whos_among_us

2013. május 29., szerda

Tesla - újratöltve?

Elon Musk, a Tesla alapítója és
vezérigazgatója - forbes.com
A Tesla a Blogger által kedvelt és régen figyelt papír. A vállalat alapítója, Elon Musk, egy igazi self-made-man, jó stílussal és remek üzleti érzékkel!
A PayPal-t megteremtő, majd azt az eBay-nek eladó Musk a megszerzett vagyonát, befektetői és üzleti hírnevét jövőbe mutató technológiák fejlesztésére és ilyen termékek előállításának szolgálatába állította. (Természetesen nem mellőzve az üzleti realitásokat.) A Tesla mellett a nevéhez fűződik a napelemek előállításával és értékesítésével foglalkozó SolarCity (SCTY) és a polgári űrhajózás elteresztését zászlójára tűző SpaceX is.
A Tesla ma piac nyitáskor 10 centtel 115 dollár alatt indította a napot, majd $104,70-es szinten zárt. A mai nyitó ár korábban nem látott csúcsot jelent.
A cégről és a részvényről ma a Portfolio közölt részletes összefoglalót.
A Blogger szerint a jelenlegi árszintek fundamentálisan nem indokolhatóak. A papír túl gyorsan jutott túl magasra. Az ár felrobbanásában nagy szerepe volt a papírral kapcsolatban kiépített masszív short pozíciók zárásának és hogy a nagy sajtó publicitást követően a kisbefektetők is erősítették folyamatosan a vételi oldalt. Újabb beszállást, csak egy komolyabb korrekciót követően tartok ésszerűnek. A kockázatokat a fenti cikk szerzője jól összeszedte, így ezzel most külön nem foglalkozom.

2013. május 23., csütörtök

Skyfall

Az amerikai munaknélküliség alakulása - Ben Bernanke korábban a QE-t abbahagyásának egyik feltételéül a 6,5%-os munkanélküliségi szintet tűzte ki, amitől még 1%-ra vagyunk. - tradingeconomics.com
Tegnap hatalmas emelkedéssel indult az amerikai kereskedés. Az S&P500 1687 pontig jutott. A Twitteren postoló befektetők és brókerek már az 1700-as szintet találgatták. Ben Bernanke azonban lehűtötte a kedélyeket. A FED elnöke már a soron következő júniusi FOMC ülésen lehetségesnek tartotta, hogy a tanács döntést hoz a QE mértékének csökkentésével kapcsolatban. Az amerikai gazdaság 2%-os éves növekedésben van, ami elegendő lehet ahhoz, hogy a mankót elvegyék.
Ahogy korábban is jeleztem a piaci emelkedést szinte hónapok óta már csak ez az egy hír tudja/tudta lassítani vagy megállítani. Minden egyéb rossz hír csak rövid idejű, pár tized %-os korrekciót volt képes előidézni. A jó hírek pedig kimondottan tüzelték az emelkedést.
A csúcsokról így az indexek nap végére komoly sűlyedés után komoly csökkenéssel zártak. Az éjszaka az ázsiai piacokon folytatódott az esés. A NIKKEI több, mint 7%-ot esett, amire a 2011-es földrengés, szökőár és a fukushimai baleset óta nem volt példa. Reggel Európa foytatta az esést. A DAX több, mint 2%-kal került lejebb és erőtlen béna kacsaként lapult ki a padlón a tegnapi, korábban sosem látott 8500 pont feletti szintekről mintegy 200 pontot zuhanva.
A piaci volatilitást jelző VIX index tegnap közel 8%-ot emelkedett, de még bőven nincs semmilyen "pánik szint" közelében. A tegnapi napot 14 pont körül zárta.
Az amerikai piac nyitásakor vélhetőleg tovább folytatódik majd a kockázatosabb instrumentumok értékesítése. Így továbbra is a kisebb papírok és a technikai részvények, pénzügyi szektor, az alapanyagokat előállító vállalatok papírjai, valamint a közmű cégek részvényei eshetnek nagyobb mértékben. Míg a deffenzív papírok (távközlés, egészségügy, globális élelmiszer ipar, gyógyszer gyártás) esése mérsékelt maradhat.
A Blogger szerint a tegnap megindult korrekció, akár holnap és még a jövő héten is eltarthat. Elemzők szerint a több hónapos, megállás nélküli emelkedés után akár 8-10%-os korrekció sem lenne túlzó. A tegnapi kevesebb, mint -1% után, a piacnak még van további tere tehát az ereszkedésre.
A nyersanyag piacokon, az energiahordozók, elsősorban az olaj (WTI és Brent) áresését figyelhetjük meg. Az arany árának ereszkedését megfogta a részvény piac esése, valamint a gyengülő dollár. A sárga fém unciánkénti ára 1,7%-os emelkedésben van és újra megközelítette az 1400 dolláros unciánkénti szintet.
A részvénypiaci esést és egy reggeli kedvezőtlen kínai makró adatot követően az ipari fémek és elsősorban a réz szenvedte meg, közel 3%-ot esett az ára.

