whos_among_us

2017. január 20., péntek

Előrejelzések 2017-re

Az év indulásával szinte kötelezően együtt jár az elemzők, piaci bloggerek várakozásainak egymás után történő publikálása. Ezúton én is közzéteszem néhány elképzelésem a 2017-es évre vonatkozóan.

  • Arany ára: az év elejei $1150 körüli szintekről kb $1350- ig emelkedhet unciánként becslésem szerint, ha a bizonytalanság a világban nő (sajnos erre komoly esély van).
  • Amerikai részvény indexek: hihetetlen magasságokban vannak. A hedge found-ok és a nagy alapok kezelői szinte vadásszák az olyan részvényeket, melyek mögött érték van és amik nem túlértékeltek. Főleg a kis papírok vannak soron. A Russell 2000-ben szereplő papírok zöme szép emelkedésen van túl, de lehet még egyedi sztorikat és némi értéket találni. A legvalószínűbb, hogy a kamatláb emelkedésével (illetve az ebben való hit nagyságától függően) az indexek ereszkedése elkerülhetetlen. Mindamellett gigantikus nagyságú (>10%) esésre nem számítanék, mivel közben az amerikai makro adatok egy ekkora esésnek (világkatasztrófától eltekintve) ellentmondanak és logikusan nagy mennyiségű vevő jelenne meg szinte azonnal.
  • Amerikai hosszú kötvény hozamok: túl sok a füst és a köd. DE ... Ha Trump a beígért fiskális élénkítéssel vagy (adócsökkentés mellett végrehajtott) nagy állami beruházásokkal szeretne további munkát teremteni, akkor ugye további adósság növekedés várható, ami húzza maga után a hozamokat felfelé.
  • Európai részvények, indexek: túl sok a problémás helyzet és a bizonytalanság. Főleg ez utóbbi nem kedvez a befektetőknek: lesz Brexit vagy sem? Hogy alakulnak a holland, olasz, francia, német választások? Migráns kérdéskör, meddig véd minket Törökország és milyen védelmi pénzt, szívességeket kér Erdogán? Mit akar a NATOval Trump? Lesz-e és ha igen milyen formában európai haderő? Erősitenek-e a védelmi fronton - és ha igen, mennyire - a nagy európai országok? Összességében a nagy papírok tekintetében emelkedést várok. Illetve van pár szektor, ami indokolatlanul alul értékelt: főleg az európai technológiai és gyógyszeripari szektorok, a pénzügyi szektor. Utóbbi nyilván érthető. A német papírokhoz képest a többi európai országtól nagyobb emelkedést várok: francia, norvég, svéd, spanyol, ír papírok lehetnek érdekesek.
  • Europai hosszú kötvény hozamok: emelkedés, még ha az utóbbi napokban visszatáncolást láttunk is. Az olasz bankok adósság halmaza, a portugál szerkezeti reformok elmaradása mind nagy probléma, de a görög giga adósság halmaz sincs megoldva: az IMF, az ECB és a németek lélegeztetőgépén húzzák magukat. A német hozamokon eltűnt a negatív adósság szint, beindult az infláció.
  • Japán: szerintem nem lesz program változás idén sem: kötvény vásárlás, amihez pénz nyomtatás. A pénzintézetek a gigantikus forrásaikat igyekeznek a reálgazdaságban befektetni hogy elkerüljék a negatív kamatokat. A részvény indexek emelkedhetnek tovább. A hosszú kötvény hozamok ugyan július óta a pozitív tartományba emelkedtek lassan, de az amerikai emelkedéshez hasonló üteműre nem számítok, mivel a szigetországban még távolinak tűnik valamilyen szigorúbb monetáris politika. A globálisan emelkedő trend azért óvatosan még emelheti a hozam szinteket.
  • Kína: a kínai részvények többsége alulértékelt még mindig, de nem tudjuk mi lesz a Trump által belebegtetett kínai védővámok sorsa. (Lesz-e egyáltalán, milyen konkrét intézkedések lehetnek.) A Blogger szerint: el fognak indulni tárgyalások (Jack Ma minapi látogatása már ezt készítette elő) a két ország között és lesz majd valamilyen, mind a két félnek elfogadható, finomhangolt megállapodás, amit az itthon már ismert módon, giga sikerként lehet majd a hívek közt kommunikálnia a Trump stábnak.) Kérdés még Tajvan és a dél kínai tengeri támaszpontok és felségterületek sorsa valamint Észak Korea atomfegyverkezése, támogatása is. Bár ki tudja, hogy ez az egész Trumpot érdekli-e majd, vagy a külügyre hagyja az egészet. Az biztos, hogy Pekingnek továbbra is a yüan gyengítése az érdeke, valamint az, hogy az óriási gyártási kapacitásának minél nagyobb részét tudja keményvalutáért értékesíteni. Ha ez nem menne, ezzel egy komoly és nem várt lassulást kockáztatna, aminek számos tovagyűrűző következménye lehet, és amelyből következő dolgok egyike sem kívánatos.
  • Kőolaj: Első félév $50-$54 közötti sáv maradhat. Utána sok múlik azon, hogy a világgazdasági fellendülés hogy halad. A jelenlegi tudásunk szerint az ár akár $60 környékére is erősödhet, bár a Blogger inkább ettől valamivel alacsonyabb hordónkénti árra számít.
  • Latin-amerika, Brazília, Oroszország: az ő sorsuk a nyersanyagok/energia árak és a dollár erősség kezében van: tehát egy esetlegesen kibontakozó héjja stílusú FED politika, vagy egy ismételten visszaeső olajár lejtmenetbe kapcsolhatja ezen gazdaságokat.
  • India: beszálló pálya, de nem olyan tempóban fognak emelkedni az itteni papírok, mint néhány délkelet ázsiai országban. Sok múlhat azon, hogy üzlet barát és külföldi tőke barát kormány maradjon.


