whos_among_us

2014. december 29., hétfő

Nem lesz unalmas a részvénypiac 2015-ben sem

Négy grafikon - economist.com, Thomson Reuters, Bloomberg
2015-re a részvény tőzsdéken nem várok unalmas időszakot. A fejlett piacokon lévő töménytelen mennyiségű pénz, az alacsony, nulla vagy negatív kamat környezet, a fejlett kötvények túl magasra szökött ára, a kiválló számokkal előrukkoló amerikai vállalatok és még pár tényező a befektetők figyelmét jövőre is a részvények felé terelik majd várhatóan. 
A fejlett piacok részvényei jelenleg kiugróan magas szinteken vannak. A DOW30, a NASDAQ100 és az S&P500 mind csúcsokon vagy csúcsok közelében. Az évvégére a kis-, közepes papírokat tömörítő Russell2000 index is összeszedte magát és 1200 pont felett fejezte be az előző hetet. Európában a december elején még 10 000 pont felett járó DAX az orosz helyzet hatására gyors ütemben valamivel 9300 pont feletti szintig esett gyors ütemben, majd ugyanilyen ütemben elindult felfelé. Könnyen lehet, hogy január legelejére az index ismét az ötszámjegyű mezőbe kűzdi fel magát. A kisebb európai indexek közül a svájci SMI és a holland AEX szintén csúcs közelben. Az FTSE100 is mindössze 200 ponttal van lemaradva az idén beállított mindenkori csúcsától.
Stoxx600 (kék), DAX30 (piros), CAC40 (sárga), FTSE100 (zöld),
BUX (rózsaszín) - Source: MarketWatch.com
Az ázsiai fejlett piacok közül a japán Nikkei225 jár a 2007-ben beállított mindenkori csúcsa közelében, köszönhetően itt is a japán jegybank (BOJ) extrém laza monetáris politikájának.
Befolyással vannak a piaci történésekre jövőre is - különböző módokon és mértékben - az olyan globális hatású problémák is, mint az ukrán csőd közeli helyzet (netán csőd), a görög "dráma" folytatódása, az orosz gazdaság (beszakadt olajár és szankciók miatti) mélyrepülése, a kínai gazdaság növekedésének romló potenciálja, a japán "abenomics" eredménytelensége; a fejlett gazdaságokban és most főleg Európában a defláció és az attól való félelem, a fejlődő piacokról történő tőkekivonás további mértéke, és az ezzel összefüggésben lévő fejlett piaci hosszú kötvényhozamok mélyrepülése, az olaj piacon felborult kereslet-kínálat egyensúly esetleges javuló aránya vagy netán romlása.

(Figyelem! A Blogger itt közzétett elképzelései nem minősülnek befektetési tanácsnak, ezek pusztán vélemények! Az Ön befektetési profiljához és tapasztalataihoz legjobban illeszkedő befektetési lehetőségekkel kapcsolatban kérje befektetési tanácsadója vagy privátbankára segítségét!)