2013. május 22., szerda

Hogy állnak a Saxo Bank 2013-as jóslatai?

A Saxo Bank - mások mellett - közzé tette 2013-ra vonatkozó- nem hivatalos - gazdasági jóslatait a tavaly év végén. Nézzük hogy állnak a dán nagybank jóslatai!

1.) A DAX 33 százalékkal 5000 pontra esik vissza
Ettől egyenlőre nagyon távol vagyunk. Ráadásul az ECB még igazán bele sem kezdett valami komoly monetáris lazításba, amire még szükség lehet, ha a gazdaság továbbra sem pörög fel. Egy lazításnak lehet az a következménye, hogy az EU részvény piacra csak még több pénz érkezik. A Blogger kizárólag valamilyen nagy Európai vagy világgazdasági sokk hatására tud elképzelni idén 5000 pontos DAX30-at. (A DAX30 ma 8472,20-on zárt.)
Ez a jóslat abból a tényből táplálkozik, hogy Japánnak hihetetlen tetemes az államadóssága (ahol főleg a saját lakossága a hitelező), amiről lényegében sejthető, hogy visszafizethetetlen. Ettől függetlenül a japán jegybank pár hete hatalmas kötvényvásárlási (piaci likviditási) programot hírdetett meg, a

2.) Japán államosítja a legnagyobb elektronikai vállalatokat
mitől Japánban is a gazdaság felpörgését, a GDP emelkedését várják, no és nem utolsó sorban inflációt, ami a reál adósság mértékét aztán csökkenti. Japán jó úton halad, amit az érkező makró adatok is alátámasztanak. Csökken a munkanélküliség, nő a GDP. A Yen pedig mélyponton van a dollárral szemben.
A japán nagyvállalatok államosítására nyilván egy válság közepén, csőd helyzetben kerülhetne sor. Ettől messze vagyunk. A japán nagyvállalatok papírjait továbbra is veszik.

3.) A szója ára 50%-kal megugrik
Jelenleg úgy néz ki, hogy az idénre várt szója termés átlagok jobbak a tavajiaknál. Azonban az időjárás mindent átírhat. A nyár még előttünk van! Az időjárás pedig kellően kiszámíthatatlan. Forró nyárra számítanak idén is az Egyesült Államokban, melynek termése meghatározó a szója árak tekintetében. Erre a kérdésre korrekten az év második felében lehet majd válaszolni.

4.) Az arany unciánkénti ára 1200 dollárra csökken
Az arany ára jelenleg 1374 dollárnál jár unciánként. A fém szeptember közepe óta eső trendben van. 1800 dolláros unciánkénti szintről több "hupli" mentén jutott el $1564-ig, ahonnan április 11.-én kezdett hírtelen esni egy igen gyenge kínai növekedési adat hatására és 3 kereskedési nap alatt 1340-es szintig, majd valamivel több, mint $130-t visszaerősödtt a nagy áresésben felszaporodott spekulatív vásárlások miatt. Aztán ismét ereszkedésnek indult az ár. A trend tehát eső. A legtöbb elemző további esésre számít. A fő ok, az ázsiai gazdaságok gyengélkedése, melyek eddig is a fő vásárló erőt jelentették az aranypiacon. A legtöbb nagy bank sorra jelenti be az arany árára vonatkozóan a célár visszavágást. Ilyenkor persze elhangzanak extém jóslatok is, melyek akár $1000 alá is jósolják az unciánkénti árat.
Az 1200 dolláros jóslat teljesen reális, bár még nem következett be.