2016. január 31., vasárnap

Negyedéves jelentések a héten #4 - Earnings on coming week #4

Folytatódnak a negyedéves jelentések. Ezen a héten még van egy két "nagyágyú" és pár kisebb, de fontos vállalat, amely eredményeit sokan várják a befektetők között. A Blogger a következő cégek jelentéseit figyeli majd leginkább. Érdemes a Twitter hírfolyamot is figyelni, ahol az eredményeket a Blogger folyamatosan posztolja. Lent kiemelésre kerültek a sajtó által leginkább figyelt jelentők.

2016.02.01 hétfő - 02/01/2016 Monday
  • Alphabet Inc (GOOG, GOOGL) 
  • American Capital Agency Corp (AGNC)
  • Mattel Inc (MAT)
  • Plantronics Inc (PLT)
  • Wynn Resorts Ltd (WYNN)
2016.02.02 kedd - 02/02/2016 Tuesday
  • Amdocs Ltd (DOX)
  • Chipotle Mexican Grill Inc (CMG)
  • Emerson Electric Co (EMR)
  • Exxon Mobil Corp (XOM)
  • Gilead Sciences Inc (GILD)
  • Keurig Green Mountain Inc (GMCR)
  • Motorola Solutions Inc (MSI)
  • Pfizer Inc (PFE)
  • Qiagen NV (QGEN)
  • Royal Caribbean Cruises Ltd (RCL)
  • UBS Group AG
  • United Parcel Service Inc (UPS)
  • Yahoo! Inc (YHOO)
 2016.02.03 szerda- 02/03/2016 Wednesday
  • Apollo Global Management LLC (APO)
  • Boston Properties Inc (BXP)
  • Buffalo Wild Wings Inc (BWLD)
  • General Motors Co (GM)
  • GlaxoSmithKline PLC
  • GoPro Inc (GPRO)
  • Merck & Co Inc (MRK)
  • Metlife Inc (MET)
  • Mondelez International Inc (MDLZ)
  • Syngenta AG
  • Take-Two Interactive Software Inc (TTWO)
  • Two Harbors Investment Corp (TWO)
  • Yum! Brands Inc (YUM)
  2016.02.04 csütörtök - 02/04/2016 Thursday
  • Apartment Investment and Management Co (AIV)
  • AstraZeneca PLC
  • Clorox Co (CLX)
  • ConocoPhillips (COP)
  • Credit Suisse Group AG
  • Daimler AG
  • Dunkin' Brands Group Inc (DNKN)
  • Gartner Inc (IT)
  • ING Groep NV
  • LinkedIn Corp (LNKD)
  • NETGEAR Inc (NTGR)
  • Philip Morris International Inc (PM)
  • Piper Jaffray Companies (PJC)
  • Ralph Lauren Corp (RL)
  • Royal Dutch Shell PLC
  • Snap-On Inc (SNA)
  • Statoil ASA
  • Symantec Corp (SYMC)
  • Teradata Corp (TDC)
   2016.02.05 péntek - 02/05/2016 Friday
  • CME Group Inc (CME)
  • Estee Lauder Companies Inc (EL)
  • Tyson Foods Inc (TSN)

Korrekciók az olajpiacon - nincs megegyezés a kitermelés vágásról

A hét a tőzsdéken sokkal jobban sikerült a megelőző hetek őrületénél. Az előző héten 1812 pontig is sűlyedt S&P500 1940 pont felett zárta a hetet. Az elemzők több ok együttes hatásának eredőjeként látják a heti (főleg a hét végének köszönhető) emelkedést. Egyfelől hírtelen nagyon sokat estek a pánik hangulatban a vezető tőzsdeindexek, ami után szinte törvényszerű egy akár komolyabb korrekció, ami aztán rendre meg is értkezett. A másik fontos pozitív hatás az olaj ár meredek esésének megállása és jelentős visszaerősödése. A harmadik ok a japán nemzeti bank (BOJ) pénteki váratlan lépése, mely az ECB-hez hasonlóan negatív kamatot vet ki a szigetország kereskedelmi bankjai által a központi bankban elhelyezett pénzekre. Február 16-tól a büntető kamat mértéke 0,1%/év.
Az olaj ár eheti emelkedése mögött elsősorban az a politikai irányból is táplált spekuláció állt, hogy a nagy kitermelők egy része esetleg mégis megállapodik a kitermelés csökkentéséről. 
Csütörtök délelőtt Alexander Novák az orosz energiaügyi miniszter újságíróknak elmondta, hogy szó van Szaud Arábiával egy 5%-os kitermelés csökkentési megegyezésről. Korábban pedig az OPEC elnöki tisztét betöltő Quatar tett a kitermelés csökkentési tárgyalásokra vonatkozó nyilatkozatot.
A szaudiak azonban pár órán belül cáfoltak a sajtó és a piac által felkapott híreket és kijelentették, hogy nem vesznek részt ilyen tárgyalásokon és egyenlőre szó sincs a kitermelés csökkentéséről. 
A határidős olaj piacon az árak félóra alatt 6%-ot vagy még többet ugrottak, majd az arab kommentek után némi korrekciót láthattunk. Oroszországból is érdekes háttér információk érkeztek. A short pozícióka mindenesetre jelentősen megnyírbálhatta a hír, mert a fekete arany ára a nap további részében és pénteken sem igazán közeledett vissza a korábbi mélypontjaihoz. Elemzők szerint a Szaudiak ugyan tagadják, de a háttérben mehet valamilyen tárgyalás, ami potenciálisan kis esélyel vezet majd esetleg valamilyen megállapodáshoz. Tehát a fundamentumok alapvetően nem változtak semmit, de jól látszik, hogy egy ilyen "verbális intervenció" is mennyire meg tudja mozgatni a piaci szereplők fantáziáját. 
Hogy mennyire rossz kezd lenni a helyzet azt mutatják oroszok ilyen elkeseredett lépéskre is hajlandóak is, hogy legalább ideig - óráig feljebb tornásszák az árakat és a piacok izgalmát felpiszkálják valamivel.

