Az év hátralévő részének nagy kérdése, hogy lesz-e QE3 az Egyesült Államokban?
Jackson Hole-ban Bernanke nem mondott igazán semmit ebben a leginkább várt témában, DE nyitva hagyta a kiskaput, hogy a szeptemberi kamatdöntő ülésen, ami rendhagyóan 2 napos lesz, mégis eldöntenek és bejelentenek valamilyen piaci stimulust. Bár vezető közgazdászok szakmai alapon óvaintenek ettől, ám a FED jelenlegi vezetése - úgy tűnik - ebben hisz. A piacon egyre többen hisznek a QE3-ban.
Ha így lesz, az komolyan megnyomhatja a részvény és nyersanyag árakat és lefelé tolhatja a dollár árfolyamát.
Szeptember végén kiderül - talán - mit tervez a FED! Reméljük a kibontakozó piaci optimizmus addig sem múlik el.
whos_among_us
2011. augusztus 31., szerda
Az arany kitermelés alakulása és jövője - Dr Thomas Chaize cikke
Aki hosszabb távon gondolkozik portfoliojában arany terméket tartani, érdemes elolvasnia Dr Thomas Chaize cikkét, amely az arany kitermeléssel és annak változásával, kilátásaival foglakozik.
Az arany árfolyamának egy fontos alakítója lehet, hogy az arany iránt mutatkozó rendkívül nagy igényt mennyiben tudja kiszolgálni a kitermelés.

2011. augusztus 29., hétfő
AAPL elemzés - NASDAQ
Steve Jobs vezérigazgatói távozásával joggal merülhet fel sok befektetőben a kérdés, érdemes-e az Apple papírjaiba a továbbiakban is fektetni! Erre a kérdésre persze minden befektetőnek magának kell megtalálnia a választ, de a NASDAQ elemzői összeállítottak egy elemzést, amely összefoglalja a véleményüket.
Az összefoglaló oldal alapján a következők mondhatóak el:
A cég heteken belül kihozza az iPhone5-öt és nem rég dobta piacra az iPhone4 "olcsó" változatát.

- Az elemzők erősen vételre ajálják a papírt, de még a legpesszimistábbak is tartást javasolnak.
- A papír árfolyamát az elemzők $350 és $607 közé várják a következő évben. Az elemzői konszenzus $500 körül van, ami ~28%-ot jelent (figyelmebevéve, hogy ma kb $390-on zárt az AAPL árfolyama) !! Közismert, hogy a cég eddig nem fizetett osztalékot, amit továbbra is várható.
- A növekedési kilátások igen jelentősek az Apple esetében, ha hihetünk az elemzői konszenzusnak.
A cég heteken belül kihozza az iPhone5-öt és nem rég dobta piacra az iPhone4 "olcsó" változatát.
A New Hope
Többek részére váratlan fordulatok történtek ma a világ pénz és tőke piacain: erőteljes emelkedés bontakozott ki! A svájci valuta értéke a főbb devizákhoz jelentősen esett, az arany s ezüst árfolyama szintén lefelé korrigált.
A befektetők pedig két marokkal kezdték venni a kockázatosabb termékek közül elsősorban a részvényeket. Az olaj ára is elkezdett emelkedni. A WTI kb 2$-t emelkedett.
Jogos a kérdés? Mi trötént? Megoldódtak a világ (e blogban mtöbbször felsorolt) gazdasági problémái? Kifizette valaki az amerikaiak, a görögök, a portugálok, a spanyolok, olaszok és a többiek adósságtömegét?!?
Nem, sajnos, de természetesen.
A befektetők növekedés illatát vélték megérezni ma. Mark Möbius szerint az USA nem kerül recesszióba, Warren Buffett pedig a napokban vett egy nagyobb adagot a Bank of Amerika papírjaiból. Úgy látszik valami megindult és a csúcs orrok már érzik. Erről szólt a mai nap.
Persze az igazi kérdés az, mennyire érzik majd tartósan ezt az illatot a befektetők széles tömegei és megmaradnak-e többségében a vevő oldalon!?

2011. augusztus 26., péntek
Helikopter jött és ment
Ben Bernanke ma Jackson Hole-ban az amerikai jegybankárok éves összejövetelén tartott beszédet ma, de lényegében nem mondott semmit a piac ártal nagyon várt legfontosabb témákban.
Bár a FED elnöke elismerte, hogy a FED-nek minden erővel élénkítenie kell a legyengülni látszó amerikai gazdaságot, de nem tért ki rá, hogy pontosan mit tervez a FED és főleg, hogy tervezi-e a kötvényvásárlás újabb hullámát!
A beszéd után a dollár a legtöbb valutával szemben erősödött. A svájci valutával szemben pedig igen jelentős az erősödés: a befektetők gyors ütemben zárták a dollár esésére spekuláló pozícióikat. Közben az arany ára ismét elindult felfelé. Közel ismét az 1800$/oz. -os árfolyam. Az amerikai könnyűolaj ára alig csökkent, a brent némileg emelkedett a nap folyamán.
| Ben Bernanke - Forexnewsnow.com |

2011. augusztus 25., csütörtök
Jobs Memorial Day
Tegnap tőzsdezárás után hozták nyilvánosságra Steve Jobs a legendás Apple alapító és vezérigazgató lemondását. Jobs egy ideje súlyos betegsége miatt már nem dolgozott, így lemondása nem volt teljesen váratlan.
Ettől függetlenül várható volt, hogy a piac "megemlékezik" Jobs távozásáról. ... és valóban, az európai tőzsdék nyitásakor a papír árfolyama 244€ volt. (előző nap 259,40€-n zárt az árfolyam) Majd ezt követően emelkedésnek indult lényegében a nap végéig ki is tartott a növekedés. Nap végére a tegnapi záró ártól pusztán 1€ távolságban állapodott meg a papír emelkedése. Tehát lényegében visszanyerte a papír egy nap alatt az eredeti árfolyamát. Dollárban egyébként hasonló utat írt le a részvény árfolyama a new york-i parketten.
![]() |
| AAPL árfolyma 2011-08-25, XETRA, Deutsche Börse |
Arany? Arany!
Az arany ára a héten nagyot és nagy sebességgel zuhant. 1918$/oz árfolyam csúcsról az 1740$/oz szintekig.
A nyár elején a 2000$-os árfolyamot a legtöbb elemző idénre teljesen elképzelhetetlennek tartja. Többen pedig egyenesen azt gondolták, hogy az akkor 1400-1500$-os szinteken mozgó árfolyamot is túlzónak tartották, ami hamarosan korrigálni fog. Mások már akkor is megalapozottnak tartották az árfolyamot és nem láttak lufit.
Ma már szinte mindenki biztos benne, hogy az említett árfolyam határt az arany már idén ősszel átlépheti.
A címbeli kérdés tehát jogos! Érdemes-e kihasználni a nemesfém jelentős visszaesését és vételi oldalra állni?
Az árfolyam mostani hirtelen kipukkadását már mindenki várta, tudta a piacon, mivel olyan mértékben volt túlvett a fém és az árfolyam olyan hírtelen emelkedett meg, ami egyértelművé tette, hogy az emelkedést a spekuláció hajtja már és nem a félelem.
Most azonban a lufi pukkadt és már ma a nap második felében megindult újra az emelkedés.
A világgazdaság jelenleg megoldatlan számos problémája fundamentálisan továbbra is nagyon jó táptalaja lehet a nemesfémek, elsősorban az arany, emelkedésének. Megfontolt vásárlását jó ötletnek gondolom!