Ezek után lássunk néhányat a Blogger 2015-re vonatkozó részvénypiaci meglátásaiból:
  • Az idén egyik legjobban menetelő tőzsde az indiai volt. Ezen belűl is a legjobban - az eddig extrém alulértékelt - kis, közepes papírok teljesítettek. Az iShares MSCI India Small-Cap ETF közel 50%-ot emelkedett az év során köszönhetően a piac barát Narendra Modi megválasztásának, a csökkenő olaj árnak és államháztartási deficitnek, a növekvő GDP-nek. A Blogger az indiai papírok további emelkedésére számít mindaddig, míg az olaj ár megmarad a rendkívül alacsony jelenlegi szinteken és a FED kamatemelése nem kerül valóban belátható és a befektetők által is "kitapintható" közelségbe. Az indiai tőzsdei "boom"-ba ETF-eken keresztül legkönnyebb befektetni.
  • Az év utolsó negyedévében a kínai piac is reagált a beeső olajárakra és a távolodni látszó amerikai kamatemelés "érzetére", valamint a pozitív kínai gazdaság élénkítő intézkedésekre. A kínai nagy kapitalizációjó vállalatokat tömörítő CSI 300 index október végétől csaknem 1000 pontot emelkedett gigantikus gyorsasággal, ami több, mint 30% bő két hónap alatt! A Deutsche X-trackers Harvest CSI 300 China A-Shares ETF például eddig 46% fölött teljesített idén, a Market Vectors China A-Shares ETF is 40% felett nőtt 2014-ben, a legjobban, pedig a mindössze 20 millió dolláros vagyonú PowerShares China A-Share Portfolio ETF teljesített: 58% felett. A kínai small cap részvények egyenlőre lényegében kimaradtak a trendből. A legnagyobb 25 cég pedig már nem tudott önmagában ekkorát emelkedni. A Blogger szerint a helyzet kicsit hasonló az indiaival: a beesett olajár pörgeti fel a kínai gazdaságot is, valamint a kínai vezetés számos olyan intézkedést tett (pl a cégek könnyebben jutnak hitelekhez), ami szintén a gazdaságot élénkíti. Az eredmény egy gigantikus ugrás, mely a jövő év elején is folytatódhat. Itt szeretném megjegyezni, hogy bár mind a két óriás gazdaság papírjai még mindig alulértékeltek, de egyben sérülékenyek is. Sok minden okozhat akár egy igen gyors zuhanást is ezen papírok árában ... Ezzel együtt a Bloggernél a kínai részvények megfontoltan és körültekintés mellett, de a vétel "kategóriában" szerepelnek 2015-ben. A kínai trendet elsősorban alapokon, ETF-eken keresztül tudjuk megvenni.
  • A Blogger számára nagy kérdés jövőre a megújuló és zöld energia témában működő vállalatok részvényei. A beeső olajár természetesen nem a megújulók felé tereli a fogyasztókat, hanem épp ellenkezőleg. Fontos azonban megjegyezni, hogy az eddig "hyphe" kategóriájú, de most visszaeső árú zöld részvények már újra jó beszállót jelenthetnek. Az idén szeptemberben $300 közelébe emelkedett Tesla (TSLA) folyamatosan jelenti be fejlesztéseit és üzleti megállapodásait. Ha a cég papírjai $200 szint közelébe vagy netán az alá esnek, vélhetően érdemes lehet megfontoltan beszállni vagy újra beszállni a story-ba. A napelem gyártók esetében is hosszabb távon érdemes gondolkodni. Az olaj ára nem lesz mindíg ilyen alacsony. A jelenlegi árszintben a szaudiak masszív "olajpolitikája" rendesen belejátszik. A képlet hasonló, minta Tesla esetében: a beeső és jól működő, jó termékkel, jó piaci eléréssel, stabil gazdálkodással, stb rendelkező vállalatok papírjaiból érdemes lehet vásárolni, lehetőleg olcsón. A megújulók a következő 10 évben a jelenleginél markánsan magasabb szerephez jutnak majd a világon. Kína pl gigantikus napelemes beruházásokba kezd a hírek szerint. Európa vezető gazdaságai pedig folytatják a megújulók részarányának növelését energiamixükben. Egy nyugdíj portfólióba bizonyosan felülsúlyozva helyeznék el ilyen papírokat. A zöld alapokkal kapcsolatosan azonban óvatosságra intek mindenkit. Érdemes alaposan körbejárni, hogy az adott alap milyen papírokat és milyen arányban tart. A témában sok olyan cég is feltűnik, melyek vételre nem ajánlottak, túl kockázatosak.
  • Apple (AAPL): a papír esésére kiépült pozíciók igen alacsony szintre sűlyedtek. A befektetők tehát egyenlőre a papír árának emelkedésére és a cég sikerének folytatódására számítanak. Ugyan így tesz a Blogger is. (Habár ... itt jegyezném meg, hogy a piaci álmoskönyv szerint nem jó jel, ha már a háziasszonyok is a részvényt veszik.) A papír további emelkedéséhez azonban kritikus, hogy az Apple Watch sikeresen debütáljon. A pletyák szerint a cégnél ismét terítéken van az iPhone 5c defacto bukását követően egy "olcsóbb" model piacradobása. Ez mellett természetesen máris olvashatunk kiszivárgó információkat a várhatóan szintén jövőre debütáló 7-es iPhone modellel kapcsolatban. Az Apple Pay sikeressége a cég növekedése szempontjából szitén kulcs, de az újra "divatba jövő" Apple notebookok és asztali számítógépek értékesítési volumen növekedése, főleg a fejlődő piacokon és Kínában szintén lényeges. A tablet piactól jövőre érdemi növekedést már nem várnak az elemzők. Itt elsősorban a régi első és második generációs készülékek cseréje csökkentheti a visszaesést. A Blogger itt szeretné felhívni a figyelmet a cég növekvő osztalékára és a saját részvény vásárlásaira elköltött gigantikus összegekre is!