Egy csütörtök délelőtti hír szerint a nagy tankerhajó üzemeltetőket megkérték, hogy a hajók sebességét csökkentsék le, mert az európai kikötőkben csurig teltek a tartalyok. A giga túltermelés miatt, ilyen gyorsan nem fogynak a készletek. Nincs ennyi tároló kapacitás.
Nehezíti a kitermelők közti megállapodást a rendkívül bonyolult érdek rendszer. Oroszországnak, Szaud-Arábiának és Iránnak pl a jelenlegi szíriai konfliktusban egész más érdekei vannak. A Szaudi olaj monarchiának ugyan nem jó ez az alacsony olajár, de olyan magas tartalékai vannak, hogy még hosszú hónapokig kitarthat és akár kivárhatja olaj exportáló társai egy részének csődjét.
A "játékban" bizonyosan benne van a háttérben az említett feleken kívül az Egyesült Államok és Kína is, hisz a térségbeli politikai érdekeik mellett maguk is jelentős OPEC-en kívüli kitermelők.
A Blogger nem várja, hogy gyors megegyezés születhet a kitermelés csökkentéséről és rövid távon, magasabb szinteken stabilizálódhatna az ár. Vélhetőleg nagyon volatilis és alacsony árak lesznek továbbra is jellemzőek, melyeket az aktuális pletykák és hírek rángatnak majd fel és le.

2016. január 24., vasárnap

Negyedéves jelentések a héten #3 - Earnings on coming week #3

Folytatódik az amerikai cégek gyorsjelentési szezonja igazi jelentés dömpinggel. Az Intel és az AMD már közzétette számait, de a többi jelentős chip gyártó és még jó pár technológiai nagyágyú jelentése főleg a héten következik. A három nagy bankkártya cégből egy már jelentett, a másik kettő számai a héten érkeznek.
A Blogger a héten a következő cégek számait figyeli.

2016.01.2 hétfő - 01/25/2016 Monday
  • Amgen Inc (AMGN)
  • D.R. Horton Inc (DHI)
  • Ferrari NV (RACE)
  • Halliburton Co (HAL)
  • J & J Snack Foods Corp (JJSF)
  • McDonald's Corp (MCD)
2016.01.26 kedd - 01/26/2016 Tuesday
  • 3M Co (MMM)
  • Apple Inc (AAPL)
  • AT&T Inc (T)
  • CA Inc (CA)
  • Johnson & Johnson (JNJ)
  • Lockheed Martin Corp (LMT)
  • Procter & Gamble Co (PG)
  • Sprint Corp (S)
  • Total System Services Inc (TSS)
  • VMware Inc (VMW)
 2016.01.27 szerda - 01/27/2016 Wednesday
  • Biogen Inc (BIIB)
  • Boeing Co (BA)
  • Cirrus Logic Inc (CRUS)
  • Citrix Systems Inc (CTXS)
  • eBay Inc (EBAY)
  • EMC Corp (EMC)
  • Facebook Inc (FB)
  • General Dynamics Corp (GD)
  • Juniper Networks Inc (JNPR)
  • Las Vegas Sands Corp (LVS)
  • MicroStrategy Inc (MSTR)
  • PayPal Holdings Inc (PYPL)
  • Qualcomm Inc (QCOM)
  • SanDisk Corp (SNDK)
  • St. Jude Medical Inc (STJ)
  • Texas Instruments Inc (TXN)
 2016.01.28 csütörtök - 01/28/2016 Thursday
  • 1-800-Flowers.Com Inc (FLWS)
  • Abbott Laboratories (ABT)
  • Alibaba Group Holding Ltd (BABA)
  • Altria Group Inc (MO)
  • Amazon.com Inc (AMZN)
  • American Electric Power Company Inc (AEP)
  • Bristol-Myers Squibb Co (BMY)
  • Caterpillar Inc (CAT)
  • Celgene Corp (CELG)
  • Check Point Software Technologies Ltd (CHKP)
  • Cypress Semiconductor Corp (CY)
  • Deutsche Bank AG
  • Electronic Arts Inc (EA)
  • Eli Lilly and Co (LLY)
  • Fairchild Semiconductor International Inc (FCS)
  • Flextronics International Ltd (FLEX)
  • Ford Motor Co (F)
  • Harley-Davidson Inc (HOG)
  • Hershey Co (HSY)
  • JetBlue Airways Corp (JBLU)
  • Microsoft Corp (MSFT)
  • Nasdaq Inc (NDAQ)
  • SunCoke Energy Inc (SXC)
  • Thermo Fisher Scientific Inc (TMO)
  • Time Warner Cable Inc (TWC)
  • Under Armour Inc (UA)
  • Visa Inc (V)
  • Western Digital Corp (WDC)
2016.01.29 péntek - 01/29/2016 Friday
  • AbbVie Inc (ABBV)
  • American Airlines Group Inc (AAL)
  • Chevron Corp (CVX)
  • Colgate-Palmolive Co (CL)
  • Honeywell International Inc (HON)
  • MasterCard Inc (MA)
  • NuStar Energy LP (NS)
  • Phillips 66 (PSX)
  • Puma SE
  • Seagate Technology PLC (STX)
  • TeliaSonera AB
  • Siemens Ltd
  • Whirlpool Corp (WHR)
  • Xerox Corp (XRX)