5.) A WTI ára 50 dollárra esik
Az olaj árát minden elemző lefelé jósolja a jelenlegi szintekről. A WTI ma 97 dollár, de az 50 dolláros szint nagyon kevésnek tűnik a Bloggernek. Az OPEC többször lenyilatkozta, hogy számára a $90 dollár körüli WTI ár a kedvező. Tartósan ettől sem sokkal kevesebb, sem sokkal több ...
Mindamellett az olajpala és mélytengeri készletek feltárása, az olaj homok termelésbe vonása potenciálisan nagyon megnövelték az elérhető készleteket és a kínálatot. Miközben a világgazdaság lassulása és főleg Kína gazdasági "hűlése" jelentősen csökkenti a kereslet bővülését. A BP idei jelentése alapján Európában a fogyasztás évek óra stagnál vagy még csökken is.
Összeségében a Blogger túlzónak találja a Saxo bank jóslatát, bár az ár jelentős ereszkedését várja. Mindamellett a közelkeleti háborús helyzet, egy potenciális Irán-Izrael-USA konfliktus, vagy egy komolyabb konfliktus lehetősége a kóreai félszigeten észak felé nyomja az árakakat ideiglenesen.

6.) Az USDJPY 60 felé közeledik
Amióta a BOJ belekezdett az agresszív monetáris lazításba, az USDJPY kereszt a 78 alatti szintekről pár hét alatt 100 fölé került. A 60-as szint igen csak távolodni látszik! Ha az amerikaiak lassítanak a QE ütemén, a tempó északnak csak nőni fog.
A Blogger egyenlőre nem látja reálisnak ezt a jóslatot.

7.) Az EURCHF áttöri a 0,95-ös szintet
Az európai válság hullámainak elvonulásával egyre nehezebb elképzelni. Jelenleg az 1,25-ös szintet törte át a kereszt felfelé.

8.) A HKD USD-hez rögzítése megszűnik és az RMB-hez rögzíti az árfolyamot
A témában itt a The Asset magazin egy napokban megjelent cikke. Ennek komoly esélye lehet, akár idén.

9.) Spanyolország újabb lépést tesz a bedőlés felé, miközben a kamatok 10%-ra emelkednek
Spanyolország egyenlőre nem dőlt be és az EU válság sem a mélyülés irányába halad jelenleg. A spanyol és olasz kötvények hozama jelentősen esett. A cikkben jelzett szcenáriótól szerencsére nagyon messze van Spanyolország.

10.) A 30 éves US kötvény hozama kétszeresére emelkedik 2013-ban
Tény, hogy a kötvény piacból tetemes pénz áramlott ki - többek között a részvény piacra - a FED a 0%-os kamattal ezt lényegében elérte. Azonban a javuló gazdasági mtatók mellett egyre több elemző gondolja úgy, hogy a FEDnek változtatnia kellene ezen a téren és a piacról is sokan gondolják, hogy változni fog a FED kamat politikája hamarosan. Ez fékezi a kiáramlást. Ettől függetlenül ma az amerikai gazdaságpolitika a vállalatok irányába szeretne több pénzt tolni, hogy azok munkahelyeket teremtve és GDP-t előállítva, nem utolsó sorban adót fizetve, segítség a kilábalást és az adósság csökkentést.

Mivel az év még nem ért véget, nehéz megmondani, melyik jóslat teljesül majd december 31-ig, de jó pár jóslat a mai állás szerint lényegében nem valószínű.

2013. május 20., hétfő

Feljebb és feljebb ...

A FED kötvényvásárlási programja egyszerűen -
simplecleareasy.com
Minden hét egyre újabb és újabb csúcsokat hoz az amerikai indexek tekintetében. Az S&P500 soha nem látott 1667,47 ponton zárta a pénteket. A DOW és az S&P500 mellett a frankfurti és a toikói börze index is all-time-high csúcsot döntött. Úgy tűnik mintha a piac nem ismerné többé a korrekciót. Tavaly november közepe óta, tehát lényegében öt hónapja, komolyabb esés nem volt.
A jegybankok olyan mennyiségben "varázsolnak" pénzt a piacokra, ami szinte korlátlan likviditást, azaz vételi erőt ad a részvényeknél. Ugyanakkor a kötvénypiacon a biztonságos országok kötvényeinek árfolyama folyamatosan esik (hozamaik emelkednek). A nemesfémk ára szintúgy. Az arany ára pénteken az április közepi hírtelen esés mélypontjának szintjére ért vissza.

