mit dönt az AB? A döntést februárra ígérték.
4) Google long (most 436,45 EUR) A jelenlegi ár alacsony. A Google továbbra is innovatív, nagy márka. Fundamentálisan felfelé kell legyen az irány. Kérdés, hogy dönt a piac!

Fundamentumok és heti tippek
Az elmúlt hét ismét a brummogóé volt.
A piac érzékeny volt ismét néhány dologra: elsősorban az Egyiptomban kialakult helyzetre, valamint az EU közül ismét vagy továbbra is meglévő feszültségekre. Összességében a hét a főbb indexeket short-oló megfontolt befektetőké volt. ;)
Nézzük csak sorban a tippeket!
1) Google részvény long ( 446,7 EUR volt darabja egy hete, most 438,65 EUR) A tippem nem jött be, pedig kitartok amellett, hogy a Google fundamentumai jók. Mai hír, hogy az Android átvette vezető szerepet a mobil operációs rendszerek terén a Nokia Symbiánjától. Én továbbra is vételre ajánlom a részvényt!
2) kakaó long (a XETRA-n egy tőkeáttételes ETF-en kereszül lehet megfogadni, melynek értéke egy hete 27,95 EUR) Ez 28,05-ös árfolyamon zárta a hetet. Kis plusz. :)
A kakaót a profik továbbra is (rövid távon) vételre javasolják. ... én ennél óvatosabb vagyok: a tartás jó ötlet, vételi pozíciót már nem nyitnék rá csak egy komolyabb korrekció után.
3) Búza long (egy ETF-en keresztül megjátszható; ára egy hete 1,986 EUR/db) Az árfolyam most 2,011 EUR-n áll, ami kb 1,2%-os emelkedést jelent, azonban a hét folyamán állt magasabban is az árfolyam. A búza fontos technikai szint előtt van. Ha áttöri, emelkedése folytatódhat. A gabonákkal kapcsolatos összefoglalót érdemes itt elolvasni.
4) STOXX 600 Food & Beverages index (ETF-en keresztül elérhető; értéke egy hete 175,5 EUR/db) Ennek a terméknek az ára most 170,87 EUR, ami több mint 2 %-os mínusz. Itt is igaz, hogy a fundamentummal nincsen baj.

2011. január 30., vasárnap
Egyipt - Middle-East "uprising" and the oil price
Ahogy nézem a közelkeleti eseményeket a hírcsatornákon és olvasom a híreket jelenleg a következő a helyzet:
- általános politikai bizonytalanság a térségben
- bár sok halálos áldozatról érkeznek hírek, de nagyobb "harci" hadmozdulatok egyenlőre nincsenek
- a térség másik "erős" állama, Izrael "kivár", de készültségben a csapatai - mint általában
- a befektetők vonják ki a pénzüket Egyiptomból
- olaj ár az erős esésből hirtelen megindult nagy ütemben felfelé
- (Érdekes, Líbiából nincsenek lázongó hírek, pedig úgy rémlik, ott sem demokratikus rendszer van hatalmon.)
- a legnagyobb kockázat, hogy ha Mubarak balra el, ki lesz helyette, aki képes összefogni és tartósan egyben tartani Egyiptomot, mely az arab világ legnagyobb hadseregével rendelkezik ... Amig ez ki nem derül, addig a nagyhatalmak nem nagyon nógatják az elnököt és köztes megoldásban bíznak: új kormány, kineveződött egy alelnök is hirtelen, mind kettő az elnök környezetéből, akiket vélhetőleg a tábornokok is elfogadnak.
- ha pedig Mubarak nagyon nem akar elmenni, de a köztes megoldások sem jönnek be az ellenzéknek és a lakosságnak, akkor vajon mi fog történni?! Pl. várható-e hosszan elhúzódó "rendkívüli helyzet", polgárháború?
- fontos, kérdés, hogy a térségben élők lázadása milyen mértékben terjed ki a többi környező országra!? Láttuk, hogy Tunézia, Jordánia, Szudán már érintett.
DotKom blog cikk ajánló
A DotKom blog egy friss cikkében az Apple árfolyamáról értekezik hosszabban. Az elemző blogger az Apple-t a fundamentumokhoz képest nagyon olcsónak tartja.
Az elemzést érdemes elolvasni itt.
Az elemzést érdemes elolvasni itt.
2011. január 28., péntek
Trend tippek by Bob Hunter from Barchart.com
A cikket itt olvashatod el angolul.
Bob szerint:
o Emelkedőbe várja: fontosabb tőzsdei indexeket, az ún soft commodity termékek nagy részét (kávé, gyapot, cukor, kakaó), fűtő olaj, réz, szója olaj, búza
o Eső trenddel számol: arany, ezüst, WTI olaj, (amerikai piaci) földgáz
Solar Capital elemzője (ma reggeli Milliók Reggelire riportban) is felfelé várja a soft commodity és a gabona félék népes csapatát és lefelé az olajat.
A WTI típusú olaj az elmúlt két hétben kb 11%-ot esett, míg a Brent ára szinte nem változott. A szakértők szerint a típusok árai közötti olló kinyílása a magas készlet adatokkal magyarázható.