2016. január 18., hétfő

Negyedéves jelentések a héten #2 - Earnings on coming week #2

A héten a Blogger a következő vállalatok jelentését figyeli (kijelölve a piac által leginkább várt céges jelentőket):

2016.01.18 hétfő - 01/18/2016 Monday
  • Holiday on U.S. Stock Markets

2016.01.19 kedd - 01/19/2016 Tuesday
  • Advanced Micro Devices Inc (AMD)
  • Bank of America Corp (BAC)
  • Charles Schwab Corp (SCHW)
  • Cree Inc (CREE)
  • Delta Air Lines Inc (DAL)
  • eBay Inc (EBAY)
  • International Business Machines Corp (IBM)
  • Morgan Stanley (MS)
  • Netflix Inc (NFLX)
  • Unilever PLC
 2016.01.20 szerda - 01/20/2016 Wednesday
  • Fairchild Semiconductor International Inc (FCS)
  • Goldman Sachs Group Inc (GS)
  • Kinder Morgan Inc (KMI)
  • Xilinx Inc (XLNX)
 2016.01.21 csütörtök - 01/21/2016 Thursday
  • 8x8 Inc (EGHT)
  • Alaska Air Group Inc (ALK)
  • American Express Co (AXP)
  • Bank of New York Mellon Corp (BK)
  • E*TRADE Financial Corp (ETFC)
  • J B Hunt Transport Services Inc (JBHT)
  • PPG Industries Inc (PPG)
  • Southwest Airlines Co (LUV)
  • Starbucks Corp (SBUX)
  • Travelers Companies Inc (TRV)
  • Verizon Communications Inc (VZ)
 2016.01.22 péntek - 01/22/2016 Friday
  • General Electric Co (GE)
  • Legg Mason Inc (LM)
  • SAP SE

Jelentett a Wells Fargo, a JP Morgan, az Intel, tovább esett az olaj ára

Folytatódott az esés a héten. Szinte minden tőzsdei részvény index, az olaj, a főldgáz és a legtöbb fejlődő piaci deviza is (főleg a dollárhoz képest) a héten tovább esett. Az okok között továbbra is a kínai gazdasági lassulástól való félelem, a kőolaj árának drasztikus további zuhanása, a dollár esősödő trendje áll.
A februári határidős WTI (CLG6) ára a hét eleji $32 feletti szintekről volatilis kereskedés mellett péntek délutánra $29,19-ig csúszott le. A kereskedést pedig $29,70-en zárta pénteken. Az S&500 hétközepi legmagasabb és hétvégi legalacsonyab értéke között 80 pont különbséget láttunk. Az esés folytatódott a többi indexnél is. Péntekre az európai Stoxx600 index elérte a medve piacot.
Az esés még folytatódhat. A fundamentumok nem változtak, de a Blogger egyre nagyobb esélyét látja egy potenciális felpattanásnak.