| Arany árfolyam alakulása 2011-08-23 -24 - 25 - Kitco.com |
2011. augusztus 14., vasárnap
Kakaó
A csokoládé legfontosabb alapanayaga. A csokoládé szezonális termék (télen több fogy belőle), de évről évre nő a világ össz fogyasztása. A csokoládé és ezzel a kakaó iránti igény főleg a fejlődő országokban növekszik kimagaslóan. Kína fogyasztása 10-15%-ot nő évente, míg Európa fogyasztás bővülése legfeljebb 1-2%-os lehet!
A legfontosabb kakaó termelő a polgárháborúval terhelt Elefáncsontpart, mely a világ termelés közel felét adja. Ezért aztán az itteni belpolitikai történések nagyon komolyan befolyásolják a termék világpiaci árát. Jelentős termelő még Ghána, Indonézia, Nigéria és Brazília.
Érdemes egy pillantást vetni a kakaó tonnájának USD-ben mért elmúlt 5 éves változására. Jól látszik, hogy komoly ingadozás mellett, de folyamatosan nőtt az ára. 5 év alatt nagyjából duplájára.
A piaci árat természetesen sok minden más is alakítja a növekvő kereslet mellett: időjárás, termőterület nagysága, helyi politikai környezet, más édesipari termékek "népszerűsége" a csokoládé rovására, helyettesítő termékek elterjedése,de persze a fundamentumokon túl szubjektív tényezők és a spekuláció is.
Bár a kakaó nem tartozik a klasszikus befektetési termékek közé, de megfelelően súlyozva portfoliónkban szép hozamot eredményezhet. A nagy szórás, pedig bőven enged teret a rövid távú spekulatív vásárlásoknak is. A grafikonból látszik az is, hogy az árfolyam esésével vételi helyzet alakult ki.
A legfontosabb kakaó termelő a polgárháborúval terhelt Elefáncsontpart, mely a világ termelés közel felét adja. Ezért aztán az itteni belpolitikai történések nagyon komolyan befolyásolják a termék világpiaci árát. Jelentős termelő még Ghána, Indonézia, Nigéria és Brazília.
![]() |
| Kakaó árváltozása USD/tonna --- XETRA, Deutsche Börse |
A piaci árat természetesen sok minden más is alakítja a növekvő kereslet mellett: időjárás, termőterület nagysága, helyi politikai környezet, más édesipari termékek "népszerűsége" a csokoládé rovására, helyettesítő termékek elterjedése,de persze a fundamentumokon túl szubjektív tényezők és a spekuláció is.
Bár a kakaó nem tartozik a klasszikus befektetési termékek közé, de megfelelően súlyozva portfoliónkban szép hozamot eredményezhet. A nagy szórás, pedig bőven enged teret a rövid távú spekulatív vásárlásoknak is. A grafikonból látszik az is, hogy az árfolyam esésével vételi helyzet alakult ki.
Vegyünk-e most ... olajat?
| A PetroChina benzinkútja - daxdesia.com |
Izgalmas kérdés a címben! Az olaj (WTI) hordónkénti ára augusztus 9.-én 78 USD alá esett. Ilyen olcsó ez a fajta olaj tavaj októberben volt. Egy-egy piaci ijedelem kitörésével a befektetők követik a piaci hangulatot és szinte minden a piacraöntenek, hogy készpénzre váltsák befektetéseiket. Könnyű belátni: olajból a piac annál többet fogyaszt, minél "jobban megy" a gazdaság.
A világ azonban a visszaesésekkel együtt is fejlődik, hol lassabban, hol gyorsabban, amihez energiára van szükség és energiahordozókra. A világ népessége idén éri el a 7 milliárd főt! (A 6 milliárdodik Föld lakó 12 évvel ezelőtt született meg.) Egyre többen és többen fogyasztanak a fejlődő országokban egyre többet. Kínában a hatóságok korlátozásokat vezetnek be autó vásárlásra és szinte minden ázsiai és dél-amerikai nagy gazdaság hatalmas út és vasút építési programokat hajtott és hajt végre. Bár idén az óriás építkezések üteme lelassult - a gazdaság lassulásával együtt - meg nem állt és csak fokozódni fog. Ez már 1 éven belül jelentős olaj áremelkedéshez vezethet, hosszabb távon pedig a nyereség még nagyobb lehet. A beesett olaj árfolyamát bevásárlásra javaslom. A terméket elsősorban ETF és certifikát formájában vehetjük meg.
Ugyan áttételesen, de az olaj árának emelkedésére a nagy, globális olajcégek részvényeinek árfolyamán keresztül is spekulálhatunk. Hosszú távon a jelentős finomítói kapacitás megléte lehet egy nagyon döntő tényező az árfolyam szempontjából a kitermelés volumene mellett. Azért hozzáteszem, hogy egy-egy ilyen részvény típusú, áttételes megoldás bevásárlásánál egy sor egyéb kockázati tényező is jelentkezhet, de 2-4 éves időtávon várhatóan így is szépen kereshetünk vele.
Olaj termékek tekintetében - véleményem szerint - most egyértelműen VÉTEL helyzet van!
2011. augusztus 13., szombat
Vegyünk-e most ... aranyat?
| 1 unciás tiszta arany lap - delux.hu |
A hét korábbi részében az arany ára elérte az 1800 USD/oz. Ez új történelmi csúcs. Azóta az árfolyam lefelé korrigált. Jelenleg 1764USD körül van az árfolyam. Mivel a világ piacain még jó ideig nem látszik a nyugtalanságot kiváltó okok szűnése, így az árfolyam magasan maradhat. Itt érdemes megjegyezni, hogy sok elemző az aranyat egyértelműen túlvettnek gondolja és egyértelműnek gondolják, hogy a pánik múlásával az árfolyam is jelentős esést szenvedhet el. Vannak azonban, akik arra utalnak, hogy az arany az elmúlt években komolyabb árfolyam veszteséget (dollárban) nem szenvedtek és bá ideiglenes - időben - lokális esések előfordulnak, de már középtávon is az út csak felfelé vezet. Ez összefüggésben van azzal is, hogy a kitermelhető arany mennyisége jelen ismereteink szerint nagyon is korlátos és új kitermelhető helyekről nem igen tudunk, az igény az aranyra viszont óriási.
Én személy szerint helyet látok fizikai aranynak vagy ilyen ETF-nek egy 5-10 éves vagy hosszabb távú portfólióban.
Spekulatív megközelítés: akkor vegyen valaki rövid távú befektetésnél, ha a jelenlegi válság további mélyülésére számít. Figyelem! Az arany világpiaci kereskedelme és ára dollárban kerül meghatározásra. Ha más valutában adjuk-vesszük, azzal a dollár-más valuta kereszt alakulásának kockázatát is viseljük!
2011. augusztus 11., csütörtök
Venni vagy nem venni?
Mint a legtöbb aktív piaci befektető én is folyamatosan figyelem a piaci mozgásokat és próbálom kiválasztani azokat a termékeket, ahol
1.) fundamentálisan alulárazott egy termék: a termék mögötti fundamentum értékében pozitív elmozdulás remélek;
2.) valamilyen piaci pletyka vagy elemzői elképzelés szerint egy esemény vagy helyzet kapcsán egy termékben emelkedő elmozdulást várok;
3.) az árfolyam áttör egy erős ellenállást és a technikai elemzés szerint emelkedést remélek.
Mostanában gyakran kérdezik meg ismerőseim: mibe érdemes ilyen időkben befektetni?
Hát erre nincs egyértelmű válasz soha. A befektetés időtartama, összege, likviditási szempontok, befektetési politika konzervatívsága, várt hozam: ezek mind fontos és tisztázandó kérdések.

Hulló kések
Esetünk hétfőn, estünk kedden és még szerdán is. De csütörtök délután hatalmas emelkedésbe kezdtek a piacok! DAX +3,28%, FTSE100 +3,11%, CAC40 +2,89%, STOXX50 +2,86%. A legjobban persze még így is a svájci SMI index teljesített európában +5,025% emelkedéssel. A bejegyzés írásának időpontjában az amerikai indexek is hasonló jó teljesítményt mutatnak. Kitört az optimizmus? Talán elfeledkeztek a befektetők a világ gazdaságait súlytó problémákról?
A befektetőket ma kettős érdek és hatás vezérli: egyfelől szabadulni akarnak mindentől, amit kockázatosnak tartanak (lényegében bármi válhat pánik helyzetben ilyen instrumentummá és erre számos példát láttunk az utóbbi napokban), másfelől nyerni akarnak a hirtelen árzuhanásokból (short) és a vélhetőleg mélyen értékén alul megvehető termékek révén. A két érdek között hintáznak a piacok. Egy mai erős 3-5%-os hírtelen emelkedést másnap (vagy még aznap) követhet egy hasonló meredekségű esés. A piaci "idegességet" klasszikusan a VIX index mutatja. Az index értéke egy nyugodt, kiegyensúlyozott piacon 20 alatt van. Az elmúlt napokban az index csúcsa 48-nál volt! A 2008-as válság kitörése után az index 72 fölé is emelkedett.
Az ilyen helyzetek sajátja, hogy a mutató a csúcsokon csak rövid ideig tartózkodik, de a 20 feletti érték egy-egy válság időszakban sokáig fennmaradhat. A tőzsdei zsargon ezeket, a befektetési szampontból rendkívül kockázatos, csapkodó, nagyon volatilis, lényegében kiszámíthatatlan piaci helyzeteket hívja hulló késeknek, amibe belenyúlni (bele vásárolni a haszon reményében) bizony nagyon kockázatos.
Az elemzők szinte mindegyike (bár változó mértékben, de) elhúzódó kilábalásra számít. Többen az idei évre már medve piacra számítanak, mások a fundamentumoktól (lefelé) elszakadt részvény és nyersanyag árak gyorsabb ütemű helyreállására apellálva rendezik át befektetéseiket.
A történet folytatódik holnap a piacokon!

2011. augusztus 6., szombat
Eltűnt egy A
Pénteken még piaci időben kiszivárgott egy pletyka az S&P amerikai gazdaságot készülő leminősítéséről, amit a minősítő akkor még cáfolt. De a nap végén bejelentette, hogy az AAA besorolást AA+ -ra rontja negatív kilátással.
Phefff ...
Valaki kérdezte tőlem: "Na és?"
Hát igen ... Mit is jelent, jelenthez ez? - már a leminősítés tényén túl ...
Azért azt érdemes mindenkinek átgondolnia, hogy a világgazdaság jelentős teljesítményét adó óriás cégek papírjai valóban mennyire értékesek vagy értéktelenek, nem beszélve a nyersanyagok és energiahordozók értékéről.
Még egy nap és hétfő.

- Az amerikai államkötvények, kincstárjegyeket csak magasabb hozam mellett lehet értékesíteni, ami az amerikai államadósság finanszírozását drágíthatja meg.
- Elképzelhető, hogy a befektetők, az eddig menedék és tartalék valutaként kezelt dollárból az ilyen pénzeket részben vagy egészben más valutákba kezdik átmozgatni. (A nagy kérdés, hogy milyen sebességgel! Egy rohamos átváltás a jelenleginél is nagyobb volatilitást okozna.) Ennek következtében az olyan instrumentumok, mint a svájci frank vagy a japán jen és persze az arany árfolyama további csúcsokra emelkedhet rövid időn belül. Ez egyébként akkor is be fog várhatóan következni, ha a tartalékok átváltása nem gátszakadás szerű.
- Drágábban lehet hitelhez jutni, ami tovább lassíthatja a gazdasági válságból történő kilábalást és tovább lassíthatja az amerikai gazdaságot. Ez persze okozhat nagyobb munkanélküliséget, súlyosabb megszorításokat, csődöket és ebből következően rosszabb átlagos életminőséget.
- Kína valutatartalékának értéke akár jelentősebben is megcsappanhat a dollár leértékelődése mellett.
- Az amerikai fogyasztás megcsappanása a Kína gazdaságot is befékezheti. Ez súlyosbíthatja a helyzetet.
- A feltörekvő és periféria országok instrumentumai leértékelődhenek a komolyabb eladói nyomás mellett.
- A nyersanyagok és energiahordozók ára akár jelentősebben is (tovább) eshet.
- Idehaza: tovább erősödhet a svájci frank; az EUR és USD árfolyamához képest a forint akár jelentősebben is gyengülhet; az exportra termelő magyar gazdaság jelentősebben is megtorpanhat, ami további takarékossági intézkedéseket és/vagy adó emelést hozhat; ezekmentén újabb elbocsátások és tovább nehezedő körülményekre lehet számítani.
Azért azt érdemes mindenkinek átgondolnia, hogy a világgazdaság jelentős teljesítményét adó óriás cégek papírjai valóban mennyire értékesek vagy értéktelenek, nem beszélve a nyersanyagok és energiahordozók értékéről.
Még egy nap és hétfő.
2011. augusztus 4., csütörtök
Arany le, arany fel!
Nap közben a piacokon tapasztalható pánik hatására tovább emelkedett az arany ára és 1680 dollár fölé került az unciánkénti ár. Azonban nap közben elterjedt egy pletyka, hogy a margin követelmények emelkednének és az árfolyam leesett a két nappal korábbi árfolyam szintjére. Majd a piacok megnyugodtak és az árfolyam már pattant is felfelé.
Ez az eset is mutatja, hogy a befektetők egy jó része spekulatív. Az arany árfolyama a jelenlegi hangulatban túl nagy ütemben emelkedik. Nagyon valószínű, hogy a gyors növekedést követheti valamilyen korrekció, amint a hangulat ezt megengedi. Hosszabb távú befektetések esetében is érdemes megvárni egy korrekciót a bevásárlásra.