A világgazdaság állapotával kapcsolatban egyre több pozitív makro hír érkezik, ami tüzeli az árfolyamokat, de ez egyben egyre rontja az esélyét az amerikai kötvényvásárlási program jelenlegi ütemének fentartásával kapcsolatban. A FED kormányzók sorra nyilatkoznak a havi $85 milliárdos szint "lecsavarásáról". Azonban ebben a legkorábban változás a júniusi FOMC ülésen lehetséges. Addig pedig nagy kérdés, hogy meddig mehetnek még felfelé az indexek. A jelenlegi szinteken szinte nincs levegő, de a megtorpanásnak nincs jele. Az S&P500-hoz kapcsolódó Twitter üzeneteket figyelve a fundamentumokról mindenki lemondott már. Aki még pozícióban van, az "beleült" a trendbe, az alulról jövő légnyomás (QE) tolja feljebb és feljebb. Minden héten áttörnek az indexek egy-két fontos technikai szintet, ami aztán csak további szinteket nyit meg felfelé.

A Blogger szerint ebben a szélcsatornában kizárólag úgy lehet esni, ha lent elkezdik lassítani alul a ventillátort. Ha elég biztosank látszik, hogy a QE elkezd befagyni, azaz ha lassul, netán megáll majd a venti, akkor lesz komoly esés. Addig irány észak!

2013. május 11., szombat

Skynet avagy hol tart a robotika

Nem rég tettem fel egy postot a Festo cég bionikus fejlesztéséről. A robotika és a robotok fejlesztése is gőzerővel halad. A fő megrendelők természetesen szinte minden esetben a világ nagy hadseregei.
A lenti felvételeken látható fejlesztések vélhetőleg már pár évesek. A tényleges legutolsó állapotokat ritkán teszik elérhetővé a széles publikum számára.

Big Dog és LS3 projektek (Boston Dynamics):
Ezek a robotok gyorsan és hatékonyan képesek nagy terhet cipelni a katonák mellett nehéz terepen.


Végül a Petman projekt, mely lényegében emberszabású robot katonák fejlesztését tűzte zászlajára. Ki-ki ítélje meg milyen sikerrel! Gyanítom, hogy a fejlesztések itt is előrébb járnak, mint amit a YouTube-on bárki számára letölthető filmről láthatunk.

2013. május 10., péntek

Csúcsok csúcsain is túl

Medvéknek nyoma sincs, a piac mintha
 elfelejtette volna hogyan kell esni - hotstockmarket.com
A tőzsdei indexek világszerte menetelnek felfelé - külső és belső szemlélő számára is látszólag - megállíthatatlanul. A világ legnagyobb, legfontosabb indexei mindenkori csúcsaik közelében vagy azokat - akár többször is megdöntve egymás után - túllépve törnek feljebb és feljebb.
A háttérben a világ legnagyobb jegybankjainak "monetáris lazitó programjai" állnak. A technológia általában változik esetről esetre, de mindegyik megoldás lényege, hogy hatalmas mennyiségű szabad pénz kerül hónapról hónapra a tőkepiacokra. Elsőkörben a nagy bankokhoz és intézményi befektetőkhöz, de többedik körben a piacokon jelenlévő kisbefektetőkhöz is "lejut" a hatalams pénzbőségből. A hatalams mennyiségű pénz pedig keresi helyét ...
Jut belőle bőven minden fajta eszköz osztályba, bár eltérő mennyiségben. A legkedveltebbek általában természetesen a legnagyobb és legjobb adósbesorolású gazdaságok államkötvényei. Azonban hogy a bankok több pénzt vigyenek a működő gazdaságba, (és nem mellesleg hogy a nagy államok minél olcsóbban finanszírozzák magukat a piacról) a jegybankok a kamatokat folyamatosan csökkentik. Az Egyesült Államokban pedig lényegében egy ideje 0%-ra csökkentették a kamatokat. Nem csoda ha a piacokra öntött pénz a kockázatosabb eszközök felé áramlik. MEgérkeztünk a részvényekhez.
A pénzből persze bőven jut a világon fellelhető legkülönfélébb spekulatív eszközökbe. Ilyen pl., a befektetésre már nem ajánlott, spekulatív kategóriába sorolt hazai államkötvény is.
A részvény piacokon a jegybanki pénzből fennálló likviditás bőség és ebből eredő kereslet folyamatosan tekeri felfelé az árakat. Egyre több papír esetén érezhető, hogy az árak elrugaszkodnak a fundamentumokból eredő realitásoktól. A legnagyobb részvény indexek ennek megfelelően hatalmasra emelkedtek úgy, hogy mindeközben a világgazdaság, szinte közhelyszerűen, nincs jó állapotban, ... és bár jó pár bíztató makro adatot láthattunk az elmúlt időben, azok nem indokolják ezeket a magasságokat.
A piacon sokan várnak már jó ideje korrekciót. Legutóbb az S&P Capital IQ jósolt 8-10%-os esést, ami az S&P500 esetén legalább az 1500-as szint környékére történő sűlyedést jelentené a jelenlegi 1630 környékéről. Ugyanakkor nem látszik egyenlőre szinte semmi, ami a fentebb részletezett pénzáradat felfelé toló hatásánál - legalább időlegesen - erősebb lenne és lefelé tudná mozgatni az árakat. Sokan tartanak tőle, hogy az árfolyam esése gyorsan és hevesen zajlik majd minél magasabbra érnek az árak.