A hét néhány egyéb történése, híre:
  • Vége az iráni gazdasági blokádnak: A hét végén lényegében véget ért a gazdasági blokád. Ez praktikusan azt jelentheti, hogy az iráni olaj megjelenhet a szabadpiacon tovább növelve a kínálati oldalt. Nem is véletlen, hogy a hétvégére a feketearany ára csúf zakóba kezdett. Sajnos a trend fojtatódhat. Nem véletlen, hogy a legnagyobb elemző házak általában $20 körüli szinteknél várják a mélypontot. ... és hamár vége a blokádnak, mindjárt rendelnek is az irániak egy nagyobb flottát az Airbus-tól.
  • Folytatódott az amerikai vállalatok gyorsjelentési szezonja. Hétfőn az Alcoa (AA) jelentett a várt alatti számokat. Elsősorban az árbevétel maradt a várt alatt, de a profit is kisebb volt az egy évvel korábbinál. A cégről várhatóan idén leválik a nagyon nagy profitt tartalmú aluminium ötvözeteket és különleges profilokat gyártó részleg.
  • Csütörtökön piaczárás után az Intel (INTC) tette közzé számait. A chip gyártó profitja bőven a várt feletti lett, de az ár mégis 5%-ot esett. A befektetőknek szembesülnie kellett, hogy az INTEL nem igazán tudott új növekedési pontokat találni. Így aztán a számai továbbra is az ereszkedő PC és szerver eladások - hosszabb távon - csökkenő trendjének van kitéve. A cég árbevétele sem az elvártak szerint alakult. Az Intel bukója után a többi chip gyártó árfolyama is esésnek indult.
  • A JP Morgan (JPM) 4 centtel verte az elemzői várakozásokatrészvényenként  a profit tekintetében és az árbevétele is várt felett alakul. A várt feletti eredményesség az elemzők szerint elsősorban a költségek erős megvágásából és kevésbé a banki tevékenységből adódott.
  • A Wells Fargo (WFC) jelentése egy centet tett rá a részvényenkénti profitra a várthoz képest. Az árbevétel ugyanakkor várt alatti lett. A papír ára délnek fordult. Sok elemző cég rontott a bank megítélésén, besorolásán.
  • A Citi-nek (C) is sikerült, mind a bevétel, mind a profit soron várakozás felett teljesítenie, azonban a részvény ára pénteken mégis nagyot esett. Ennek oka egyfelől a pénteki nagyon rossz tőzsdei hangulatban, másfelől az eredményt felfelé "kozmetikázó" egyszeri tételekben kereste a szakma.
  • Ugrott csütörtökön a First Republic Bank (FRC) részvényeinek ára, miután a bank a várt feletti profitról számolt be. Sajnos a top line elmaradt az elemzői várakozástól, de így is közel 20%-ot nőtt év/év! A kiváló számokat követően számos elemző ház módosított a részvényre kiadott ajánlásán.
  • 15%-ot esett a Supervalu (SVU) a meglehetősen rossz jelentését követően. A cég eladásai meredeken estek. A papír ára 1 hónap alatt a $7 körüli szintekről $4,5 környékére sűlyedt. A cég a Save-a-lot ki/leválása előtt megkezdheti stratégiájának átalakítását, költség csökkentéseket, melyek elbocsátásokkal és bolt bezárásokkal is járhatnak. Mindamellett a TAG és a DB a papír minősítését vételről tartásra módosította.
  • Rossz hírek érkeznek Dél-Amerika legnagyobb gazdaságából, Brazíliából. Az ország csődkockázati mutatója nagyon magasan van. A brazil állam kézben lévő olajipari vállalat, a Petrobras (PBR) 15 milliárd USD értékben tervez eladni az eszközeiből, mivel az adósságai visszafizetésében komoly problémái vannak és az állami garancia sem valószínüleg működik majd ebben az esetben.
  • Úgy néz ki, hogy a GE eladja a profiljába egyre kevésbé illeszkedő háztartási kisgép üzletágát a kínai Haier-nek valamivel több, mint 4 milliárd dollárért. Az akció lényegében része annak a profil tisztítási folyamatnak, amit a cég vezetése kezdett el korábban és aminek keretében a GE banki üzletágát is eladta.
  • Kiadták a nagyon fontos decemberi konzol videójáték eladási statisztikát, mely sajnos némi csökkenést mutat a 2014 decemberi statisztikai adatokhoz képest. Az elemzők a régi konzolokról az új konzol típusokra történő átállást okolják. Másrészt az iparág küzd a konzol - okos platformok közötti migrációs trenddel is. A hardverek eladásai összeségében 6%-ot romlottak év/év. A PS4 volt a legkeresettebb játék konzol hardver. A Call of Duty: Black Ops 3 pedig a legtöbb példányban eladott játék szoftver.
  • Szintén a hét híre, hogy Warren Buffett tovább növelte kedvenc olajipari cégében, a Phillips 66 -ban (PSX) lévő részesedését. Emlékezetes, hogy január első hetében 5 millió darab részvényt vásárolt, amjd a héten még 900 ezret. Ezzel a Berkshire tualjdoni hányada ~12,5%-ra nőtt. Sokan úgy gondolják, hogy a jeles befektető guru ezzel megszimatolta az olaj ár esésének az alját és a helyzet javulására számít.
    A Phillips 66 (PSX) Egyesült Államokban található olajfinomítói. A cég az olajipar szinte teljes
    vertikumában jelen van. - phillips66.com

2016. január 11., hétfő

Két chart és két tanulmány kommentár nélkül

Egy pár napja találkoztam ezzel a tanulmánnyal, amit az Oxford Research Group készített a britt katonai kiadások megnyirbálása kapcsán az év elején. Ebből vettem át ezt a chart-ot , ami a világ országainak katonai kiadásait mutatja egymáshoz képest.
Pic from oxfordresearchgroup.org.uk
Egy másik tanulmányból egy másik chart pedig 2020-ig a katonai kiadások alakulását mutatja.
Pic: janes.com

2016. január 10., vasárnap

Negyedéves jelentések a héten #1 - Earnings on coming week #1

Az eddig inkább csak csordogáló jelentések a jövő héten indulnak el igazán. A Blogger által figyelt vállalatok jelentései ezek lesznek:

