Az árupiacok mozgalmas héten vannak túl. A főbb piaci folyamatok mozgató rugója kettős: egyfelől az erősődő amerikai gazdaság láttán egyre távolodni látszik a piacok által QE3 (3-as mennyiségi könnyítés) néven emlegetett amerikai pénznyomtatás lehetősége, melyet a FED elnöke sokáig lebegtetett. A befektetők már a jelenlegi 0%-os kamat felfelé mozdulását sem érzik nagyon távolinak. Másfelől az európai helyzet is - legalább átmenetileg - normalizálódni látszik. A német makrogazdasági adatok pedig kimondottan bíztatóak. Mindezeknek köszönhetően a részvénypiacok hatalmas száguldását figyelhettük meg a héten. A fontosabb amerikai és európai indexek mind csúcs közelben vagy csúcson vannak és a menetnek minden valószínűség szerint még nincs vége! Mindezeknek köszönhetően a dollár jelentősebb erősödésbe kezdett, ami viszont nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a hét nagy részében az árupiacok jelentős része lefelé vegye az irányt.
Az olaj (WTI) ára a csütörtökön még 104 dollár alá is ereszkedett, de pénteken piaczárás előtt meredeken 107 dollár fölé ugrott és itt zárta a hetet. Az olaj árát kivételesen nem a már már megszokott iráni szájkarate mozgatta. A háttérben egyfelől a dollár erősödése áll, másfelől az a piaci pletyka, miszerint az Obama-Cameron megbeszélés energetikai részében az üzemanyag árak csökkentése érdekében a két vezető megállapodott a stratégiai olaj készletek egy részének felszabadításában, ami praktikusan hatalmas olaj mennyiség piacradobását jelentette volna. Azonban a pletykát hivatalosan cáfolták, ami az árak szinte automatikus, azonnali korrekciójához vezetett. A pénteki nagy emelkedés viszont egyértelműen a dollár gyengülésének következménye. A tőzsdén jegyzett benzin és gázolaj árak is ezzel együtt pattantak fel.
A fentebb leírt makrogazdasági helyzet és piaci környezet az arany piacát is jelentősen átrendezte. A nemesfém ára folyamatos hegymenet mellett február végére elérkezett az 1800USD/oz lélektani határra, ami megfogta és lejtmenetbe fordította az ár alakulását. A sárga fém ára kisebb korrekciók mellett lényegében február 28.-a óta esik. A lokális mélypont a héten 1635USD/oz közelében volt és jelenleg 1660USD/oz közelében jár az árfolyam és bekerült a 200 napos mozgó átlag alá. Mindazonáltal a hosszútávú emelkedő trend meg nem fordult, de a 2000USD/oz-os idénre előrejelzett célárfolyam távolodni látszik. Az áremelkedés üteme lassúbb lehet és nagyban függ a világgazdaság alakulásától.
Szintén piac befolyásoló hír, hogy India (az egyik legnagyobb arany importőr) új adót vet ki a behozott aranyra áprilistól, ami a keresleti oldalt csökkenti majd akkortól. Addig viszont még növeli, hiszen a kereskedők igyekeznek feltölteni még adómentesen készleteiket.
Az eső trendet az ezüst is követi. A február végi 37USD/oz árszintől a héten 32USD/oz környékére korrigált az árfolyama.
A soft commodity termékcsaládból a kakaó ára a héten tovább ereszkedett és elérte 30 napos mélypontját. Az árakat több tényező is mozgatja: egyfelől a nyugat afriaki régióban tomboló szárazság nem tett jót a termésnek: a hozamok csökkentek, másik irányból viszont a kakaó iránti kereslet nem bővül olyan ütemben, mint várták korábban. A kakaó legnagyobb fogyasztói bázisa Európa, ahol épp gazdasági válság van. A kereslet bővülésének lassulását elsősorban ennek számlájára írják az elemzők. A kakaó ára jelenleg 3 éves mélyponton van. A terméknél rövid távon további esésre számítanak az elemzők.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.