Steve Jobs' life in picture by CNBC
I suggest to each of my readers to pick up CNBC's pages to find life-pictures of Apple's iconic leader, Steve Jobs.
Származtatott alapok - Portfolio.hu
Az elmúlt egy évben a származtatott alapok sikere kétségtelen. Számos hazai bank alakította át meglévő alapjainak valamelyikét vagy alakított ki új származtatott alapokat. A Concorde VM, az Aegon Atticus testvérpárja (Alfa és Vision), az OTP Supra és EMDA mind népszerűek és jelentős vagyonok kerültek át ezekbe. A befektetők főleg az abszoút hozam stratégiát követő alapokat favorizálják, mivel az alapkezelője ezekben lényegében teljes szabadságot élvez az alapba fektetett pénz befektetésére: deviza, árutőzsde, állampapír, betét, short és tőkeáttételes ügyletek mind szerepelhetnek az alapok befektetései között. Nincs megtiltva az sem, hogy hitelből növeljék valamely eszköz állományukat: az ebből elért nyereség szintén az alap nyereségét növelheti.
A portfolio.hu cikke igyekezett utánajárni mi az oka a származtatott alapok hatalmas sikerének és melyek a legsikeresebb származtatott alapok. Minden olvasómnak ajánlom.

Mik az óriási gondok a világban? - Portfolio.hu
Minden kedves olvasómnak ajánlom figyelmébe a portfolio.hu internetes gazdasági magazinban ma megjelent cikket, mely részletesen összeszedi azokat a nagy ívű gazdasági problémákat, amelyek jelenleg a medvéket táncoltatják a parketten.
2011. augusztus 3., szerda
CHF
A svájci valuta - természeténél fogva - válság idején különösen szépen csillog. Nem lehet belőle elég. Mind több és több pénzt váltanának át rá ..., ha lenne belőle elég forgalomban. De nincs ... Így a forgalomban lévő mennyiség felértékelődik. A vásárolni szándékozók egyre többet és többet kínálnak érte, hogy a vagyont biztonságba mentsék.
A svájci jegybank ma reggel ún. szóbeli intervenciót hajtott végre, illetve a leszállította a kamatot.
Ennek hatására a frank elkezdett nagy ütemben gyengülni a vezető devizákhoz képest. Az öröm nem tartott sokáig. Már délelőtt újra indult az alpesi valuta hegymenete.
A pánik több tényező szuperpozíciója adja: az EU periféria országok adósság problémái, a megemelt költségvetési plafon mentén elfogadott elégtelen mértékű adósságcsökkentő amerikai csomag, az amerikai és világgazdaság várt alatti makroadatai és ezen belül is a kínai gazdaság lassulásától való félelem.
Sok elemző szerint a probléma azért nem akkora világ viszonylatban, mint amire a jelenlegi árfolyam változások sebességéből következtetni lehetne.
Utóbbi megállapítás elgondolkodtató azok számára, akik beszállási pontot keresnek a legnagyobb világ cégek részvényeibe, commodity ETF-ekbe. Ők nagyon figyeljenek a következő napokban!

2011. június 10., péntek
A jóléti állam alkonya
Oktatás, nyugdíj, egészségügy. 3 nagy terepe a jóléti államnak. Ezen a három területen ma Magyarországtól Németországon át Portugáliáig és Görögországig az európaiak milliói hasonlóan gondolkodnak: bizonyos szolgáltatásokat az állam a beszedett adókból (bár országonként eltérő mechanizmusok mellett és színvonalon) lényegében minden polgára részére biztosít (sőt azon túl is - lásd pl. több európai országban ingyenes az állami oktatás az ott élő külföldiek részére is). A világ a hidegháborút követő elmúlt több, mint 20 évben azonban nagyon nagyot változott. A korábbi fejlődő és szegény országok lényegében utolérték vagy le is kőrözték sok gazdasági paraméter tekintetében a fejletteket. A globalizáció a kapitalista piacot világ méretűvé bővítette. A világtermelés súlypontja a legnagyobb fejlett országokból egyre nagyobb mértékben kerül át a korábbi fejlődőkhöz.
A globalizálódott tőke pedig, a gazdaság törvényszerűségeit követve, keresi a számára legkedvezőbb feltételeket (pl. legjobb megtérülés, legkisebb befektetés-legnagyobb haszon, legolcsóbb munkaerő, energia, legkisebb adó feltételek és legkevesebb adminisztratív költségek, legjobb képzett munkaerő, megfelelő infrastruktúra, stb.) az egész világon. Ezeket ma már egyre inkább olyan országokban találja meg, mint Kína, India, Vietnám, Brazília, Mexikó, Dél-Afrika, Pakisztán, Chille, Oroszország és a FÁK országok.
Ezen országok többségében az állam felfogása a nyugdíjról, az oktatásról és az egészségügyről gyökeresen más. Kínában például egyáltalán nincs nyugdíjrendszer, az alapfokú oktatás minden kínai gyereknek rendelkezésre áll, de egy-egy magasabb szintű állami iskolai helyet - nálunk elképzelhetetlen mértékű - kűzdelem és teljesítmény mellett lehet egyáltatlán esélyes megszerezni. Az egészségügy pedig lényegében piaci alapú. A többi említett országban a helyzet kb. hasonló. A polgárok tudják, hogy annyi "nyugdíjuk" lesz idős korukra, amennyit félre tudnak tenni maguknak. Tudják, hogy a több gyerek, potenciális segítséget jelent idős korukra, tudják, hogy komolyabb iskolai végzettséget csak őrült kemény munkával és versennyel szerezhetnek meg. A megszerzett végzettségnek pedig komoly gazdasági értéke van a társadalmi presztizs mellett. Tisztában vannak vele, hogy az egészségük nagy érték, hogy sok esetben a házi praktikák és a "hagyományos" gyógymódok nem rosszabbak és alklamazhatóak a drága kórházi és gyógyszeres ellátáshoz képest.
Ezekkel a távoli országok, távoli kultúráival, embereivel kell ma versenyeznie minden régi fejlett ország beli polgárnak, - tetszik ez vagy sem, a globális tőke piacán. A globális piacról leválasztani csak észak-kóreai módon lehet.
A fejlett országok egyre inkább eladósodottak, mert a fent említett jóléti társadalom költségeit lényegében nem tudják már kitermelni, a különbséget pedig hitelből igyekeznek/igyekeztek előteremteni. Az elmúlt években ebből óriási hiány halmozódott fel az egyes nemzetek gazdaságában.
A fejlett országoknak más problémákkal is szembe kell nézniük: társadalmaik elöregednek, egyre kevesebb gyerek születik és egyre tovább élnek polgáraik (részben a jóléti egészségügynek és relatíve korai nyugdíjnak, az egészséges környezetnek köszönhetően). A versenyképes tudás és a kutatások áthelyeződése a fejlődő országokba, ami utat nyit a fejlesztések és a tudományos eredmények áthelyeződéséhez is.
A fejlődő országok polgárai is mind nagyobb számban csatlakoznak be a globális fogyasztásba, így aztán a piacok súlypontja is jó részt ide kerül át.
A nyugati világban eddig megszokott jóléti társadalomnak kezd bealkonyodni. Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy az eddig megszokott és elvárt állami, társadalmi és egyéni működés megváltozóban van. Megváltoztatni legjobban együtt, közösen tudjuk.
Ha nem fogadjuk el a változtatni szükségesség tényét, a világgazdaság törvényszerűségei akkor is át fogják rendezni a jelenleg hellyel közzel még fenn álló státus quo-kat. A mindenkinek alanyi jogon és ingyen vagy legalábbis nagyon olcsón járó és kiváló minőségű egészségügy, oktatás az új világban lényegében nem fenntartható. Az elöregedő társadalmakban az aktív korúak adóiból egyre kevésbé tarthatóak el a nyugdíjasok széles tömegei az eddig megszokott életszínvonalon. (Lényegében már eddig is, évek óta csak komoly külső hitelezés mellett voltak fenntarthatóak).
Az állam működése és szerepe is más kell legyen az új társadalmakban. A mindenre kiterjedő, aprólékos és hatékonytalan államigazgatás finanszírozása a továbbiakban már nem fenntartható. Sok államban a közigazgatás és az állami cégek bőségesen adtak teret az ún. szociális foglakoztatásnak is, amit lényegében akkor sem leszünk képesek már kifizetni, ha az innen kikerülő emberek tömegeit máshol, piaci alapon lényegében érdemben nem lehet foglakoztatni.
A jóléti, nyugatos társadalmak komoly dilemmák előtt állnak. A kormányzatoknak pedig súlyos felelősségük van a tekintetben, hogy erre az új világra, amely lényegében elkezdődött, hogyan készítik fel polgáraikat, hogyan vezénylik le a változást, milyen irányba viszik a társadalmakat.
Az illúzió kergetésének vége kell legyen. A munka, tudás, takarékosság, hatékonyság és versenyképesség az új kulcsszavak.
2011. május 26., csütörtök
115 éves a világ legismertebb tőzsde indexe a Dow Jones Industrial Average - WSJ
1896-ban 12 komponensel vezették be a DJIA indexet. Michael Bloomberg New York polgármestere május 26.-át a DJIA napjának jelölte ki. Ebből az alkalomból a The Wall Streat Journal jelentetett meg egy remek összefoglalót az index történetéről, amit minden olvasóm figyelmébe ajánlok.
2011. május 8., vasárnap
Merre tart az olaj ára?
Az olaj múlt hét végi hatalmas és gyors esését követően sorra jelennek meg a cikkek és a nagy elemző házak "mondásai" az olaj árát illetően.
Az egyik cikk a Portfolio.hu-n a Goldman Sachs véleményét ismereteti: nézőpontjuk szerint a 125$ környéki Brent árfolyamában kb 20$ prémium volt árazva (105$ körüli szintre kellene esnie a spekulativ szintttől megtisztított árfolyamnak) a közelkeleti feszültségek miatt. Miután ez kb elillant most, az ár nagyjából "helyére került". További esésnek minimális eséllyét látják. A Goldman hosszabb távon (már jövőre)120$ fölé várja az árfolyamot ismét.
A finomítói termékek ára ismét emelkedhet, miután a készletek csökkentek.
A másik cikk a JP Morgan elemzését ismereteti: a neves bankház nem tartja lehetetlennek a 150$-os Brent olaj árat sem. Az előrejelzést arra alapozzák, hogy szerintük a kietermelés a kereslettel nem tud majd lépést tartani.
Mindkét elemzés szerint a jelenlegi árvisszaesés csak ideiglenes és pár hónap alatt esélyes, hogy visszanőjjön az ár az eddigi szintekre.
Befektetői szemmel mindez azt jelenti, hogy a most beesett árakat érdemes kihasználni és bevásárolni a különféle olajpapírokból (olaj és olaj termékek árindexét követő ETF-ek, olajipari részvények).