2016.01.11 - Hétfő (Monday, 11.01.2016)
  • Alcoa (AA)
2016.01.12 - Kedd (Tuesday, 12.01.2016)
  • HB Fuller Co (FUL)
 2016.01.13 - Szerda (Wednesday, 13.01.2016)
  • Supervalue (SVU)
2016.01.14 - Csütörtök (Thursday, 14.01.2016) 
  • First Republic Bank (FRC)
  • Intel Corp (INTC)
  • JPMorgan Chase & Co (JPM)
2016.01.15 - Péntek (Friday, 15.01.2016) 
  • BlackRock Inc (BLK)
  • Citigroup Inc (C)
  • U.S. Bancorp (USB)
  • Wells Fargo & Co (WFC)

Medvetánc



Csúnyán eldúrvúlt a helyzet a tőzsdéken a héten és a hétvégére sem igazán csillapodtak le a kedélyek. Pedig igazán kiválló munkaerőpiaci adatok érkeztek. Csak hát ez most úgy tűnik senkit nem érdekel. Mindenki Kínára és a FED-re figyel, no és az olaj árára. Ez a három táncoltatja kolttal a piacokat.
"Szerinted mit tegyek most? Eladjak mindent?" - kérdezte az egyik barátom. "Meddig tarthat ez az egész?" - folytatta.
Komoly vita van az elemzők közöttl, hogy "ez az egész" meddig tarthat. Talán megmaradhat a korrekció szintjén (bár erre kis esélyt látok) vagy egy tartósabb medve piac is jöhet (erre látnak legtöbben esélyt), amikor emelkedő és eső szakaszok is követhetik egymást, aminek az eredője azonban lefelé tart.
Nyílik az olló a kínai export és import között, miközben mindkettő meredeken csökken - thomsonreuters.com
A fő kérdés, hogy Kína gyors ütemű növekedés csökkenése tud-e lassulni vagy egy időre stabilizálódni a piac által várt/remélt 6-6,5% körül vagy ennyi sem lesz és akkor tulajdon képp mire lehet számítani? - ez az egyik fő kérdés. Kína folyamatosan gyengíti a jüant és pénzt pumpál nagyban a gazdaságban, valamint fékezik a hazai spekulációt. Mindezzel a cél a gazdaság pörgetése, a belső fogyasztás nagy ütemű erősítése, széles társadalmi rétegek bevonása a fogyasztásba, adócsökkentések. A kínai alutó eladások óriási szinteken.
Kínai autó eladások növekedése, a kis autók adóját 50%-kal csökkentette a kormány - thomsonreuters.com
A másik fontos szereplő páros a FED és a dollár: a FED, ha tényleg felemeli a dollár kamatot kb 1%-kal 12 hónap alatt, az rendkívül megerősítheti a dollárt: a masszívan (dollárban) eladósodott feltörekvő országoknak ilyen alacsony nyersanyagárak mellett szinte visszafizethetetlenné válik a töménytelen adósságuk és lesznek akik esetleg csődbe is mennek (de gondoljunk csak bele Venezuella vagy Brazília méretű ország csődjébe!).
Ország csőd valószínűség - dbresearch.com
Aztán ott vannak a jelenleg nagyon magas részvény árakkal rendelkező amerikai multik külföldön megtermelt pénzei, amelyek aztán visszaváltva USD-re a negyedéves eredmények kiszámolásakor sokkal kevesebbet „hoznak”, tehát a céges eredmények várhatóan lényegesen romlanak, de ezt nem várja meg senki, így elkezdődik egy masszív részvény eladás (ez már elkezdődött); a szuper biztonságosnak tekintett USD 1,25-1,5%-os egy év múlva várható kamat szintje már nagyon sok befektetőnek tetszetős, „biztos jövedelmet” hoz és ezért nő a globális kockázatkerülés; gigászi pénzek indulnak a rövid kötvények és betétek felé. Ez tovább drágítja a feltörekvő országok finanszírozását és a spekulatívabb vállalati hitelek piacán a költségeket, ami gyorsítja a csődöket és nehezíti a talponmaradást.
A tetejébe – de nem teljesen függetlenül ezektől – az olaj ára napról napra lejebb van, ami a kitermelőknek és az energia szektornak, de az egyes országok (még a fejlettek is!) büdzséinek gigantikus hiányt generál és növeli az eladósodottságot (hiszen a hiányt valahonnan pótolni kell a legtöbb esetben). A helyzet dúrvulhat, ahogy az ár a $32 alatti szintek alá csúszik várhatóan akár már a jövő héten.
Aztán vannak akik azt mondják, hogy az egész csak akkor csillapodik majd, ha a szavannán végigvonult a tűz és az életképtelen, beteg fákat (túladósodott vállalatokat, országokat) felégette (csődbe taszította).
Az energia ipar minden esetre nagy bajban lesz/van.  Főleg a kisebb és a nagyon eladósodott cégeknek lesz várhatóan "annyi". (pánik eladások, csőd, felvásárlás stb jöhetnek) De ugye itt nem áll meg a folyamat, mert azok is bajban lesznek, akik ezeknek a cégeknek hiteleztek (junk kötvény alapok, hedge fund-ok, befektetési és nyugdíj alapok ... végülis közvetve bárki, akinek megtakarítása és pénzügyi vagyona van); a bizalom minden esetre oltárira lecsökkenhet, ami tovább löki az árakat a mélybe; ekkor lesz igazán igaz: cash is king!
De ne szaladjunk ennyire előre! Vannak optimistább lehetőségek is a horizonton. A FED pl hűthetné a kedélyeket. Jöhetnek megnyugtatóbb adatok és történések Kínából. A jövő héten induló gyorsjelentési szezon is sokat javíthat vagy ronthat a befektetők hangulatán ... Szóval öveket becsatolni! Rázós szakasz!