2011. január 24., hétfő
Új hét - új tippek :)
Lássuk az előző hét tippjei mennyire jöttek be:
1) WTI cude oil / WTI nyers olaj long (most 91,54 $) ez 87,81$-ra sűlyedt! Jól mellé lőttem ennél.
2) Réz long, mondjuk ETF-en keresztül (most 36,96 EUR) ez most 35,47 EUR. Sajnos az elmúlt héten gyengült. :(
3) S&P 500 long, ez is ETF-en keresztül (most 9,678 EUR) ennek értéke is gyengült: 9,415 EUR-ra
4) NASDAQ long, az ismert ETF-en keresztül (most 17,25 EUR) a technológiai vezető index jelentősen csökkent a héten; az ETF értéke ma 16,77 EUR
5) Arany short, ez is egy ETF-en keresztül (most 22 EUR) az arany a héten inkább stagnált, a papír értéke 21,63 EUR lett.
Összességében tehát fekete hét volt. A tippjeim közül egyik sem jött be.
Sajnos van ilyen hét, bár milyen szomorú is ...
A következő hétre befektetésre megjátszani ajánlom:
1) Google részvény long (most 446,7 EUR darabja)
Az elmúlt napokban a Google részvények ára 480$ közeléből 446 közlébe sűlyedtek rövid idő alatt, miután bejelentették a vezérigazgató távozását. Ennek ellenére a cég fundamentálisan jó formában van. Hosszabb távon további emelkedésre számítok.
2) kakaó long (a XETRA-n egy tőkeáttételes ETF-en kereszül ajánlom megfogadni, melynek értéke most 27,95 EUR)
Elefántcsontpart adja a világ kakaó termelésének 1/3-át. Az országban a választásokat követő zűrzavar van, miután a régi elnök nem hajlandó lemondani; az új elnök viszont megtiltotta a kakaó exportálását egy hónapra. A spekulánsok csúnyán felverték az árakat, a következő héten még drágulást várok.
3) Búza long (egy ETF-en keresztül megjátszható; ára most 1,986 EUR/db): A búza ára ismét nőni kezdett, miután több ország is búza behozatalra szánta rá magát.
4) STOXX 600 Food & Beverages index (ETF-en keresztül elérhető; értéke most 175,5 EUR/db) Az FMCG és az élelmiszeripar termékei iránti kereslet világ viszonylatban emelkedik. Bár az elmúlt napokban esett az index értéke, mégis ehéttől emelkedő trendet várok.
Jó szerencsét!