  • Légitársaságok, Aviation industry: az olcsó üzemanyag jelentősen letolhatja az árakat, ami a forgalom tetemes növekedését okozhatja. A szűk keresztmetszet rövid távon akár a repülőterek kapacitásának és a repülőgépek, pilóták számának elégtelen volta okozhatja. A Blogger a légitársaságok és a repülőgépgyártásban, szervíz szolgáltatásokban, valamint finanszírozásban, és a reptér üzemeltetésben dolgozó vállalatok papírjainak emelkedésére számít. Természetesen a kellő gondosság a papírok kiválasztása szempontjóból itt is kritikus.
  • Transportation industry: fuvarvállalkozások is komoly profitra tehetnek szert a lejebb ereszkedő üzemanyag árak következtében.
  • Az energia szektort általában vesztesként szoktuk elkönyvelni az eső olajárakkal együtt, de ez nem minden vállalat esetében van így. A finomítói marzsoknak pl kimondottan jót tesz a sűlyedő alapanyag ár, de az üzemanyagtöltő kiskereskedelmi hálózatok is profitálhatnak rendesen a megugró forgalomból.
  • Európai részvények: Az olcsó olaj és más árupiaci nyersanyagok többek között az autóipari vállalatoknak igen kedvezőek. Főleg a felső kategóriás termékekben utazó BMW, Mercedes és VW részvényeire lehet további emelkedő hatással a kialakult helyzet. Az ECB várt és remélhetőleg jövő év elején valamikor ténylegesen is elinduló kötvényvásárlásai jelentős mennyiségű pénzt öntenek majd az európai piacokra. Ez az európai piacoknak általában is lökést adhat. Az ECB átvilágításain alapvetően jól szereplő bank papírokat mondják olcsónak az elemzők. A piac kiemelt figyelemel kíséri majd az ukrán, orosz és görög érintettségű vállatok, bankok papírjait. Az európai laza monetáris politika tényleges beindulása tovább emelheti a legnagyobb európai indexeket és talán javíthat valamit az aggasztóan defláció közeli állapotokon egyes országok esetén. A Blogger az említett autóipari papírok mellett a svájci és német nagy bankok papírjaira is külön szeretné a figyelmet felhívni, melyek szolgáltatásai iránt az utóbbi időben ismét élénk az érdeklődés elsősorban a feltörekvő piacok felől. Az Európai részvény trendet alapok és gondosan kiválasztott részvények segítségével játszhatjuk meg.
  • Luxus cikkek globális piaca: a kínai és távolkeleti gazdaságok lassuló trendje okozott némi visszaesést a luxus piacon, most az orosz vásárlók megcsappant száma hiányozhat majd. Ezzel együtt a feltörekvő országokból érkező és évről évre egyre nagyobb számú "gazdag" fogyasztása, valamint a javuló amerikai gazdaság hozhat ezen a piacon fellendülést. Érdemes új szereplőket is keresni a régi, bevált márkák mellett.
  • A fogyasztási cikkek piaca főleg az Egyesült Államokban bizonyosan nőni fog. A munkanélküliség igen alacsony történelmi szinteken és a bérek is emelkednek. Ebben a szektorban lesz kraft 2015-ben az amerikai piacon.
  • Agrár vegyipar: a CF és az AGU az észak-ameriaki piac két legnagyobb szereplője, mely a beesett olaj és gáz árral alapanyag oldalról szép profitra tehet szert.
  • A Blogger 2015-ben is favorizálja a magas osztalékkal kecsegtető részvényeket, osztalékfizető alapokat. Különösen a hosszabb távra felépített portfoliók elmaradhatatlan része kell legyen a kis volatilitású, de relatíve magas kifizetéseik miatt vonzó papírok. 
  • A biotechnológiai részvények és az erre a témakörre felépített alapok jövőre is jól húzhatják portfoliónkat. Itt a legjobban teljesítő alap az agresszív ProShares Ultra Nasdaq Biotechnology (BIB) közel 70%-os emelkedést tudhat maga mögött az évben (dollár alapon). Azonban a First Trust AMEX Biotechnology Index Fund (FBT) a maga 49%-os emelkedésével vagy az SPDR S&P Biotech ETF (XBI) a 43%-os növekedésével, az iShares Nasdaq Biotechnology Index Fund (IBB) 35%-os éves emelkedésével is igazán szépen mutathat bármely befektető értékpapír számláján. A Blogger kedvelt papírjai között ott lesznek jövőre is a biotech papírok és az ebben a témában forgó alapok.
A Blogger a jelenlegi kiemelkedően magas árszintek miatt szinte bármikor el tud képzelni egy akár jelentősebb korrekciót is, mely után vélhetőleg újra egy felpattanás jöhet, amíg a makro környezet ezt indokolja.

