whos_among_us

2014. július 21., hétfő

Nem kínai

A Blogger rendszeresen figyelemmel kíséri a kínai gazdaság történéseit, melyek manapság az egész világgazdaság működésére, a befektetői hangulatra, a piacok teljesítményére alapvetően vannak hatással. Az elmúlt napokból négy hírt emeltem ki most:
  1. A réz piaci ára július 14 óta folyamatos esésben van. A piaci álmoskönyv szerint ez nem jelent jót. A réz ára indikátor, melynek mozgása segíthet előrejelezni más piaci termékek ármozgását. Jellemzően a részvényárak esését is általában jelzi. A színesfém árának csökkenése mögött elsősorban a kínai megrendelések visszaesése miatti aggodalom áll. A befektetők részben a Huatong kötvény csődje miatti aggodalom okán, részben a kínai kormány által mesterségesen hűtött ingatlan beruházási szektor új megrendeléseinek csökkenő volumene miatt csökkentették réz kitettségüket.
  2. Kínában jelentősen csökkent az új lakások ára. Számos nagyvárosban halmozódott fel jelentősen az eladatlan ingatlanok száma, ami akadályozta az ingatlanberuházók törlesztéseit a bankrendszer felé, aminek beláthatatlan következményei lehetnek már rövid távon (lásd következő pontot). Ezért a központi vezetés határozottan utasította a beruházókat, melyek gyakran (részben) állami vállalatok vagy helyhatóságok esetleg (állami) bankok, hogy az ingatlanok eladását bármiáron gyorsítsák fel. Az új lakás árak esése ugyanakkor nem vonatkozik a legfelkapottabb és legnagyobb városokra, így Pekingre, Shanghaira, Shenzhenre. A nem új ingatlanok ára viszont még ezekben a városokban is ereszkedett. Összességében a kínai ingatlan piac újra hűlni látszik, az ázsiai ország ingatlanszektor részvényeinek indexe pénteken már felülteljesítő volt.
  3. A múlt héten egy kínai építőipari vállalat, a Huatong Road & Bridge Group Co. bejelentette, hogy várhatóan nem tudja kifizetni kötvényeseit (sem a tőkét sem a kamatokat) a következő héten. Ez lenne az első kínai privát vállalati kötvény csőd. A vállalat elnöke, Wang Guorui lemondott és úgy tűnik a helyi kínai pártvezetésből is eltávolították a rendkívül kényelmetlenné vált vállalkozót. Emlékezetes, hogy június végén egy shanghai-i napelemes cég, a Chaori került csődeljárás alá, miután képtelen volt kifizetni beszállítóit.
  4. A honkongi nagybank, a HSBC rendszeresen teszi közzé saját elemzéséeit a kínai gazdaság növekedéséről, illetve annak üteméről. A befektetők ezt mintegy kontrol adatként tekintik a kínai kormányzat hivatalos havi GDP adatához képest, bár mindenki tudja, hogy a két statisztikai szám némileg más kiindulási adatokból készül. A HSBC az éves GDP növekedés mértékének kilátását 7,4%-ról 7,5%-re módosította! A kínai gazdaság június folyamán a várt felett tudott teljesíteni. A HSBC jelezte, hogy a jelenlegi GDP előrejelzés módosítása nem változtatja meg a bank Kínával kapcsolatos közép és hosszútávú gazdasági előrejelzését.
Kínai éves GDP (HSBC) - bloomberg.com
A héten érkeznek még PMI adatok is, amelyek remélhetőleg alátámasztják az ázsiai ország gazdaságával kapcsolatos pozitív elemzői vélekedéseket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.