2016. január 7., csütörtök

Folytatódik a piaci esés

Tocsogunk az olajban és a képzeletbeli "piaci vérben". Kína ismét leértékelte a jüant a dollárhoz képest ma (ázsiai) piacnyitás előtt. A tőzsde nyitását követően így hatalmas, pánikká növő eladási hullám alakult ki, amire először 5% esést követően állították le a kereskedést 15 percre, amjd, amikor újraindulás után pillanatok alatt 7%-ra duzzadt az bukó a shanghai tőzsdeindex tekintetében, végleg leállították a mai kereskedést. Ezzel a kínai tőzsde legrövidebb kereskedési napja volt a mai. A gigantikus zakó tovább terjedt a világ tőzsdéin. Az ázsiai indexek lényegében egyöntetűen pirosban zártak, majd az európaiak pirosban nyitottak és a hasonlóan az amerikai indexek is délnek vették az irányt a fél 4-es nyitáskor. Soros György a 2008-ashoz hasonló válságra figyelmeztetett ma.
A baj fő okozója, hogy a befektetők igazán nagyon aggódnak a kínai "hardlanding" miatt. A fejlődő országok gigantikusra duzzadt adóssága és Kína pontosan nem ismert (vélhetőleg minden fontos szereplő hazudik pontatlan egy kicsit/vagy nagyon az e témájú makroadatok tekintetében), de jelentős ütemű lassulása ilyesztő képet kezd rajzolni a befektetők egy részének fejében. 
A galaktikus méretekben túltermelt és el nem fogyasztott olaj szintén óvatosságra int sok befektetőt. Ha nem kell az olaj a világ legnagyobb és legjobban fejlődő (kínai) régiójában és a híresen olajfaló amerikai társadalom is belefullad készleteibe, rosszak a kínai ipari termelésre vonatkozó makrók és a két legnagyobb Öböl menti kitermelő is egymásnak esett (ma voltak újabb brutális vádaskodások), a FED látszólag eltökélt szándéka a további kamatemelés és ezzel a dollár erősítése (mint melléktermék), inkább eladnak és zsebre teszik amit még lehet. A pánik végig vonul a glóbuszon. 
WTI - investing.com
Az olaj fogyasztása globálisan csak lassan nő, a kitermelés csökkentésére csak komoly csődök mellett lesz lehetőség, ezért az olaj ára tartósan maradhat a jelenlegi szintek környékén vagy akár még lejebb. A $32-hoz ma nagyon közel került a WTI ára, ahonnan aztán némileg korrigált.
A földgáz ára viszont több mint 6%-ot ugrott, miután az EIA nyilvánosságra hozta a készlet adatokat, melyek az elemzők által várt alatti szinteket jeleztek. Az El Nino hatás miatt idén az USA-ban az átlagosnál valamivel mérsékeltebb telet várnak a meterológusok. Ehhez adódik az alternatív forrásokból (palagáz, sekélytenger kitermelések, stb.) kitermelt, a korábbinál lényegesen nagyobb gáz mennyiség és kész is a "tökéletes vihar" az amerikai földgáz kitermelési piacon. A $3 alatti ár kimondottan alacsonynak számít. Az amerikai földgáz árakat lényegében a belső fogyasztás határozza meg, amit a heti készletadatok alapján követhetnek a befektetők.
Az első csepfolyósított földgáz Ázsiába vagy Európába az idén indulhat el. Ez is segíthet hosszabb távon az árak emelkedésében.

2016. január 5., kedd

20%-ot bukott 2015-ben a Pershing 2015-ben

Mozaikok a mai tőzsdei, gazdasági történésekből:
  • Pershing éves eredménye: Bill Ackman híres befektetőhöz és milliárdoshoz köthető az egyik legnagyobb amerikai hedge fund, a Pershing Square (NL:PSH), mely egy mai adat szerint 2015-ben 20,5% veszteséget kénytelen elkönyvelni. Igaz 2014-ben 40% nyereséggel zárta az évet. Az alap jelentős veszteséget könyvelt el a bajba került Valeant-révén és a Herbalife esésére játszva is. Utóbbi vállalattal folyamatos perben áll a Pershing piramis játékkal vádolva azt.
  • Nem járt jól idén a világ leggazdagabb emberének mondott Warren Buffett és az általa vezetett, hedge fund, a Berkshire Hathaway (BRK.A, BRK.B) sem. A cég 2009 óta a legnagyobb veszteséggel zárt. A -11%-os bukó összeszedésében komoly szerepe volt annak, hogy a vállalat két meghatározó holdingja az American Express (-24%) és az IBM (-13%) is nagyot csúszott.
  • Szintén mai hír, hogy a globális félvezető értékesítések novemberben 3%-ot estek (év/év) a Félvezetőipari Szövetség (Semiconductor Industry Association) mai adata szerint, 28,9 milliárd dollárra. Az értékesítések csak Kínában tudtak 5,3%-ot emelkedni, a világ más részein masszív visszaesés volt tapasztalható. A Szövetség 2016-ra szolid emelkedést vár a félvezető eladásokban.
  • A FitBit (FIT) a CES-en bemutatta az új okosóráját, mely egy feltöltéssel akár 4-5 napot is képes lehet működni és az ára közel 200 dollár. A befektetők azonban nem örültek, mivel ezt az árat nagyon túlzónak gondolták egy olyan óráért, amihez nem tudnak 3rd party alkalmazásokkal kapcsolódni. A papír a tőzsdei bevezetés óta a legmélyebb szintre esett. A reggeli 30 dollárról 24 dollár közleébe sűlyedt.
  • A WTI ismét beesett 36 dollár alá és ezzel beállította 2 hetes mélypontját az ár. Az arany ára viszont 2 hetes csúcsra került köszönhetően a közelkeleti helyzet bonyolódásának.