2011. május 7., szombat
Speki
Pár javaslat, amit ki-ki a saját felelősségére kipróbálhat a jövő hét elején!
1) USD long EUR short: a hét végén kibontakozó trend a héten folytatódhat. Ezzel az ETF-fel lehet pl megfogadni, de certifikát is létezik rá.
2) olaj short: itt az amerikai könnyű olajt javaslom célbavenni, mert annak a volatilitása jellemzően nagyobb a Brentnél: Short Crude EF, vagy ha mégis a brent esésére fogadnál inkább, akkor ezzel az ETF-fel próbálkozhatsz!
3) DAX Long: a német gazdaság európa legerősebbje. Lényegében ez az a hajtó erő, amit ma a világban igazán senki nem von kétségbe - persze az EUR zóna problémáinak kitettségét azért figyelembe kell venni. Mégis, a DAX emelkedése véleményem szerint folytatódhat. A dollár erősödése ezt a folyamatot még katalizálja is. ETF-fel vagy Cerifikáttal is megfogadhatjuk.
Például a XETRÁról ezekkel:
iNav ETFX DAX 2x Long Fund
Lyxor ETF LevDAX
Lyxor ETF DAX
4) Járműipar long: eddig is alapvetően felfelé mentek az autóipari (főleg német) papírok árfolyamai. A lezajlott általános korrekció után azonban újra felfelé vették az irányt. A tanácsadók általában kedvelik az utóbbi időben ezeket a pírokat. ETF-en keresztül megvehető:
iShares DJ STOXX 600 Automobiles & Parts (DE)
5) Ezüst short: az ezüst árfolyama egy hete esik. De az elemzők szerint az árfolyam esése még nem áll meg, mindamellett az esés sebessége várhatóan csökken és ... várható, hogy egy technikai szint majd egyszer csak megfogja az esést. Tehát a kockázat a fordulatra az idő műlásával erősödik. ETF segítségével megfogadható.

Jó szerencsét!
2011. május 6., péntek
Shiny Silver Bubble
Minden olvasóm figyelmébe ajánlom a következő angol nyelvű videót, mely szépen bemutatja az elmúlt időszak ezüst lufiját. Tanúlságos, hogyan vegyük észre, amikor egy-egy termék kapcsán fújódik a lufi.
2011. május 5., csütörtök
Nagy zutty
Úgy tűnik, az ezüst hétfőn kibontakozott és azóta is tartó meredek esését követően, ma lényegében minden árupiaci termék meredek esésnek indult. Szakértők már jó pár hete figyelmeztettek rá, hogy az árupiacok hatalmas menetelésen vannak túl.
A WTI 6,16%-os esésnél tart a bejegyzéskor, a Brent 5,69%-nél, a benzin 4,61%-nél, az arany 2,46%-nál, az ezüst 8,44%-nél, de az esés folytatódik még jelenleg is.
2011. május 4., szerda
Trendek
A hét eleje komoly fejleménye, hogy komoly korrekció kezd kibontakozni az ezüst tekintetében. A lejtmenetet a határidős kontraktusoknál előírt nagyobb letét indította el, ami hétfő reggel lényegében azonnali 8% fölötti esést idézett elő. Az esés aztán nem állt meg, hanem ma is folytatódott. Szakértők szerint az ezüst túlvettsége a jelenlegi szinteken már megszűnt, ha az eső trend megfordul, vételre ajánlják. Jelenleg 41,69$ az ár piac zárást követően, ami ~16,3% csökkenést jelent, ami már jelentős!
Esni kezdett de nagyon komolyan az olaj is ma. Mind a WTI, mind a Brent árfolyama csúszdára került. Mind a két típus vesztesége hordónként kb két és fél dollár, ami 2,1% feletti csökkenés!
A kávé ára újabb és újabb csúcsokat dönt - átlépte a 3$-t - és közel került a minden idők legmagasabb árfolyamához. Jelenleg a 14 éves csúcsot dönti épp meg. A szakértők további emelkedésre számítanak a következő napokban. Több kérdés felmerült a kávé túlvettsége és lufi mivoltával kapcsolatban. A válasz egyértelműen tagadó. A kávé árát a spekuláció mellett a gyenge kolumbiai és brazil termés kilátások csak fokozzák.
A gyapot tekintetében az elemzők viszont új rally-ről kezdenek beszélni, miután az árfolyama elkezdett nagy ütemben emelkedni. Érdekes lesz megfigyelni, hogy meddig tart ki az új trend. A 100 napos ma a következő ellenállási szint, ami fölé kerülve hosszabb időre szabad a pálya felfelé.
A réz tekintetében a mai kereskedés egy nagyobb emelkedést mutatott elsősorban ázsiai hatásra.

2011. április 21., csütörtök
Olaj
A WTI típusú olaj ára az éjszaka folyamán jelentősen megugrott a nigériai zavargások, az amerikai készlet adatok vártnál nagyobb mértékű csökkenése és a dollár hat vezető valutából képzett indexhez képest történt esése miatt. A hordónkénti ár tegnap még 108 dollár körül mozgott, míg az éjszaka folyamán 112 dollár fölé ment. Nigéria az afrikai kontinens legjelentősebb olaj készletével rendelkező ország. Líbiai kitermelés kieséssel együtt a piacról hiányzó olaj akár már jelentősebb is lehet.
Kisebb mértékben a Brent ára is emelkedett.
Olaj long.

2011. április 20., szerda
Átlépte
A MarketWatch.com tudósítása szerint a ma reggeli kereskedésben az arany ára átlépte a bűvös 1500$/uncia határt és egészen 1506$ fölé jutott az unciánkénti árfolyam. Az arany árát a dollár gyengesége, az amerikai költségvetés helyzete és az erre vonatkozó S&P kilátás gyengítése, az észak-frikai és közelkeleti nyugtalanság, háborús fejlemények, a Japán "helyzet", az európai perem országok és ezen belül főleg a görög csőd kockázat megugrása mind erősen fűti.
2011. április 18., hétfő
Szárnyalnak az arany ETF-ek - John Spence at ETF Trends
Ajánlom figyelmébe olvasóimnak John Spence-nek az ETF Trends blogon megjelent angol nyelvű írását az arany befektetésekről.
A mai nap margójára
A mai nap sem volt eseménytelen ...
Reggel kiderülni látszott, hogy Görögország az adósságait átütemezni lesz kénytelen, ami lényegében a csőd beismerését jelenti. Ezt utóbb cáfolták görög kormányzati források, de a hír "beakadt" a befektetők fülébe. Az 5 éves CDS-felár 86 bázisponttal 1220 pontra ugrott. A befektetők keze megremegett és a többi "problémás" ország CDS-felára is jelentősen emelkedett. Portugália hasonló csődkockázati mutatója 26 bázisponttal 625-re emelkedett. Mindezzel párhuzamosan az Euró gyengülni kezdett, a vezető európai tőzsde indexek pedig eséssel reagáltak.
Délután (az amerikai üzleti nap indulásakor) az S&P hiteminősítő az USA tripla A szintű hitelbesorolásának kilátását stabilról negatívra rontotta, aminek hatására az indexek meredek esésnek indultak, a dollár gyengülni kezdett. A VIX index 19 pont fölé ugrott egy rövid időre, majd csökkenni kezdett
A nap folyamán több elemző nyilatkozott, miszerint továbbra is tőzsdei hegymenetre számítanak és a jelenlegi helyzetet csak egy korrekciónak fogják fel.
Mindeközben az arany és az ezüst árfolyama komoly ütemben folytatta az eddig is meredek emelkedést. Nagy kérdés mennyire lehet tartós az emelkedésük! Már az előző hét végén elemzők az arany ár irányának megfordulására, az ár tetőzésére számítottak. Az ezüst gyorsuló ütemű emelkedése, szakértők szerint, szintén közelgő korrekcióra utalhat. A mai napi események persze ennek időpontját inkább elodázhatják.
Mit lehet érdemes tenni ilyen időkben?