2011. január 17., hétfő
Heti tippek
Előző heti tippek:
1) EQQQ ETF long (most 43,16 EUR / XETRA) most 42,28 EUR;
2) iShares NASDAQ-100 ETF long (most 17,59 EUR / XETRA) most 17,25 EUR;
3) WTI cude oil / WTI nyers olaj long (most 89,43 $) 91,54 $ lett;
4) arany long (most 1375,3 $/oz.) 1361$/oz lett.
Sajnos az olaj kivételével a többi tippem nem jött be. :(
Steve Jobs mai bejelentése rendesen lenyomta az első két tippem árát ma délután.
Eheti tippjeim:
1) WTI cude oil / WTI nyers olaj long (most 91,54 $)
2) Réz long, mondjuk ETF-en keresztül (most 36,96 EUR)
3) S&P 500 long, ez is ETF-en keresztül (most 9,678 EUR)
4) NASDAQ long, az ismert ETF-en keresztül (most 17,25 EUR)
5) Arany short, ez is egy ETF-en keresztül (most 22 EUR)

2011. január 12., szerda
Ez egy jó nap volt! 8)
2011. január 10., hétfő
Heti tipp
1) EQQQ ETF long (most 43,16 EUR / XETRA)
2) iShares NASDAQ-100 ETF long (most 17,59 EUR / XETRA)
3) WTI cude oil / WTI nyers olaj long (most 89,43 $)
4) arany long (most 1375,3 $/oz.)

2011. január 9., vasárnap
A befektetési alapok hazai aranykora
A jegybanki alapkamat szintjének csökkenésével a megtakarító polgárok egyre nagyobb része keres a pénzének az akciós kamatú betétek helyett (vagy mellett) megfelelő befektetési alapot.
Szerencsére mára a hazai alapok száma 440 fölött van és a teljes kezelt vagyon túllépett a 3700 milliárd forinton. Az alapok kezelőit összefogó BAMOSZ (Befektetési alapok Mo.-i Szövetsége) által kiadott negyedéves kiadvány tartalmazza a legfontosabb adatokat.
Az alapok egyik legfontosabb jellemzője a befektetési politikájuk: ez többek között lefekteti, hogy milyen eszközökbe fektethet az alap.
Az alapok vagyonát az alaphoz tartozó befektetési jegyek testesítik meg.
A befektetési jegyek értékesítésével és a befektetések hozamával megteremtett vagyontömeget az alapkezelő a befektetők megbízása alapján, azok érdekében kezeli. Tevékenységük során az alapkezelők első körben az általuk meghirdetett befektetési elveknek megfelelő alapot alakítják ki. Ezt követően az alapok a portfóliójukban lévő egyes eszközelemeket a saját döntésük alapján, a meghirdetett elvek szerint adják-veszik.
A tőkegarantált alapok (valamilyen feltétel rendszer mellett) az alapba bevitt tőkénket garantálják.
A tőke és hozam garantált alapok a tőkénk mellett pedig még bizonyos hozam szintet is garantálnak.
Népszerűbb típusai:
- pénzpiaci alapok (a vagyonukat általában betétekben és rövid lejáratú állampapírban tartják; általában tőkegarantáltak és nyilt végüek; lehetnek bármilyen valutában denomináltak; a legkevésbé kockázatosnak számítanak)
- ingatlan alapok (a vagyon nagy részét ingatlanokban tartják; persze a likviditás miatt a vagyon egy kisebb részét különféle pénzpiaci vagy egyéb instrumentumokban is tarthatják; a vagyon gyarapodását általában az ingatlanok bérleti díjai, azok további befektetése, és az ingatlan vagyon értéknövekedése adhatja; általában nem tartoznak a kockázatosabbak közé)
- állampapír alapok (a vagyon nagy részét vagy egészét hosszabb vagy rövidebb lejáratú hazai, külföldi vagy vegyes állampapírokban, kincstárjegyekben tartja; általában nem kockázatosak)
- kötvény alapok (hazai és/vagy külföldi vállalatok kötvényeibe fektetnek; közepesen vagy kevéssé kockázatosak)
- vegyes alapok (kötvények és állampapírok mellett már részvényeket is vesz; ezek kockázata, de hozam ígérete is nagyobb a sima kötvény vagy állampapírba fektető alapoknál)
- részvény alapok (a vagyont részben vagy egészben tőzsdei részvényekben tartják; egyes alapok csak hazai, mások csak külföldi, megint mások vegyes papírokat tartanak; léteznek alapok, melyek egy-egy gazdasági szektor vagy egy-egy földrajzi terület, egy-egy ország, régió, ország, vagy egy-egy indexben szereplő vállalati papírokat szerepeltetnek csak portfóliójukban; lehetnek nyilt vagy zárt végűek; a nem tőkegarantált, nyilt végű részvény alapok mindig a kockázatosabbak közé tartoznak)
- származtatott alapok (származtatott ügyletekbe - például határidős, opciós ügyletek - fektető alapok, amelyek soha nem tartoznak a garantált alapok közé; ezek szinte mindig a legkockázatosabbak, ám a legnagyobb hozammal is kecsegtetnek, adott piaci körülmények között)
Részletesebben a típusokról itt.
Egy-egy nagyobb portfólióban akár az összes típus szerepelhet, de általános szabály itt is, hogy portfóliónk mindenképp tartalmazzon kis kockázatú, stabil elemeket és - kockázat viselő képességünk és hajlandóságunk függvényében - kockázatosabbakat.