2014. december 23., kedd

Befektetési trendek, lehetőségek 2015-ben

Minden év vége felé a legtöbb befektető és megtakarító polgár világszerte gondolja végig, mit tett jól és mit szúrt el az adott év befektetései közül. A tapasztaltabbak maguk, a kevésbé tapasztaltak befektetési tanácsadójuk, privátbankáruk segítségével teszi meg ezt az áttekintést.
A Blogger is ebbe sorba illeszkedve teszi közzé, milyen befektetési lehetőségeket lát 2015-re.

(Figyelem! A Blogger itt közzétett elképzelései nem minősülnek befektetési tanácsnak! Az Ön befektetési profiljához és tapasztalataihoz legjobban illeszkedő befektetési lehetőségekkel kapcsolatban kérje befektetési tanácsadója vagy privátbankára segítségét!)
Pénz piacok
A "devizaháború" tovább folytatódik. A központi bankok egymás lábára lépve igyekeznek majd gyengíteni saját devizájukat. A BOE és a BOJ folytatja az eddigi laza monetári politikáját. Az ECB pedig várhatóan valamilyen módon bekapcsolódik a kötvényvásárló nagy jegybankok sorába. A kötvény vásárlások mellett a kamat politika is ezt a fő célt szolgálja. A FED ugyan leállt a mérlegfőösszegének bővítésén, de a lejáró kötvényekért kapott pénzen folytatja a vásárlásokat és egyenlőre a piac is kiárazta a nagyon közeli amerikai kamatemelés lehetőségét. Ezzel együtt az amerikai gazdaság a makro adatok alapján jó formában van. A vállalatok jól teljesítenek, a munkanélküliség rekord alacsony szintre sűlyedt és más adatok is pozitívak.
A rekord alacsony kamatok maradhatnak Európa szerte is.
A most 2,1%-os kamat még a hitelminősítői besorolás alapján kockázatosnak számító Magyarország esetében sem valószínű hogyérdemben változni fog a 2015-ös év folyamán. (Az év első felében szinte bizonyosan nem.)
A svájciak jól láthatóan mindent megtesznek az 1,20-as EURCHF küszöb megvédésére. Az SNB a minap vezetett be büntető negatív kamatot a 10 millió CHF-nél nagyobb látraszóló betétekre. A gat védelme érdekében vélhetően akár további szigorításokra is elszánt lehet az alpesi ország jegybankja.
A japánok is folytatni fogják a JPY-t gyengítő monetáris politikájukat. Az ausztrál, a kanadai és a dél-afriaki devizák is várhatóan gyengülni fognak a dollárral szemben, mivel ezek az országok jellemzően nyersanyag kitermeléssel és exporttal foglalkoznak és bevételeik nagy része is ebből származik. Azonban az eső nyersanyag és energiahordozó árak ezen devizák iránti keresletnek nem tesznek jót.

Mindezek alapján a Blogger szerint
  • maradhat az amerikai dollár erősödő trendje. Tehát akár HUF, akár EUR ellenében jó gondolat lehet amerikai dollárt vásárolni. Itt érdemes megjegyezni, hogy a világ piacain mára hatalams spekulatív USD long pozíciók alakultak ki, így egyes elemzők szerint nem lehet kizárni egy dollár beszakadást sem. Ekkor a jelenlegi 1,2265-ös szintről az EURUSD árfolyam akár 1,30 közelébe is visszacsúszhat, ahol utoljára szeptemberben járt. A trendet akár ETF-eken keresztül is megjátszhatjuk.
  • a JPY további esése vélhetőleg marad jövőre is. A trendet magyarországról legegyszerűbben opció vásárlásával vagy ETF segítségével aknázhatjuk ki.
  • a CAD, a NOK shortolása a dollár ellenében jó gondolatnak tűnik 2015 első részében, amíg az olaj ár eső trendje megmarad.
  • Az AUD gyengülésének trendje is megmaradhat, amíg az árupiacoktól történő elfordulást és eső árakat látunk a tőzsdéken.
  • a RUB komoly gyengélkedése megmarad a főbb devizákkal szemben és árfolyama vélhetőleg hír vezérelt lesz. Átlagos befektetőknek a Blogger nem ajánlja az orosz devizával kapcsolatos pozíció felvételeket jövőre, hacsak a geopolitikai helyzet drasztikusan nem javul ... amit jelenleg a piac nem vár.
Árupiacok
A jelenlegi szintekről mindenki emelkedést vár -
businessinsider.com, Bloomberg
Itt a két legfontosabb nemzetközileg kereskedett termék a kőolaj és az arany. Előbbi piaci árának esésével kapcsolatban szinte minden nap láthatunk cikkeket, elemzéseket. Természetesen az autósoknak, fuvarosoknak, a légifuvarozásnak és a repülőgép iparnak, a vegyiparnak, az üzemanyag kis és nagy kereskedelemnek és a finomítóknak az alacsony olaj ár igencsak jót tesz, míg a kőolajipari kitermelő cégek szenvednek. Az árfolyamban az OPEC első félévben várható rendkívüli ülése okozhat változást, amelyen döntetnek a kitermelés csökkentéséről. Itt a főszereplő Szaud-Arábia lehet. Egy minap kiadott közlemény alapján az OPEC 2015 végére az olaj árát (Brent) $70 fölé várja. Ami kb $10/hordó a jelenlegi árszinthez képest. Ez jelentős vágást nem feltételez a kitermelési oldalon. A kínálati oldalt csökkentheti jövőre az észak-amerikai alternatív kitermelők egy részének - várható - leállítása, a kutatások visszafogása is. Az Északi-tengeren kitermelő vállalatok is nagyon nehéz helyzetben vannak. A $60 körüli Brent ár mellett itt teljesen lehetetlen profitot termelni.
Update olaj: A szaudi olaj miniszter mai szavai alapján az OPEC kitermelés visszavágása nem várható, ami azt jelenti, hogy marad a jelentős piaci túlkínálat és az alacsony ár. Ez bizony sok országnak okoz majd súlyos problémákat. A fenti $70 dollár környéki Brent esélye is ezzel csökkenni látszik.
Az arany jelenleg a 2010 március végi szintjein tartózkodik ($1179/uncia). A nyár óta eső trend, az utóbbi hetekben megállt. Az arany piaca erősen túladottá vált. Sok hedgefound döntött úgy az év végéhez közeledve, hogy elkezdi vásárolni a sárga fémet. A piac nagyobb szereplői tehát felpattanást remélnek. Az arany piaci szakértők 2015 első félévében számítanak ~$100-$150 áremelkedésre. Sok guru (elképzelhető, hogy pozícióból) az ár komolyabb emelkedéséről beszél. Az ár emelkedése mellett szól a "nagy szereplők" vásárlásai mellett a deflációs félelem, az orosz válság, az ázsiai vagyonosodás, az indiai esküvői szezon hamarosan induló kezdete. A további esés mellett szólhat a kínai gazdaság csökkenő növekedéséből adódó romló kínai kereslet, a dollár erősödő trendje, egy esetleges amerikai kamat emelés vagy ennek közelgő piaci "érzete", az árupiacoktól történő általános elfordulás folytatódó trendje. A Blogger személy szerint az arany árának emelkedésére számít a következő időszakban. Ennek mértéke és menete persze kérdéses. Óriási hegymenetre okot egyenlőre nem látok, de a jelzett $100-$150, akár $250-os unciánkénti áremelkedés a jövő év folyamán akár "benne lehet a kalapban". 
Az ezüst ára szintén mélyrepülésben és erősen túladott állapotban van. Egy esetleges arany piaci fellendülés, várhatóan az ezüst árát is elkezdi majd (akár komolyabb mértékben) felfelé nyomni.
Az USA-ban eddig inkább gyengébbnek tűnik a tél kezdete, mint erősebbenk és a földgáz tárolók is lassan visszanyerik, ilyenkor szokásos több éves átlag feltöltöttségüket köszönhetően a rengeteg alternatív földgáz kitermelő kapacitásnak. Mindez alapján a földgáz ára jelentős mélypontokon van. Ebben fordulatot csak egy komolyabb és Egyesült Államok nagy részére kiterjedő, jelentős hideg időjárás hozhatna. Az alacsonyra ereszkedő földgáz ár, azonban nem tesz jót a shale gáz kitermelőknek. Ezért vagy azért, de az ár gyors esése vélhetőleg meg fog állni. Azokon a szinteken érdemes lehet az amerikai földgáz piacon vételi szintekre helyezkedni. A piac már jelenleg is túlesett állapotban van, de a földgáz short-ra kiépült pozíciók leépülése egyenlőre várat magára. A gáz ára tovább ereszkedik.
A gabonák piacán fontos hír, hogy Oroszország korlátozta a gabonák vonaton történő szállítását, ami főleg a búza piacára hathat. Tolhatja felfelé az árakat. A búza piaci ára szeptember óta emelkedik, szinte megállás nélkül. A kukorica (amerikai) piaci árát alacsonyan tartja az utóbbi időszakban látható magas vetési terület és kedvező időjárási körülmények.
A csokoládé iránti növekvő ázsiai és amerikai kereslet miatt a kakaó árát inkább felfelé várják az elemzők a következő időszakban. 
A kávé ára idén év eleje óta magasan tartózkodik, teintettel arra arabica típus fő termelőjének számító Brazíliában tapasztalható kedvezőtlen időjárásnak (szárazság). A szakértők kisebb és gyengébb minőségű termésről számolnak be.