- Veszélyes időkben sokszor jó, ha távol maradunk a tőzsdétől és a pénzünket hosszabb rövidebb időre valamilyen "nyugodt" terepre irányítjuk (pl. pénzpiaci alap, betét, de akár állampapírokba fektető alapok)
- Ha mégis - jó értelemben - "viszket a tenyerünk", nagyszerű befektetési terep lehet az arany és ezüst piaca (lásd még a fenti kommentjeimet, de Jay Brown valamint a portfolio.hu cikkét is érdemes elolvasni).
- A devizák piacán a CHF, GBP és az AUD erősödése várható a USD-ral és az EUR-val szemben is.
- A kávé árának további emelkedésére, de a cukor árának folytatódó esésére is érdemes lehet spekulálnunk.
2011. április 16., szombat
Nemesfém rally
A befektetők látva a FED pénznyomdájának ütemes működését és az európai perem országok pénzügyi problémáit és mindezek következtében szárnyalásba kezdő inflációt, hatalmas felvásárlásokat hajtanak végre a nemesfém piacon. Az arany mellett az ezüst árának növekedési üteme is több mint figyelemreméltó! Csak pénteken 2% fölötti erősödésen van túl az ezüst. De a hét folyamán az unciánkénti ár lényegében folyamatos emelkedéssel 40$ környékéről 43$ fölé kúszott (~ +7%).
Az arany ára 1486$ fölött zárt! Ami új csúcs.
Szakértők szerint a nemesfém rally még közel sem a végén van, a rendszerbe világ viszonylatban újabb és újabb befektetők szállnak be. Elemzők szerint az arany ára az év második felében már elérheti az 1600$-t!
Fontos probléma, hogy hatalmas hiány van az eladásra szánt készletekből, még úgy is, hogy a világ arany kitemelése még mindig bővül.
A portfolio.hu cikkét ajánlom minden kedves olvasóm figyelmébe.
![]() |
Silber 1 Uz 999 [USD]- XETRA |

2011. április 11., hétfő
Jön a korrekció? - Ian Wyatt NASDAQ.COM
Ian Wyatt a NASDAQ.COM bloggere tette közzé Tyler Laundon MBA a SmallCapInvestor.com PRO Lead Research Analyst-jének gondolatait, melyben egy közelgő nagyobb korrekció vagy esés képét vázolja fel: fontosnak gondolja, hogy minden befektető mérlegelje, a most egyértelműen felfelé törő részvénypiaci boom nem tart örökké. Az április statisztikai alapon a tőzsde indexek szempontjóból általában kedvező hónap, míg a május, többnyire gyenge. ("Sell in May and go away!" - tartja a tőzsdei folklór.)
A diagramról látszik, hogy a kis és közepes kapitalizációjú cégeket tömörítő S&P 600-as index 2009 elejétől kezdve folyamatosan és nagy ütemben nő (egy tavaly évközepi visszaesést követően a növekedés erőteljesen folytatódott. Az index így lényegében elérte a 2008-as szinteket.
A cikk szerint a növekedést egyértelműen az olcsó pénznek és a gyenge dollárnak köszönhetjük.

2011. április 8., péntek
A nagyok veszik az almát!
A portfolio mai cikke szerint a nagy befektető gurukból sokan látnak fantáziát a lecsökkent árú apple-ben!
Soros György mintegy 100millió dolláros csomagra tett szert, de a többiek is szép mennyiséget vásárolnak!
A teljes cikk itt olvasható!

OTP és MOL
Most csak röviden! :)
OTP előtt komoly növekedési tér van. Vétel.
MOL: szintén komoly növekedés előtt áll. Érdemes venni ezt is.
Az utóbbi napok hazai sztárja az E-STAR volt (a nagy régi sztárok mellett). Szakértők szerint további komoly növekedés előtt áll a papír, ám a beszállóhoz érdemes egy korrekciót kivárni.

Mibe érdemes most befektetni?
1) Nemesfémek: arany, ezüst elsősorban. Történelmi csúcsokon mindkettő árfolyama, de a szakértők további emelkedést jósolnak. Mind két fém ára hihetetlen mértékben emelkedik. A befektetés eszközlhető alapokon keresztül, de ETF-en keresztül is. Az arany certificát-ok is nagyon népszerűek.
2) Gyapot és kávé: most elsősorban ezek erősödésére számítunk a soft piaci termékek közül. Szintén megvehetőek hagyományos alapokon és ETF-eken keresztül is.
3) Kukorica: Ukrajna kiviteli tilalmat jelentett be gabonákból, de a magas olaj árak is a bioetanol egyik alapanyaga javára hajtja a malmot. Kukoricát, búzát ETF-en keresztül vehetünk. A többi gabona poíciója inkább gyengülni látszik, így általános alapok eredménye nem lesz egyértelmű.
4) Olaj és olajszármazékok: megosztottak az elemzők, de rövid távon mégis további emelkedés jöhet. Főleg a közelkeleti helyzet fejleményei befolyásolják a piacot, valamit a dollár gyengesége. ETF, Certi, hagyományos alap - ezt a termék családot sok módon megveheti az érdeklődő.
5) Valuták esetében az AUD, a CHF, a GBP, a CAD, a NOK, a SEK dollárhoz képesti erősödésére lehet számítani a következő napokban.
2) Gyapot és kávé: most elsősorban ezek erősödésére számítunk a soft piaci termékek közül. Szintén megvehetőek hagyományos alapokon és ETF-eken keresztül is.
4) Olaj és olajszármazékok: megosztottak az elemzők, de rövid távon mégis további emelkedés jöhet. Főleg a közelkeleti helyzet fejleményei befolyásolják a piacot, valamit a dollár gyengesége. ETF, Certi, hagyományos alap - ezt a termék családot sok módon megveheti az érdeklődő.
5) Valuták esetében az AUD, a CHF, a GBP, a CAD, a NOK, a SEK dollárhoz képesti erősödésére lehet számítani a következő napokban.
2011. április 6., szerda
Csúcson a nemesfémek
Az arany unciánkénti ára 1460 $ fölé került ma! Ilyen drága még nem soha nem volt. Ezzel párhuzamosan az ezüst ára 31 éves csúcsra került!
A nemesfémek árának gyors emelkedését a világban zajló és jelenleg sok bizonytalanságot rejtő folyamatnak köszönhetjük. (Európai országok adósság/csőd problémája, a szűnni nem akaró líbiai harcok, az Öböl menti országok politikai bizonytalansága, az amerikai pénzrontás, a japán nukleáris helyzet, stb.)

Bull
Legjelentősebb BUX tagok mai eredményei az egész napos bika tombolást követően:
Az OTP papírjainak 5% fölötti záróára bődületesen jó eredmény.
A Portfolio cikke mutatja, hogy a régió egészében jó volt a befektetői hangulat, azonban a BUX a régió többi indexétől felfelé nagyon elszaladt - elsősorban az OTP-nek köszönhetően.
| Értékpapír | Kötés ideje | Utolsó kötésár | Napi változás % | Forgalom m Ft | Nyitóár | Napi minimum | Napi maximum | Előző záróár | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 17:07:38 | 6.258 | 5,19 | 33.466,44 | 5.980 | 5.965 | 6.277 | 5.949 | ||
| MOL | 17:05:41 | 25.200 | 3,26 | 5.488,37 | 24.500 | 24.500 | 25.210 | 24.405 | ||
| EGIS | 17:09:17 | 19.895 | -0,52 | 242,12 | 20.100 | 19.700 | 20.130 | 20.000 | ||
| MTELEKOM | 17:08:17 | 606 | 2,71 | 2.548,77 | 590 | 590 | 608 | 590 | ||
| RICHTER | 17:09:52 | 38.700 | 1,07 | 1.665,10 | 38.225 | 37.950 | 38.900 | 38.290 |
Az OTP papírjainak 5% fölötti záróára bődületesen jó eredmény.
A Portfolio cikke mutatja, hogy a régió egészében jó volt a befektetői hangulat, azonban a BUX a régió többi indexétől felfelé nagyon elszaladt - elsősorban az OTP-nek köszönhetően.
2011. április 5., kedd
Alma az esőben
Egy mai hír:
A Nasdaq OMX bejelentette, hogy május másodikától jelentős mértékben csökkenti az Apple részvények súlyát a Nasdaq 100 indexben. A benchmarkban eddig 20,49%-os súllyal szereplő Apple részaránya 12,33%-ra csökken. A változás nyertesei a Google, a Microsoft, az Intel, vagy az Oracle lesznek. A nyitás előtti kereskedésben az Apple 3%-os esést mutat, a Microsoft 1,4, az Intel 0,9%-os pluszban tartózkodik.
A szakértők szerint az Apple fundamentumai jók, az iparágban további "sztorik" várhatók. Így érdemes lehet beszállni az árfolyam esésével.

2011. április 3., vasárnap
Olajozott fék
Kedves Olvasó!
Jelen bejegyzés írásakor is folyamatosan emelkedő az olaj ára. A WTI 108,3$ fölé került! Ez két és fél éves csúcs. Sajnos a magas olaj ár jelentősen lassíthatja a gazdasági fellendülést és lefelé húzhatja a részvénypiacokat, így összességében senkinek nem kedvező. (Igazán a kitermelő országoknak sem.)
A magas olajárak és a japán atom katasztrófa viszont jelentős lökést adhat az alternatív és "zöld" energia témakörben mozgó alapoknak és ilyen termékekkel, szolgáltatásokkal rendelkező cégeknél. Ugyanakkor várhatóan negatív hatása lesz a légi közlekedéshez kötödő, az atomenergiában utazó cégek, papírjai tekintetében. Nézzünk néhány konkrét terméket, indexet!
1) Tesla Motors (TSLA)
A héten az S&P egyik elemzője 70$ fölötti célárat határozott meg a Teslára, ami szinte azonnal 17%-os emelkedést okozott a jó fundamentumokkal rendelkező, de eddig gyengén teljesítő papír árában! A jelenlegi olajárak mellett egyre inkább megéri majd az új technológiák piacradobása. A Tesla esetében várható további emelkedés.
2) Synthesis Energy Systems (SYMX)
A biogáz technológiában élenjáró SMS-be a kínai energiaipari óriás (China Energy) 83,8m$-t ruházott be szintén a héten. Ez a cég részvényeinek 43,5%-a. A paprok árfolyama másnapra kb 30%-os emelkedést mutatott, szép hozamot hajtva a befektetőknek. A papír hosszabb távon is jó befektetés lehet, bár rövid távon enyhe korrekció lehet lefelé.
3) iShares S&P Global Clean Energy alap / ETF
Az alap a világ vezető alternatív energiában utazó cégeinek részvényeit tartja.
A grafikonon jól látszik, hogy a nagyforgalmú alap meredeken felfelé tart.
Továbbra is ajánlott befektetésre.
4) World Nuclear Power Index
Jó látható, hogy az index jelentősen lefelé tart:

2011. március 31., csütörtök
Félelem bére - a VIX index
A Portfolio.hu portálon jelent meg egy nagyon jó összefoglaló a manapság sokszor citált VIX indexről és az arra épülő befektetési lehetőségekről.
A cikk ide kattintva olvasható!
A cikk ide kattintva olvasható!
Előre!
Úgy néz ki, hogy a piacok annak ellenére lódulnak előre, hogy a világot napjainkban is számos súlyos és megoldatlan probléma feszíti Portugáliától, Líbián és Szírián át Japánig. A befektetők az elmúlt napok történései alapján rendkívül optimisták. A legfontosabb indexek lényegében már kiheverték Japán földrengés utáni megrázkódtatást. Érdemes például az S&P 500 lenti chart-jára csak egy pillantást vetni ...
A legnagyobb amerikai vállalatok vezetői is optimisták. Mindez azt sugallja, hogy a befektetők bika piacra készülnek. Várhatóan a részvény túlsúlyos portfóliok teljesítenek majd jól az év első részében.
A "hagyományos" befektetési terepnek számító amerikai, nyugat-európai piacok mellett az elmúlt napokban szépen teljesítettek a fejlődő országok (emerging markets) tőzsdei indexei. Az elemzők szerint ezektől az indexektől is emelkedés várható. (ezzel később külön blog bejegyzésben szeretnék majd foglakozni)
Az áru piacokon bekövetkezett esést követően folyamatos az emelkedés a gabonák piacán. Érdemes az S&P GSNE indexét figyelni vagy/és ETF-en keresztül megjátszani.

