whos_among_us

2014. május 8., csütörtök

Jelentett a Tesla Motors, zuhan az ár

Az elektromos autókat gyártó és Elon Musk nevével fémjelzett Tesla Motors (TSLA) ma, piac zárás után tette közzé negyedéves jelentését. Az egy részvényre jutó profit a várt 8 cent helyett 12 cent lett! A negyedéves értékesítések volumene 620,5 millió dollárra nőtt (egy éve még csak 561,8 millió volt ez a szám).
A cég 6457 darab autót értékesített az első negyedévben, ami valamivel több volt, mint a legtöbb elemző által várt 6400 darabos érték, de nem érte el a kicsit merészebb Barclays által várt 6600 db-os értéket. A cég saját tervei szerint a 2. negyedévben 7500 darab autó értékesítésére készül, míg egész évre mintegy 35 ezer autó eladását vetítik előre.
A részvényesek részére kiadott levél szerint jelenleg kb 700 autót gyárt a Tesla hetente. Év végéig ezt a számot 1000 darabra szeretnék növelni.
Folytatódik a Giga Factory projekt és a többi fejlesztés is (szuper töltők, bolt hálózat és persze az X modell).
A részvény ára a látszólag jó eredmények ellenére jelentőset bucskázott. A Tesla részvények ára az aftermarketben több mint 8%-ot zuhantak. A befektetők komoly kockázatot látnak a részvényesi levélben is citált akkumlátor ellátási problémának: “Battery cell supply will still constrain  our production in Q2 but should improve in Q3″. Azonban szerepe lehetett az esésben a Barclays értékesítési jóslatától való elmaradásnak is.
A papír szentiment változását jól mutatja a lenti grafikon, amin látszik, hogy az elelmzői konszenzus hogy romlott idővel az egy részvényre jutó eredmény várakozással kapcsolatban ... Amit aztán a cég megvert, de az esésből arra lehet következtetni, hogy a cég körüli negatív befektetői hozzáállás nem fordult meg.
A Tesla esése változó ütemben február vége óta tart, a cég növekedése pedig impozáns, a termék pedig elsőosztályú. A vállalat (és általában az elektromos autózás) achilles sarka a megfelelő minőségű és mennyiségű akkumlátor. Ennek hiánya jelentősen visszafoghatja a gyártó kibocsátását és végsősoron a termék elterjedését és a cég profitabilitását. A Giga Factory projekt pont ezt a problémát igyekszik kiküszöbolni. A gyár, azonban 2017-ben kezdi csak meg működését.

eredmény várakozás romlása a Teslánál - marketwatch.com (cited of Laura Mandaro)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.