2013. május 7., kedd

Tesla - $60 fölött az árfolyam

TSLA EPS várakozás - dailyfinance.com
A prémium elektromos autók piacának legfontosabb és lényegében egyetlen szereplője a Tesla Motors (TSLA), mely március végén tette közzé Twitter oldalán az emlékezetes szavakat: “put my money where my mouth is in v major way”. Április 1.-én bejelentették, hogy a vállalat működése nyereségbe fordult miután a cég által gyártott Modell S negyedéves eladásai túllépéték mind az előzetesen várt 4500 db-ot, mind a módosított 4750 db-os időarányos célt. A hír  hatására másnap 16%-ot ugrott a részvény ára és onnantól lényegében folyamatosan emelkedik.
A vállalat az értékesítések emelésére a Wells Fargo-val közösen új finanszírozási szolgáltatást és 3 éves visszavásárlási garanciát jelentett be a Tesla.
A statisztikákból közben az is kiderült, hogy a TSLA közkézhányadának közel fele vesz részt short ügyletben. Ebből és az azóta is folyamatosan megjelenő elemzői cikkekből jól látszik, hogy a vállalat működése nagyon megosztja a befektetőket. Lényegében teljesen két táborra szakadt a mezőny. Az egyik nem hisz az elektromos autózás modelljében, mint ami piacképes alternatívája lehet a jelenlegi szénhidrogén alapú autózásnak, továbbá erős kételyei vannak a Tesla megvalósító képességével kapcsolatban, valamint és főleg az akkumlátoros technológia "érettségével" és "alkalmasságával", "megbízhatóságával" kapcsolatban foglamaz meg fenntartásokat. Ennek megfelelően a "Tesla lufi" kipukkanását várja, pedig a short ügylet egyre drágább, ahogy a papír értéke nő.
TSLA árbevétel várakozás - dailyfinance.com
A másik befektetői oldal viszont Elon Musk-ban és csapatában az új üzleti megváltót látja. Azt a forradalmárt, aki kikezdheti a jelenlegi autózási modellt és a köré csoportosuló iparágakat. Ők feltétlen hívei ennek a technológiának.
A befektetők közül jó páran pedig egyszerűen az emelkedő trend mentén veszik a részvényt. Az eddig megismert eredmények bíztatóak. A tőzsdéken manapság amúgy is szinte minden papírban felfelé van az irány.
A Tesla szedánjáért már most sorban állás van és komoly az érdeklődés Ázsiából is, ahol az értékesítés még nem indult meg. Az ázsiai nagyon zsúfolt és szmogos nagyvárosokban a gépjárművek használatára felállított hatósági korlátozások az elektromos autókra nem vonatkoznak, viszont egyre több a tehetős helybeli, aki megengedheti magának ezt az árfekvésű autót.
A Tesla holnap piaczárás után teszi közzé jelentését. Sorra jelennek meg az elemzések, melyek rendre kiemelkedő eredményeket várnak. A Barclays pedig egyenesen azzal állt elő, hogy a részvény ára akár $131-ig is mehet egy sikeres 3. generációs modell bevezetése esetén jövőre.
A Blogger a Teslában komoly lehetőségeket lát és szinte bizonyos, hogy a részvény ár nem marad meg a jelenlegi szinteken: lehet számítani további emelkedésre a soron következő üzleti sikerek mentén. Ugyanakkor a cég papírjai jelenleg túlvettek és a hangulat is túlfűtött a részvény körül. A papír ára túl gyorsan jutott túl magasra. Az ilyen helyzetekben mindig benne van a korrekció lehtősége. Ha a cég hozza a Wall Street által várt árbevétel és profit számokat és a következő negyedévekre is képes a magasra srófolt várakozásoknak megfelelő számokat előrevetíteni, a papír valóban emelkedhet még tovább a jelentést követően. Hamarosanm egtudjuk!