2011. március 22., kedd
Piac
Japán: mai hír, hogy Buffet "megveszi" a japán helyzetet. És valóban: a japán tőzsdei papírok értéke jóval fundamentumai alá esett (érzelmi alapon). A szigetországban még adódhatnak nehézségek, hiszen a megrongálódott reaktorok hűtését még mindig nem sikerült helyreállítani, de rádioaktiv szivárgás alig van a hírek szerint. Futótűzként terjedt a hír, hogy egy nyolcvan év fölötti nagymamát és 16 éves unokáját mentették ki a romok alól, akik múlt péntek óta várták, hogy kimentség őket.
A NIKKEI 225-ös index 2,75%-ot emelkedett ma. Elemzők szerint az index további emelkedés előtt van: igyekszik feltölteni a keletkezett mély gödröt.
A megindult észak afrikai harci eseményeknek kzönhetően is az olaj ára ismét emelkedőben van, pedig a hétvégén a WTI 98$ környékére is ellátogatott. Ahonnan szépen felfelé mozog a harci cselekmények kibontakozásával. Az árszint normalizálódását nem segítik a többi arab országban továbbra is tapasztalható nyugtalanságok és a félelem, hogy Szaud-Arábia is belesodródhat. Emelett a romló dollár árfolyam is felfelé korrigálja az árfolyamokat.
A nemesfémek viszont egyértelműen felfelé tartanak.Az ezüst teljesítménye kiemelkedő! Azonban érdemes kivárni egy kisebb korrekciót, ugyanis az ezüstre lényegében alig hatott a napokban kibontakozott és más termékeknél nagyon erős korrekció. Az arany ára (mely pár napja még 1400 $ alatt volt unciánként mára 1435$ fölé is kúszott és további emelkedést jósolnak. Az arany áremelkedését a japánnal kapcsolatos félelmek, a FED pénzgyengítése (magas infláció) és az arab térség bizonytalansága is táplálja.
Réz: ideiglenesen eső trendet vár az elemző gárda. Short pozíciót nyitni érdemes lehet.
Soft commodities: alapvetően szinte mindegyiknek felfelé van az irány (legalábbis rövid távon mindenképpen); az árak még mindig alacsonyabbak ahhoz képest, hogy mennyire nem találkozik a kereslet és kínálat.
Kávét, cukrot, gyapotot, kakaót rövid távon felfelé várjuk. Többségüének ára fundamentálisan túl alacsonynak tekinthető.
AUD/USD keresztnél az első emelkedésére érdemes játszani; a másik tipp a svájci valuta további erősödése, miután iránta a kereslet nem csökkent.
A blue-chip részvények és az index követő instrumnetumok papírjai is jó befektetési terpet kínálnak. Nagyon érdemes azonban figyelni az ár szintet, ahol beszállunk egy-egy papírba, mert az árak lassan szinte ledolgozták a japán események hatására előllt helyzetet,
Bár a feltörekvő piacok most megint nem népszerűek, azért az nem egyértelműen mondható ki minden emerging market index lejtőn lenne.

2011. március 21., hétfő
Líbia és Jemen
A hétvégén megindultak a légitámodások.
A sort francia légierő indította meg, amikor a Bengázit támadó kormány erők harcjárműveit, tankjait támadták még péntek este. A légicsapások a hétvégén folytatóddtak. Kadhafi erői egyes helyekről, főleg Bengázi környékéről - a jelentések szerint - visszavonultak, visszavonulnak. A légtérzár mellett tengeri blokádot is alkalmaznak a szövetségeksek. Kadhafi a végsőkig kitartani látszik. A felkelők kezdenek nekibátorodni és minden településen véres harcok zajlanak. Kadhafi katonái közül sokan dezertálnak.
Közben üzlésezik Líbia kérésére az ENSZ BT, melyben állástfoglalnak az "agresszióval" kapcsolatban.
A nyugat líbiai Zintan városát 40 kormány tank vette körbe, melyet erős tüzérségi csapás súlyt. A lakosok a környékbeli hegyek barlangjaiba menekültek ...
Jemenben is megvannak számlálva a Szaleh-rezsim napjai: az elnököt már a saját törzséből is súlyos kritikák érik, lemondásra szólították fel. Ugyanakkor benfenntes források állítják, hogy az elnök pénze is nagyon fogytán van, amiből a hatalmát finanszírozni tudja.

2011. március 18., péntek
Ceasefire
Ma reggel megkezdték a polgári légiközlekedés kiürítését a líbiai légteret érintő légifolyosókból. Ezt követően nem sokkal a líbiai kormány tűzszünetet és azonnali katonai akciók leállítását jelentettek be. (Mint később kiderült, ezt nem teljesen tarttoták be. Több településről is harcokat, támadást jeleztek.)
A hvg.hu-n megjent egy összefoglaló cikk, melyben biztonság politikai szakértők is értékelik a helyzetet.
A piacok jól fogadták a tegnap éjszakai légtérzár döntést. Az olaj ára enyhén emelkedik jelenleg.

Eldőlt
Az ENSZ BT Kína és Oroszország valamint Brazília, Németország és India tartózkodása mellet elfogadta a Líbia elleni légtérzár létrehozását. A döntés lehetőséget az a civil lakosság védelmében a szárazföldi mozdulatok kivételével egyéb beavatkozásokra is. Az akciót a francia és britt légierő kezdheti meg. Kadhafi csapatai Bengázi előtti utolsó komolyabb települést vették gyűrűbe és támadják légierővel Bengázit. A francia légierő már az éjszaka megkezdheti a támadást.
Optimizmus
A piacok - legalábbis úgy tűnik - kezdenek megnyugodni a 6 nappal ezelőtti japán giga-földrengés-cunami-nukleáris katasztrófa helyzetet követően. Ma a fontosabb ázsián kívüli indexek erős emelkedőbe váltottak. A DAX +2,2%-os, az FTSE100 +1,75%, a CAC40 +2,43%, S&P500 +1,34%, NASDAQ +0,73%, DJ +1,15% .
A helyzet a commodity piacon is normalizálódni kezdett. Lényegében minden elkezdett nagy ütemben emelkedni: energiahordozók, gabonák, soft termékek, húsfélék, fémek. Remek beszálló lehet olyan termékekbe, ahol jók a fundamentumok, de ilyen árak mellett rövid távú spekulációra is kiválló.
A részvényekre is érdemes odafigyelni: a Portfolio a MarketWatch listáját átvéve ajánl egy 10-es listát.
A listán felül ajánlom még az Apple és a Google részvényeit is, de a NASDAQ más papírja is jó hozammal kecsektetnek. (A NASDAQ papírjairól és az ottani potentátokkel egy későbbi bejegyzésemben szeretnék foglalkozni! Figyeld a Privat Capital Blog-ot!)
Bár elsőre meglepő lehet, de érdemes lehet mostanában japán alapba, ETF-be vagy részvénybe is fektetni, hiszen az árfolyamok hisztérikusan leestek, ami a tényleges teljesítményt, fundamentumokat vélhetőleg egyáltalán nem idokolja. A piac a kockázatokat ilyenkor könnyen "túlárazza".
Ma a hazai tőzsde is várakozáson felül teljesített! A két giga papír, a MOL (+3,52%) és az OTP (+2,28%) tolta a BUX árfolyamot, ami végül 22 280 ponton, +1,73%-on zárt.

2011. március 17., csütörtök
Fukushima
A világ és a piacok a sokkból kezdenek megnyugodni, de legalábbis úgy néz ki, hogy a korábbi rémhírekkel ellentétben a japánok kézbentartják a mentést, amennyire ez egyáltalán lehetséges.
A nukleráj blog és az index cikke részletesen ír a történésekről. Előbbi folyamatosan beszámol az eseményekről szakmai szemmel is.