Kötvények
A fejlett országok hosszú kötvényeivel kapcsolatban rendre újabb és újabb hozam mélypontokat látunk. A laza monetáris politika és az alacsony kamatok valamint a fejlődő piacokról kiáramló pénz rendre a német, amerikai, angol, svájci, japán hosszú kötvények irányába (is) veszi az irányt. Ezeket a papírokat a piac igen alacsony kockázaúnak ítéli. Ezen kötvény hozamok eső trendje folytatódhat jövőre is. Hozam emelkedést az esetlegesen növekvő jegybanki kamat szintek, a csökkenő német és britt GDP, vagy valamilyen előre nem látható gazdasági "turbulencia" okozhatnak. Az európai kötvények árfolyamát tovább emelhetik a várhatóan jövőre beinduló ECB kötvényvásárlási program. Egy erősebb ECB oldalról felépülő kereslet akár további komolyabb szint csökkenéssel járhat a vett országok kötvényei tekintetében.
Rendesebb hozamokat a befektetők jövőre is elsősorban a kockázatosabb piacok országainak kötvényeivel érhetnek el. Népszerűek maradhatnak a high-yield vállalati kötvények is. Nem szabad elfelejteni a magasabb hozamokkal együtt járó magasabb kockázatokról sem! A megfelelő kötvények kiválasztását a Blogger szakértőre javasolja bízni a legtöbb befektető esetén. Ennek legegyszerűbb módja a high-yield és feltörekvő piaci kötvényeket tartó alapok jegyeinek vásárlása. Azonban az egyes alapok hozampotenciálja, költségei és volatilitása közötti jelentős különbségek miatt itt is tanácsadó segítségét érdemes igénybevenni.

Részvények
A részvényekkel kapcsolatos meglátásaimról külön post-ban számolok be.