![]() |
| Az OTP befektetési alapjai kockázatuk és várható hozamuk szerint |
2011. január 8., szombat
Miért emelkedik az arany ára?
Az elmúlt év során az arany árának jelentős emelkedését láthattuk: Tavaly több mint 20%-ot nőtt a nemesfém értéke! A két évvel korábbi értékéhez képest pedig több mint 50%-os az emelkedés.
Miért ez a hatalmas kereslet növekedés?
Az elmúlt években a világban gazdasági szempontból hatalmas változások mennek végbe. A fejlett országok adosság állománya jelentősen növekedett, míg termelékenységük, GDP növelő képességük rendre elmaradt.
A fejlődő térségek közül többen viszont jelentős gazdasági erőre kaptak, ahol a GDP és az ország megtakarításai is nagyot nőttek.
Ilyen helyzetben az arany ára jellemzően emelkedik: a befektetők a portfóliójukban jelentősen megnövelik a vagyon értékét jellemzően megörző színes fémek (elsősorban az arany) arányát.
Érdemes megnézni az elmúlt 36 év árfolyam alakulását!
Jól látható, hogy 1973-ban az unciánkénti árfolyam 100USD körül mozgott, majd 1980-ban a nyugati befektetői hangulat az afganisztáni háború kiszélesedése, az iráni iszlamista hatalom átvétel miatt összességében elromlott. Az olaj világpiaci ára jelentősen emelkedett és ez akkori mércével jelentős árszintre ugrasztotta az arany árát is. (200$ alatti szintekről rövid időre 800$ fölé!)
A hangulat jelenleg is sok tekintetben hasonló: a befektetők bizalma, hogy a fejlett országok meg tudják oldani a problémáikat különösebb változások, változtatások nélkül, alacsony. Europa és az USA gazdasága korábbi önmagához képest rossz helyzetben van. Az országok erősen eladósodottak. A gazdaság nem pörög. Mig a fejlődő térségek még nem vesznek fel annyi árut, amit a fejlett térség beliek, addig a fejlődőket a nyugati világ magávalránthatja.
A fejlődők lényegében abból élnek, hogy a fejlettek piacaira termelnek. Ám ha utóbbiak gazdasága lelassul és nem tudják felvenni előbbiek áruit (vagy csak kisebb mértékben és alacsonyabb áron), az az ő fejlődésüket is megakaszthatja, visszavetheti. Egyszóval a cél közös: termelők és fogyasztók valamifajta egyensúlyban tartása. A robbanás szerű változás általában senkinek nem kedvez.
Ezen folyamatok kockázatainak csökkentésére veszik a világ kis és nagy befektetői az aranyat.
... és hogy miért jó az arany bizonytalan gazdasági helyzetekben? Ezért: kevés van belőle, relatíve kis fizikai méretben is nagy értéket képvisel, minden fajta hiperinfláció esetén lehet belőle vásárolni, szélsőséges helyzetekben is likvid.
Maga a nemesfém pedig remek spekulációs célpont.
Erről szól az egyik következő bejegyzésem.

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)