2011. március 15., kedd
László József publikációja a VG:HU oldaláról
László József írt egy igen jó első összefoglalót a fukusimai helyzetről.
Deep impact
A japán helyzet teljes pánik hangulatot okoz az egész világon. Fundamentumok helyett a félelmek és még inkább ennek egy különösen rossz fajtája a rettegés vette át a hatalmat a piacokon. Lényegében - kis túlzással - mindegy mit shortol az ember fia vagy lánya, mert az "bejön". A tokiói tőzsde index több mint 10% minusszal zárt. A DAX meredeken zuhant és jelenleg 6577,42 ponton (-4,21%) áll. Az amerikai NASDAQ 2243 ponton áll jelenleg (-2,08%) és óvatosan emelkedik, a Dow Jones 11783-on van (-1,75%). A piaci volatilitást mutató VDAX index 21%-os pluszba került mára!!
A nemes fémek ára is esett, ami jól mutatja hogy a piacon jelenleg a "mindent eladni" hiszti uralkodik.
Az olaj árak jelenleg kb 3%-os mínuszban vannak tegnaphoz képest.
A legnagyobb esésben a japán helyzet kapcsán érintettségű cégek papírjai vannak: autó gyártók, elektronikai chip felhasználók, globális biztosítók, atomerőművi gépészeti beszállítók.
A válság nyertesei lehetnek közép távon: építőipari gépeket, alapanyagokat gyártók, zöld energetikában utazó cégek és alapok.
A jelen helyzetben a legbölcsebb, ha az ember a pénzét valami biztonságos dologban tartja: pl. rövid lejáratú bank betét, pénzpiaci alap. Aki mégis szeretne kereskedni, annak tripla óvatosságot javaslok.
A ma eső nemesfém árak gyorsan megfordulhatnak. Ami jó beszálló lehet. A jelen helyzet várható elhúzódása mellett az arany ára vélhetőleg rendesen megindul felfelé. Az ezüst is folytathatja szárnyalását - amibe egy-egy korrekció sajnos mindig bele kell férjen. Az olaj árának esésére is lehet számítani (short olaj és olaj termékek). Ha tartós lesz az ipari termelés visszaesése, az az alapanyag árakat korrigálhatja lefelé (short réz, nikkel).
A valuták tekintetében a svájci frank lehet az egyik nagy erősödő. A többi jelentős valutát is érdemes figyelni. Az arany ár felfelé mozgásával az AUD folytathatja erősödését, bár a nyersanyagok iránti kereslet visszaesés esetleg épp a másik irányba is húzhatja a valutát.
A HUF jelenleg 273-274 árfolyam sávban állja a sarat, de a CHF-kal szemben jelentős a gyengülése.

2011. március 14., hétfő
Tipp-egő
Újra jelentkeznek a hétfői tippek!
Ezek érdekessége, hogy bár egy hétre: hétfőtől hétfőig publikálom az eredményeket, mégis sokszor nem egy hét alatt érvényesülnek, hanem 2-4 hét alatt.
Az egyes termékeknél kedvelem a tőkeáttételt, mivel az kisebb kilengések esetén is erőte
1) DAX short (ETF-en keresztül lehet megfogadni, melynek az értéke most 33,20)
A német index esése akkor állhat meg, ha az EUR zóna problematikában meggyőző előrelépést láthatnánk. A görög és portugál helyzetet nézve ez nem lesz olyan gyors - sajnos.
2) gyapot long (a releváns ETF értéke most 69,59)
A gyapot egy rendes korrekciót követően a szakértők szerint ismét felfelé veheti az irányt.
3) CHF short EUR long (ezt a keresztet is megfogadhatjuk ETF-fel, ennek értéke most 43,45)
4) ezüst long (az ETF értéke most 57,63)
Az ezüst megállíthatatlan menetelésben van felfelé. A fizikai ezüst komoly hiánycikké válása csak olaj a tűzre. A múlt heti korrekciót követően az irány jó eséllyel - és az elemzői véleményekkel egyezően - felfelé van.

Mi lesz?
A szakértők a japán földrengés nyomán az olaj ár - legalább időleges - mérséklődését várják, hiszen az USA és Kína után Japán a 3. legnagyobb nyersanyag importőr a világban.
Az ismeretett problémák kapcsán pedig az arany és az ezüst (no és a legkisebb öcsi, a platina) áremelkedése várható. A fizikai ezüst felvásárlása olyan méreteket öltött, hogy komoly készlet hiányok alakultak ki emiatt az USA-ban.
A feltörekvő térségekből az elmúlt hetekben óriási tőke kivonás figyelhető meg, ami csak rontja az ottani helyzetet és negatívan hat vissza a nagy nyugati gazdaságokra is.
Az euró zóna tőzsde indexei folytathatják meredek útjukat lefelé: a dél európai €-t használó országok csöd helyzete és az ezt finanszírozni kénytelen német és francia gazdaságba vetett befektetői bizalom hatalmasat száguldhat lefelé. Nagy kérdés, hol lehet a vége. Merkel - Sárközy duónak nagyhon gyorsan kell megoldás találnia, hogy a befektetői bizalom helyreálljon, különben most beindult gazdasági növekedésük könnyen megakadhat, ami már közép távon ellehetetleníti a jelenlegi jóléti berendezkedést.
Az EUR-hoz képest tovább erősödhetnek a stabil gazdasággal rendelkező európai országok valutái: elsősorban a CHF, a NOK, a SEK és az GBP is.
A HUF helyzete nagyon kényes: egyfelől egyáltalán nem látszik még mindig, hogy PONTOSAN mit is szeretne csinálni a magyar kormány, másfelől a már megismert intézkedéseket is igen komoly veszélyek fenyegetik (a telecom cégek külön adójával kapcsolatban megindult az úniós vizsgálat, mely könnyen vezethet az éves 63000mHUF elvesztéséhez; a nyugdíj szabályok megváltoztatásának szabályai még nem is ismertek, de már komoly szakszervezeti megmozdulásokat jelentettek be; a munkaadók pedig a kötelezőnek tűnő bérkompenzációk miatt akadtak ki súlyosan). Közben úgy tűnik, mintha Matolcsy György szakértői által várt számok sem úgy alakulnának, ahogy azt tervezték: a hiány sokkal nagyobb; az idő arányos adó bevételek pedig lényeges elmaradást mutatnak. Ezen belső okok mellé sorakoznak fel az EU-ból érkező problémák, ami együtt már túl nagy kockázat lehet külföldi befektetőknek és ami a HUF-t a gyengülés irányába viheti el.
Külön cifrázza a helyzetet az a jegybank környéki szóbeszéd, miszerint Simort felszólították, hogy jobb, ha önként megy, különben nagyon dúrván fogják megtámadni. (Másfelől pedig Simort már eddig is dúrván támadták és a helyén maradt.) Szerencsére a két, kormány által jelölt, új tagot az elemzők jól fogadták, főleg, mivel piac komform nyilatkozatokkal hűtötték az első naptól a kinevezésük kapcsán felborzolt kedélyeket.

Mi volt,? Mi van?
Nehéz időket élünk a piacon.
Egyfelől nem akar csitulni az arab országokon végig vonuló konfliktus, melynek kockázatait a piac már az egyiptomi események után keményen beárazta! Másfelől régi és új konfliktusok, problémák kezdenek szárbaszökkenni!
Líbiában a Kadhafihoz hű hadsereg sorra foglalja vissza a felkelők által elfoglalt településeket véres megtorlások közepedte, amit a Nyugat tátott szájjal végignéz, napok óta csak fecseg egy légtérzárról, amit azonban maga sem akar igazán, hisz az arab világ többi szövetséges diktátora mit is gondolna erről ... az egész pedig az olaj kitermelést és szállítást veszélyeztetné. Per pillanat úgy áll a dolog, hogy a diktátorok, akikkel lehet paktumokat kötni és akikkel kialakult egyfajta status quo, sokkal inkább megfelelő a Nyugatnak, mit ismeretlen és kiszámíthatatlan új szereplők sokasága. Tudja ezt Kadhafi és a többiek is. Irak példája jól megmutatta, hogy a diktátorok után csak a tartósan ott állomásoztatott nyugati csapatok tudják a kitermeléshez és szállításhoz elengedhetetlen "nyugalmat" garantálni. Ez pedig sokba kerül az otthoni adófizetőknek.
Így aztán nem meglepő (illetve dehogyis nem - elborzadtam rajta), ha Jemenben a biztonsági erők éles lőszerrel lövik a tüntető jemeni polgárokat és nem bánják azt sem, ha botokkal és késekkel felszerelkezett - vélhetőleg bérelt - ellentüntetők támadnak a rendszer ellen tüntetőkre.
Keserű pirula a térség másik mai híre: Ciszjordániában egy zsidó telepes családot szó szerint lemészároltak álmukban késsel az elmúlt éjjel, az izraeli hadsereg hajtóvadászatot hírdetett. Nincsek illúzióim, hogy az arab - izraeli megbékélésre milyen hatásssal lehet egy ilyen esemény és hogy az izraeli keményvonalasok hogy profitálhatnak ebből.
Az EU vezetőinek brüsszeli tanácskozásán világossan kiderült, hogy egyfelől Görögország de facto csődben van, Portugália pedig nagyon közel van hozzá, másfelől úgy tűnik Németország mégsem tud kihátrálni a csőd további finanszírozása mögül. Ezt a békát kellett a német polgároknak lenyelniük a múlt héten. Ennek várhatóan meg lesz majd a belpolitikai "B-oldala" odahaza.
Európai idő szerint péntek kora reggel soha nem látott 8,9-9,0-es erősségű földrengés rázta meg Japánt (Honsu észak keleti részét). A rengések és az utána következő 3-4m magas cunami által okozott károk felbecsülése még zajlik, de már most 100 milliárd dollár körülire becsülik a természeti katasztrófa által okozott közvetlen és közvetett károkat. A tudósítások képei sokkolóak.
Rendkívül komoly probléma, hogy a rengés epicentrumához nagyon közel eső egyik atomerőműben komoly rendellenességek álltak elő, rádióaktív szivárgás észlelhető. Hogy a baj mekkora is, azt egyfelől nem biztos, hogy ismerik, másfelől nem biztos, hogy elmondják. Ráadásul a szigeten komoly utórengésektől is tartanak a lakosok.
Ilyen körülmények között nyitott ma ki a tokiói tőzsde. Az eredmény: 6%-nál nagyobb esés. Egyes papírok ára pedig 9%-nál jobban esett (pl a SONY-é is, mivel 6 üzemét kénytelen volt teljesen leállítani a katasztrófa nyomán). A biztosító társaságok részvényei erős lejtmenetben vannak.