2014. december 14., vasárnap

Technológiai trendek, 2015

Az év végéhez közeledve a Blogger ismét közzéteszi 2015-re vonatkozó meglátásait. Egy sor trend folytatódik és elkezd kiteljesedni. Mások épp most kezdődnek ...
Első összefoglalóm elsősorban a technológiai, az ICT és telco piacra vonatkozik.
  • Globális adat dömping: a trend folytatódik: az IDC előrejelzése szerint a világon 2013-ban képződött 3-4 zetabyte-nyi adat 2020-ra 40 zetabyte-ra (ZB, 1ZB=1021byte) vagy a fölé nőhet. A szakértők folyamatos és ugrás szerű növekedésre számítanak a jövőben is.
  • Folytatódik - a fenti trend mentén - az elkészített és feltöltött fotók és videók számának folyamatos és ugrásszerű növekedése. Míg 2009-ben még kevesebb, mint 20 óra videót töltöttek fel a YouTube-ra percenként, addig ez a szám 2013-ra elérte a 100 órát percenként és mára a szám valahol 105 és 120 között lehet, bár a videomegosztó idénre még nem közölt statisztikát.
Az Ericsson idei Mobility Report-ja alapján
a globális hang és adatforgalom - ericsson.com
Okostelefon eladások az elmúlt időszakban - IDC, icharts.net
  • A mobil adat forgalom ugrás szerű növekedése folytatódik. A Cisco Sytems évente teszi közzé a hálózati adatforgalmi trendjeit, megfeigyeléseit. Eszerint 2013-ban a mobil adat forgalom 81%-ot nőtt csak abban az évben. Idén a növekedés vélhetőleg nagyobb lesz. Ezt az eladott okostelefonok mennyisége és a mobil adatcsomagok folyamatosan csökkenő ára is indokolja. A teljes mobil adatforgalom 53%-a volt akkor mobil video tartalom. Ez idén 60%-hoz lehet közel vagy akár el is érheti ezt. A kiépült 4G hálózatok jelentős plusz adatforgalmat képesek generálni. A Cisco riportja szerint közle 15%-kal több forgalmat voltak képesek globális átlagban generálni 2013-ban, mint a kisebb sebességű társaik. Érdekes tény, hogy az adatforgalom 10%-át az előfizetők felső 1%-a generálta.
  • 2014 fontos változása, hogy mára az internethez többen csatlakoznak mobilról, mint "hagyományos" desktop (PC+notebook) számítógépekről. A grafikonon a két vonal valahol idén év elején találkozott és akkor mind két táborba kb 1,7 milliárd felhasználó tartozott. Ezek egy jó része persze közös, mind a két táborhoz tartozik.
  • Folytatódik az okostelefonok előretörése. Mára a két nagy vetélytárs (Samsung és Apple) mellé több cég is fel tudott sorakozni az eladások tekintetében. Az Android operációs rendszer közel 84%-os piaci részesedésével mára abszolut vezetővé vált. Részaránya a globális piacokon a következő években enyhén tovább nőhet.
  • Az idei év nagy változása, hogy a nem olyan rég, szinte ismeretlen kínai Xiaomi 2014-ben közel meg háromszorozta eladásait és a Samsung és az Apple után a 3. legnagyobb okostelefon gyártói pozíciót szerezte meg, olyan gyártókat is maga mögé utasítva, mint a Lenovo, az LG, a Nokia-Microsoft vay a Huawei.
  • Óriási trendforduló készül: az on-line hírdetésekre a cégek két éven belül többet költenek majd, mint a TVs hírdetésekre az USA-ban; összesen több, mint 137 milliárd dollárt költünk máris erre a szektorra globálisan. Mára a piac 25%-a globálisan már az on-line reklámoké.
  • Folytatódik a hagyományos televizió és televíziózás visszaszorulása, elsősorban a legfejlettebb régiókban. Ennek kapcsán előtérbe kerülnek az on-demand televíziózásra és internetes műsorszórásra épülő üzleti modellek.
  • A desktop és notebook számítógépek visszaszorulásának trendje az okostelefonok és tabletek javára folytatódik.
  • Egyre inkább előtérbe kerülnek a virtuális valóság megoldások. A témán számos start-up és a nagyobb cégek közül is pörög pár.
  • A felhő alapú megoldásokat globálisan még többen használják majd 2015-ben. A bérelhető, felhő alapú szolgáltatásként vásárolható szoftver megoldások még inkább terjednek majd. A fogyasztók között ott találjuk egyre inkább a cégek mellett a magánembereket is.
  • Szintén globális trend, hogy az egyre nagyobb tömegű internet adatfolyamban egyre nehezebb észrevenni egy-egy tartalmat és egyre nehezebb elkülöníteni a "szemetet" az értékestől. A hír aggregátor megoldások egyre inkább előtérbe kerülnek. Egyre fontosabb, hogy a beérkező gigászi infó tömeget minél inteligensebben rendezve, rendszerezve és a napi személyes igényünknek megfelelően fogyaszthassuk. (Ilyenek a Feedly, a LifehHacker, a GoogleNews, a Pulse vagy a Fark.)