2013. május 1., szerda

Jelentők és jelentések - csökkenő bevételek

A héten a következő cégek teszik illetve tették közzé gyorsjelentéseiket a Blogger által figyeltek közül.

Április 29., hétfő:
  • Deutsche Boerse AG
  • Fiat SpA
  • Herbalife Ltd (HLF)
  • Hertz Global Holdings Inc (HTZ)
  • J&J Snack Foods Corp (JJSF)
  • Kona Grill Inc (KONA)
  • Loews Corp (L)
  • MicroStrategy Inc (MSTR)
  • Volkswagen AG
Április 30., kedd:
  • 1-800-Flowers.Com Inc (FLWS)
  • 3D Systems Corp (DDD)
  • Amdocs Ltd (DOX)
  • Avon Products Inc (AVP)
  • Coca Cola Hellenic Bottling Co SA
  • Cray Inc (CRAY)
  • Deutsche Bank AG
  • Domino's Pizza Inc (DPZ)
  • Eltek Ltd (ELTK)
  • Flextronics International Ltd (FLEX)
  • Harris Corp  (HRS)
  • Pfizer Inc (PFE)
  • SolarWinds Inc (SWI)
  • UBS AG
  • United States Steel Corp (X)
  • Vertex Pharmaceuticals Inc (VRTX)
Május 1., szerda:
  • Facebook Inc (FB)
  • Garmin Ltd (GRMN)
  • GlaxoSmithKline Consumer Healthcare Ltd
  • Marriott International Inc (MAR)
  • MasterCard Inc (MA)
  • Merck & Co Inc (MRK)
  • Metlife Inc (MET)
  • MSCI Inc (MSCI)
  • Phillips 66 (PSX)
  • The Boston Beer Company Inc (SAM)
  • Time Warner Inc (TWX)
  • Visa Inc (V)
  • Yelp Inc (YELP)
  • Western Gas Partners LP (WES)
Május 2., csütörtök:
  • Chesapeake Utilities Corp (CPK)
  • CME Group Inc (CME)
  • Deutsche Lufthansa AG
  • Estee Lauder Companies Inc (EL)
  • Gartner Inc (IT)
  • General Motors Co (GM)
  • Getty Realty Corp (GTY)
  • Hugo Boss AG
  • Kellogg Co (K)
  • Kraft Foods Group Inc (KRFT)
  • LinkedIn Corp (LNKD)
  • Manchester United PLC (MANU)
  • Metro AG
  • Royal Dutch Shell PLC
  • Sanofi SA
  • Siemens AG
  • Statoil ASA
  • Swisscom AG
  • Teradata Corp (TRD)
Május 3., péntek:
  • adidas AG
A jelentések többségében a cégek a várt feletti profitot, de a várakozástól elmaradó bevételről értesítik a piacot. Az előretekintő várakozások szintén kiábrándítóak. Szinte minden esetben elmaradnak a piaci, elemzői várakozásoktól. Összességében vegyes a kép, de kirobbanó gazdasági fellendülésről sajnos nem tanúskodnak az amerikai vállalati jelentések.
A Blogger, egy-egy vállalat eredményével még külön foglalkozik majd.