2011. március 10., csütörtök
Piaci körkép
Ma az árupiacokon a kávé és az ezüst volt a sztár.
Az ezüst árfolyama 36,14 USD-re emelkedett (+1,35%), míg a kávé ára 295 USD közelébe ért rakéta sebességgel (+2,66%).
Az ezüstöt az elemzők túlvettnek ítélik és jelenleg új pozíciók felvételét nem javasolják már: ki kell várni a következő korrekciót, ami várhatóan hamarosan meg is érkezhet. Hosszabb távon gondolkodva az ezüst és az arany ára is felfelé mutat az elemzői konszenzus alapján. Az árfolyamot egyértelműen felfelé emeli a magas olaj ár és a félelem az ebből következő újabb gazdasági válságtól.
A kávé árának emelkedését főlag fundamentális okok mozgatják: a kereslet jóval meghaladja a kínálatot. Erre telepszik rá a spekuláció hatása is. Az elemzői konszenzus szerint a kávé árfolyamát továbbra is felfelé várhatjuk. Új pozíciókat azonban itt is érdemes egy korrekciót követően elfoglalni.
A gyapot ma tovább korrigált lefelé: több mint 1,32%-kal került lentebb az előző napi záró árához képest, de az árfolyama még így is bőven a "varázs" 2$-os szint fölött van (a mai záró ár 2,07$).
A termék ára - a fundamentumai alapján - várhatóan még egy ideig felfelé kell legyen. Így az aktuális esést (korrekciót) érdemes lehet pozíció nyitására kihasználni! A szakértői konszenzus még egy ideig long-ra várja a gyapotot.
A cukor esetében a szakértők további esést kalkulálnak.
A gabonák közül lényegében minden termék árfolyama esett ma. Legerősebben a szója és szója olaj esett, de a búza és kisebb mértékben, de a kukorica sem úszta meg a lejtőt. Ezen termékek esetében indokolt lehet short pozíciók felvétele.
A réz hasonló cipőben jár: a réz piacon a bika tartós megjelenésére csak az arab térség válságának múlásával lehet komolyan számolni. Itt is érdemes lehet short stratégiájú réz alapokból vásárolni.
A főbb tőzsdei indexek közül az amerikai nagy indexek: S&P 500, Dow Jones, Russell 2000 egyértelműen erős emelkedő trendet mutat, míg a NASDAQ mintha gyengébb teljesítményt produkálna. Az európai vezető indexeket is inkább a medve mozgatja most lefelé. Az elemzők az említett amerikai indexeket követő ETF-eket vételre javasolják.
Az EUR/USD, a CHF/USD, a CHF/EUR, GBP/USD jellemzően erősődő trendet mutatnak. Az AUD-ral kapcsolatban az elemzők rövid távon még erősödésre (az arany árával korrelációban), hosszabb távon azonban bizonyosan korrekcióra számítanak.
Részletes elemzések itt és itt.

2011. március 8., kedd
Cotton is new king of commodities
A cikk feltétlenül elolvasandó annak, akinek van gyapot kitettsége vagy gondolkozik ilyen pozíció nyitásán!
A gyapot egy viharosan gyors, hatalmas emelkedést követően, melyen új árcsúcsot is döntött, ma némileg korrigált. A korrekció alkalmas lehet vételre.
Március 2. hete
A múlt hét tippjei ezek voltak:
1) Olaj ár csökkenését jósoltam (a short-os ETF akkor 39,73 EUR-t ért darabonként)
Ezt hagyjuk is. Nagyon nem jött be. Én a líbiai helyzet sokkal gyorsabb rendeződését vártam múlt héten. Sajnos nem így történt. Az olaj árak elszálltak. :((
2) Kukorica long (az árfolyam 16,64 EUR akkor és 16,19 most!!)
A kukorica áremelkedése egyenlőre várat, pedig fundamentálisan minden ok meg lenne rá! Fog is emelkedni, de a múlt héten még nem tette.
3) S&P 500 long (akkor az index 1327,22 értéken állt). 1321,15 most. Kis esés. A múlt hét nem volt erős emelkedő.
4) Platina long (az ETF akkor18,34 EUR-t ért, most 18,25 EUR) Kis csökkenés az árban.
Összességében a piac nem bika volt hanem lagymatag, de talán mégis inkább medve. A heti speki tippek nem jöttek be.
A futó hétre nem adok tippet! Nagyon zavar, hogy nem látom a piac mozgását. Fundamentálisan felfelé lenne az irány, de a magas olaj árak és az arab világbeli bizonytalanság miatt még sem tud kibontakozni semmi.
Tehát tipp szünet egy hétre. :)
2011. március 6., vasárnap
Gyapot a szoft sztár
A gyapot ára az áruőzsdéken hihetetlen nagyot liftezett az elmúlt napokban. Azoban ahogy telt az idő, az ár lényegében visszatért a korrekció előtti szintekre. A papírok ára így lényegében több mint duplájára emelkedett az elmúlt évben. Péntekre a legtöbb árupiaci termék eső trendbe fordult az általános hangulat rosszrafordulását követően. Ez alól az energiahordozók és a gyapot biztosan kivételt jelentettek.
Sajnos egyre valószínübb, hogy a líbiai események elhúzódása az olaj árát tartósabban magas szinteken tarthatja.
A gyapot ra vonatkozóan a fő mondás a kivárás.

2011. március 3., csütörtök
Hétköz-nap
1) Nem úgy lett!
Úgy tűnik Líbiában még sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy a múlt héten és a hét elején még tűnt: Kadhafi rezsim nem bukott meg, hanem kezdi összeszedni magát és támadja a tüntető és fellázadt lakosság kezére került településeket. Súlyos összecsapárokról érkeznek sajtó jelentések több városból is. A nagyhatalmak továbbra is a helyzet lehetőség szerinti békés megoldásában gondolkodnak. Sokadik körben felszólítva Kadhafi-t a távozásra. A dilemma helyzet fennáll továbbra is: az ország kettéhasadása nem szimpatikus senkinek: az olaj kitermelés, szállítás, feldolgozás ellenőrzéséért, a határok meghúzásáért komoly harcok lennének kelet és nyugati oldal között. A másik megoldás találni egy másik vezetőt, akit a lakosság döntő része mindegyik országrészben elfogad. Ilyen jelenleg nem látszik.
Egyes hírek a diktátorhoz hű légierő bevetéséről szólnak: mintha fegyver raktárakat támadtak volna, amiket azonban nem találtak el. A NATO légtérzárat fontolgat. Egy ilyen helyzet azonban magában foglalja, hogy első lépésnek meg kell támadni Líbiát és meg kell semisíteni a légvédelmét. Kérdés, hogy az arab világ többi szereplője ezt hogy fogadná. Neheziti a helyzetet, hogy az országban még mindig sok a külföldi, akik kimenekítése folyamatos.
2) Piacok
Olaj: mind két olaj típus meredek emelkedésen van túl. A WTI 102$ körül jár, míg a Brent 115$-hoz közelít.
Az események megoldásáig további olaj áramelkedést valószínüsítek.
Nemesfémek: az arany és az ezüst árfolyama is jóval 1% fölötti esést mutatott ma. Az elemzők azonban me számítanak tartós esésre, hanem sokkal inkább az előző nagy ütemű emelkedés után kibontakozott profitrealizálás történhetett ma. Fundamentális oldalról az arany árát felfelé hajtja az arab világban kibontakozott válság, a FED QE programja, az USA és az EU gazdasági, pénzügyi problémái, az erős kínai arany kereslet.
Gabonák: a mai napon szinte minden gabona ára USD-ben nézve emelkedett. Az éllovas a kukorica volt 2% fölötti emelkedéssel. A búza emelkedése 1% alatt maradt, a szójáé pedig közel 2% lett! Ettől függetlenül a kukorica árát továbbra is inkább felfelé várját, míg a búzáét továbbra is inkább lefelé.
Soft commodity termékek: a narancslé kivételével a többi termék ára felfelé mozgott. A búza az a gabona, ami gyengengélkedést mutat hosszabb ideje. A kakaó és a kávé is folytatta a felfelé irányt. Ebben a termék csoportban marad a bika a piacon. további emelkedésekre lehet számítani.
Valuták: az EUR/USD kereszt jelentős emelkedése folytatódott (jelenleg 1,4 fölötti az index), amely irány fordulatára nem számítanak pár napon belül. A fordulat itt a líbiai események menetében vagy az EUR övezetben bekövetkező változások hozhatnak. Az angol font erősödése is töretlen. Az ausztrál dollár a búza, az olaj és arany árával összefüggésbe, szinte azokkal összekötve mozog.
Indexek: Ma minden fontosabb index felfelé mozgott Európában és Amerikában is. A DAX 0,62%-t, az FTSE100 1,52%-t, a CAC40 0,66%-t, a STOXX EU600 0,29%-t, a NASDAQ 1,87%-t, S&P500 1,72%-t, Russel2000 2,22%-t emelkedett!

2011. március 1., kedd
Március első hete mit tartogat?
Nézzük hát meg mit hozott az előző hét!
1) Gyapot long volt a tippem (72,50 EUR volt egy hete az ETF árfolyam, most 70,5 EUR) Ez sajnos nem jött be 1 hétre, de emelkedőben van a papír ára. Vételre ajánlom.
2) Kávé long (a kávé árát követő ETF előző hétfő záráskor 50,03 EUR volt, most 48,75 EUR) Sajnos a líbiai események a kávé árát is megrázta. Az elemzők a terméket rövid távon ereszkedőnek gondolják, de a kávé ára erről nem mindig vesz tudomást. Pl. ma sem.
3) Orosz tőzsdeindex long (az indexet megjátszó ETF árfolyama egy hete 30,90 EUR, most 37,69 EUR) Itt bizony komoly emelkedés bontakozott ki az olaj ár elszabadulása kapcsán! 20% feletti áremelkedés! Ez tarolt.
4) EUR - NOK short, az árfolyam 7,7725 NOK volt múlt hétfőn, most 7,7220 NOK 1 EUR, tehát a fogadás itt bejött! Az árfolyam valóban csökken, a korona erősödött!
Eheti tippek:
1) Olaj ár csökkenését jósolom (a short-os ETF jelenleg 39,73 EUR-t ér darabonként)
A líbiai események megoldása folyamatban van. A befektetői piac megnyugvóban van. Az olaj ára ha lassan is, de ereszkedik. A WTI vélhetőleg gyorsabban, a Brent lassabban sűlyed majd.
2) Kukorica long (az árfolyam 16,64 EUR most)
Az agrár termékek a korrekciót követően nagy tempóban elindultak felfelé. A kukoricát külön tolja a magas üzemanyag ár, ami növeli a bioetanol iránti keresletet, ami viszont főleg kukoricából készül.
3) S&P 500 long (jelenleg az index 1327,22 értéken áll).
Fogadni rá több fajta ETF-fel és Certi-vel is lehet! ETF-ből vannak tőkeáttételesek is.
4) Platina long (az ETF jelenleg 18,34 EUR-t ér)
A platina ára beesett az elmúlt napokban, de elemzők felfelé várják.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)