  • Az IP alapú kommunikációs megoldások tovább terjednek és világszerte még többen kerülik ki a hagyományos telco megoldásokat (hagyományos telefon hívás vagy SMS, MMS) mindössze a távközlési cégek adattovábbítási rendszereit 
  • Az App trend folytatódik. A szoftver áruházakba egyre nagyobb mennyiségű program kerül be adott idő alatt. Az App-ek kivitelezése során egyre több a jól és szépen kivitelezett szoftver. A kisvállalkozások számára egyre több a használható megoldás és ezek az anyagilag is leginkább kifizetődők. Az AppleStore-ban kb 1 300 000 alkalmazás van jelenleg.
  • Crowdfunding: a Kickstarter, az Indiegogo, a Pozible, a Crowdrise és más, hasonló, de akár helyi megoldások továbbra is előtérben lesznek. A trend itt is folytatódik.
  • Globális munkaadók és munkakeresők, szolgáltatási piacterek: egyre több az olyan megoldás, mely a világ távoli pontain élőket köti össze munka szempontjából. (pl. Fiverr, Elance, Freelancer, oDesk, Guru)  Igaz, ezekhez a megoldásokhoz a munkaadóknak is adott esetben alkalmazkodniuk kell majd. Különösen bizonyos típusú munkaerő megtalálására és projekt szerű alkalmazására lehetnek különösen alkalmasak az ilyen szolgltatási piacterek. (programozók, szövegírók, designer-ek, tördelő-szerkesztők, weboldal készítők, korrektorok, stb.)
  • 3D nyomtatás: A Blogger továbbra is hisz ebben a technológiában. Egyre több helyen jelenhet meg a fogorvosi rendelőktől, a kórházakon át, az építész- vagy gépészmérnöki vállalkozásokon át, az autószerelő műhelyekig igen számos a technológia alkalmazási lehetősége.
  • Smart és hordható eszközök: Az internethez vagy egy másik okos eszközhöz csatlakozó megoldások órák, karperecek, gyűrűk, ruhák, háztartási gépek és más eszközök. A Morgan Stanley szerint 2020-ig 75 milliárd eszközt csatlakoztatunk majd a netre. Elemzők szerint a 2015-ös évben fontos áttörés jöhet majd a hordható technológiák elterjedésének területén.
  • Bionica és Augmented Humanity, robotok: számos megoldás készül és készült már el. Egyes fejlesztéseket a hadsereg pénzel, mások civil célokat szolgálnak. Az okos kontaktlencse vagy az érzelmeinket mutató ékszer és a modern végtag implantátumok már elérhetőek. A trend folytatódni fog. A drón piac pedig már idén is tarolt. Egyre több terv és vállalkozás jön létre erre a technológiára. Természetesen itt is széles a spektrum a spéci katonai, és a polgári kategóriák között. Az Amazon igen komolyan foglalkozik a drón alapú kiszállítás megvalósításával.
  • PC: A PC eladások száma folyamatosan csökken, de nem óriási mértékben. 2014Q3-ban mindössze 0,5%-kal adtak el kevesebbet világ viszonylatban, mint 2013Q3-ban. A fejlődő világban azonban van egy ismételt felfutása, revitalizálódása a PC piacnak. A mobil eszközök nem minden területen képesek azt a hatékonyságot és műzsaki környezetet hozni, amit mára a PC kínálni tud.
  • Az elemzők szerint az elmúlt hetek privát űreszköeinek balesetei után is folytatódni fog a nem kormányzati pénzekből történő fejlesztés. Az űrhajózás mellett az űrlift témája is "felkapott". Egyes kutatók 2050-re, mások már 2035-re lehetségesnek tartják ...
  • A megújuló energia területén történő fejlesztések is csúcsra járnak majd 22015-ben is. A világ egyre energiaéhesebb lesz, bár az összeomló olajárból és a csökkenő globális GDP adatokból ez rövid távon most nem látszik, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a fejlődő országokban egyre több és több ember igyekszik a fejlett országokban megszokott életforma felé, ami nagyon sok plusz energia fogyasztást feltételez majd az elkövetkező években, amihez kapcsolódó fejlesztések és beruházások vagy már futnak vagy hamarosan indulnak. Ezek egy jó része - nem csak a fejlett országokban, de már Kínában is - megújuló energián alapuló fejlesztés lesz.
  • Elektromos autózás: Az olcsó olaj a Blogger szerint visszavetheti egyes piacokon a keresletet, azonban lesznek speciális szegmensek. Lesz jövőre is jó pár ember, aki azért vesz Tesla-t, mert tetszik neki az a high-end megoldás és szolgáltatás combo, amit az autó és a cég kínálni tud. A többi nagy autógyár is lassan elkezd majd megjelenni saját termékeivel. A Tesla Model X a jövő év nagy slágere lehet.