2016. január 4., hétfő

Jó nagy zakó

Borzasztó első tőzsdei napon vagyunk túl.
                  Ár          Vált      Vált%
Dow          17,149    -276     -1.58%
Nasdaq        4,903    -104     - 2.09%
S&P 500      2,013      -31    - 1.51%
FTSE 100     6,093   -149    - 2.39%
DAX           10,283   -460    - 4.28%
CAC 40        4,522   -115     - 2.48%
IBEX 35       9,313   -231     - 2.42%
Stoxx 600        357      -9      - 2.41%
Nikkei 225   18,451 -583     - 3.06%
Hang Seng   21,327  -587    - 2.68%
Shanghai       3,296   -243     - 6.87%
A DOW 450 pontos esésben is járt napközben, amire 84 éve nem volt példa az év első kereskedési napján. A DOW utoljára 2008-ban, az S&P500 és a Nasdaq 2001 óta nem zárta az év első napját ekkora eséssel.

A hatalmas zakónak összetett okai vannak. A kiváltó ok a minden befektető által sandítva figyelt Kínából érkezett, ahol még a hétvégén megjelent a hivatalos kínai ipari beszerzési menedzser index (PMI), mely 49,7 lett és a szolgáltatatók (non-manufacturing) beszerzési menedzser indexe, melyet a hivatalos kínai statisztika 54,4-nek mért. Utóbbi 53,6-ról emelkedett novemberben. Mind két szám a várakozásoknak megfelelően alakult. 
Hétfő reggel azonban megjelent a honkongi HSBC bank által - más módszertannal - mért ipari PMI adata is, mely jókora eltérést mutatott az egy nappal korábban megjelent állami adatokhoz képest. Ráadásul ez az adat jóval várt alatti lett.
A piacon mindenki számára ismert, hogy a kínai kormány vélhetőleg manipulálja a gazdasági adatokat, ezért a HSBC által közzétett adatot tartják közelebbinek a "valósághoz". Sokan gondolják, hogy az ipari termelés drámai összehúzódása sokkal nagyobb is lehet, mint amit az adatokból ma látunk (bármelyikből). Így elképzelhető, hogy a kínai GDP adatok is gyengébbek lényegesen a hivatalosan közzétetteknél.
A Sanghai index 7%-ot esett napközben és le kellett állítani a kereskedést is
Az esés folytatódott az európai piacokon és az amerikaiakon is. A német DAX járt a legcsúnyábban kínán kívül,  mely több mint 4%-ot zuhant az adatok és szentiment hatására.  

Ilyenkor a legnehezebb a türelem és a kivárás. A piac pánik hangulatba kapcsolt. A legnagyobb 30 német tőzsdei cég indexének (DAX) ilyen mértékű egy napon belüli "leárazása" mögött vélhetőleg (legalábbis ismerten) nincs fundamentális ok, pusztán az a tény, hogy a német vállalatok egyik legfontosabb piacának gazdasági teljesítménye vélhetőleg rosszabb, a hivatalosan elismertnél ... Na persze ezt eddig is tudtuk ...
A Blogger volatilis 2016-os évkezdésre számít és könnyen elképzelhető, hogy az eső trend folytatódik majd a következő napokon is. 15%-nál nagyobb  korrekciónak kis esélyét látom. Elemzők a kínai kormány újabb lazító beavatkozását sejtik, várják.

2016. január 3., vasárnap

Amerikai vállalati gyorsjelentések a héten - SUPERVALUE, Ruby Tuesday

Kedden jelent a többek közt Save-a-lot márkanév alatt
diszkont láncot üzemeltető SUPERVALUE (SVU), melynek
közel feleződött az elmúlt évben a tőzsdei értéke;
az elemzők 16c nyereséget várnak részvényenként -
pic:wordpress.com
A héten folytatódik a jelentési szezon, de a még csak "takarékon". A Blogger által figyelt vállalatok közül január első hetében 6 cég teszi közzé számait.
A diszkont kereskedelmi láncokat üzemeltető SUPERVALU Inc (SVU) kedden (január 5) piacnyitás előtt, 
a Monsanto (MON) vegyipari konszern szerdán (január 6.) szintén piacnyitás előtt jelent. 
A csütörtök (január 7.) lesz picit sűrűbb. 
Az alkoholos italok nagykereskedelmével foglalkozó Constellation Brands (STZ) piacnyitás előtt, 
a Bed Bath And Beyond (BBBY) lakberendezési vállalat csoport piaczárást követően,
a Ruby Tuesday (RT) étterem lánc és
a karbantartási és tisztító anyagokat gyártó és forgalmazó WD-40 (WDFC) is piaczárást követően teszi közzé negyedéves jelentését.