2014. december 13., szombat

Dúrva szinteken a kőolaj és az esés nem állt még meg

továbbra is óriási esésben a kőolaj ára - theguardian.com
Június közepe óta esik a kőolaj ára. Szinte folyamatosan. Az akkor még $107 fölött járó WTI a közel fél év alatt majdnem felére zuhant. December 12.-én pénteken az ár $57,34-es mélypontot ütött meg, amire 2009 tavasza óta nem volt példa. A Brent úgy szintén sok éves mélypontra került. Pénteken $61,35-ig esett.
Az előző postban már ecseteltem a probléma súlyosságát.
Elemzők rövid távon akár további esésre, majd egy felpattanásra számítanak. A következő években a WTI átlagos árát $60 - $75-os sávba várják.
A jelenleg tapasztalható gyors zuhanás oka egyszerre keresendő az alacsony(abb) keresletben és a túlkínálatban. 
A Nemzetközi Energia Ügynökség (International Energy Agency (IEA)) héten közzétett előrejelzése alapján jövőre a világ napi olaj igénye 230 000 hordóval csökkenhet a korábban remélthez képest, ami mindössze 900 000 hordó napi növekményt jelenthet majd. 
Főleg az észak-amerikai pala olaj, olajhomok és mélytengeri kitermelés felfutását követően az OECD országok olaj tartalékai tetemes 297 millió hordóval növekedhetnek az előrejelzés szerint 2015 első félévében, ami azt jelenti, hogy a fejlett országok teljes tartalél mennyisége 2,87 milliárd hordóra hízhat. Ez olyan sok, hogy eltárolása is komoly fejtörést okozhat majd.
Korábban úgy gondolták, hogy az olcsó olaj felhízlalja majd a keresletet, de az adatokból nem ez derül ki.
A túl erős zöldhasú dollár szintén a nyersanyagok és így az olaj ellen is beszél. Az erősödő dollárt és a gyengélkedő nyersanyagokat, energiahordozókat látván befektetők utóbbi eladásával jutnak az előbihez.
Elemzők arra számítanak, hogy a kitermelés csökkenése küszöbön áll. Az alternatív források kiaknázása ezeken a szinteken már nem gazdaságos. (Persze egy két hónzp piaci zuhanás miatt még nem áll le a termelés, de hosszabb időszak már meg teszi a hatását.) Az OPEC országok ugyan nem tuttak megegyezni a kitermelés csökkentéséről - ami mögött globális politikai érdekek is meghúzódhatnak -, de pár hónapon belül eljöhet az idő, hogy a jelenlegi volumenekre - a csurig lévő tartályokra is tekintettel - egyszerűen már nem lesz vevő, különben az ár megállíthatatlan zuhanhat tovább, ami már tényleg senkinek nem áll érdekében.

2014. december 2., kedd

Brutális esés az olaj árában - komoly problémák jöhetnek

5 éves mélyponton a kőolaj ára, nagy bajok forrása is lehet
a hirtelen alacsony ár - zerohedge.com
Az olaj (WTI) ára ma reggel fél 9 körül $64 alá csökkent egy időre. Ilyen jó sok éve nem történt. Ezeken a szinteken a nem konvencionális források kitermelése bizonyosan veszteséges. (A teljesség kedvéért: a nap végére a WTI ára 69 dollár fölé erősödött.) A Brent ugyanekkor bőven $68 alá csúszott. (ezt követően a kőolaj faja is később vissza tudott erősödni) Az olaj globális árának nem tett jó, hogy az OPEC pár napja változatlan szinten hagyta a kitermelt mennyiségét. Ugyanakkor az világgazdaság lassulása és még egy sor más tényező is közrejátszik a nyersanyag árak zuhanásában. A prímet mindenképp az olaj viszi.
Ugyanakkor a jelenségnek - az üzemanyag árak drasztikus esése mellett - sajnos lehet, illetve van egy sor igen kellemetlen következménye.
Az energia szektor a világ egyik legnagyobb és kétség kívül igen fontos szereplője. Óriási mennyiségű embernek ad munkát miközben roppant jövedelmeket termel meg. Hatalmas országokat és gigászi vállalatokat tart el. Ha az ára nagyon rövid idő alatt esik ilyen hatalmasat, az komoly befektetői és finanszírozói pénzeket  tarthat vissza a szektortól egyfelől, másfelől pedig roppant bevételektől fosztja meg a fentebb felsorolt szereplőket. 
Közgazdászok szerint, ha az esés tovább folytatódik, az nagyon gyorsan ránthat magával számos vállalatot, országot a csődbe, tehet munkanélkülivé százezreket és okozhat lokális vagy (akár) globális destabilizációt, gazdasági összeomlásokat. (Persze még nem tartunk itt!)
Az olaj ár szabadesése ráadásul más nyersanyagok árát is húzza a mélybe a fenti logika mentén: ha a befektetők down trendre számítanak, akkor joggal gondolhatják, hogy a többi nyersanyagból is kevesebb fogy majd, ezért az áruk azoknak is esni kezd. (Ugyanez lehet igaz a részvényekre és más kockázatos termékekre.) Ellenben nő a német és amerikai, svájci kincstárjegyek és kötvények iránti kereslet. Ezek hozam szintje sok éves mélypont közelében.
Az olcsó olaj és nyersanyag árak persze kedvezhetnek egy sor más iparágnak: közlekedés és gépipar, hadiipar, szállítmányozás, autó és repülő gyártás, építőipar. A folyamatnak van egy inflexiós pontja, ahol az olcsó olaj miatt a gazdaság hatalmas "árengedményhez" jut és ez adhat lökést újra egy beinduláshoz.
A helyzet kialakulásához nagyban hozzájárult a szaudiak hajthatatlansága a kitermelés szűkítésével kapcsolatban. A történet vélhetőleg egy új (amerikai) gazdasági szuper fegyver kipróbálása is egyben: így mérjünk csapást a globális potenciális és valódi ellenfeleinkre ...