whos_among_us

2014. szeptember 21., vasárnap

Harmadik negyedév jelentései következnek

Csütörtökön a skótok megnyugtató többséggel utasították el a levállást Nagy-Britániáról. Cserébe megkaphatják a nagyobb önrendelkezést, maradhat a GBP, az EU és NATO tagság. A piacok kb ezt az eredményt árazták, de azért a pénteki kereskedés Európában, Ázsiában és a tengeren túl is jó hangulatban indult. Később a jó hangulat csillapodott. A DOW kivételével az amerikai indexek pirosban zártak.

A pénteki nap nagyon várt eseménye az Alibaba (BABA) részvényeinek tőzsdei bevezetése volt. Erről az IPO-ról napok óta már mindent megírtak és az első nap után is bőven születtek elemezések. Itt most külön nem foglalkozom ezért a papírral részletesen. A részvényt $68-on lehetett jegyezni, de már a nyitásban $93 körül indult a kereskedés és egy rövid időre a $100-t is megközelítette az árfolyam. Zárásra a papír visszahúzódott $93 közelébe. A BABA tehát +38,07%-ot ugrott. Az Alibaba részvényeinek tetemes részét birtokló Yahoo! (YHOO) részvényei a kibocsátáskor esni kezdtek, majd a papír némileg korrigált napvégére.

A szeptember gyorsan halad előre és vannak cégek, amelyeknek már szeptemberben kijön a Q3-as gyorsjelentése. A jövő héten tehát kezdődik a "ráfordulás" a gyorsjelentési szezonra. A riportok a QE3 teljes visszavonásához közelítve kulcs fontosságú lehet. Az amerikai jegybank által a piacra pumpált jelentős plusz pénz nélkül és gyenge vállalati teljesítmények esetén a jelenlegi árszintek nehezen lesznek tarthatóak. 
A legfontosabb jelentő a DOW komponens Nike (NKE) lesz csütörtökön.
A kisebb papírok közül a Blogger által is kedvelt AutoZone Inc. (AZO) közli számait már hétfőn. Kedden jön a Bed Bath & Beyond Inc. (BBBY), a tengeri luxus hajókat üzemeltető és luxus utakat szervező Carnival Corp. (CCL), az amerikai használt autó kereskedelemmel foglalkozó CarMax (KMX) jelentése. Szerdán jelent az ismert tanácsadó cég, az Accenture (ACN), a mikroelektronikai JabilCircuit (JBL), a USA szerte payroll szolgáltatásokat biztosító Paychex Inc. (PAYX), az építőipari KB Home (KBH). Csütörtökön - a Nike mellett - jelent még a mobilkészülékgyártók egyik fontos beszállítója, a Micron Technology (MU) is.

Russell2000 halálkereszt formálódik - marketwatch.com
A Fitch Ratings a héten megerősítette az Egyesült Államok tripla A besorolását. (Nem is számított senki másra.)

A héten az IMF is megfogalmazta intelmeit egy potenciális piaci összeomlással kapcsolatban. A tetejébe a Russell2000 index esetében elkezdett előállni az ún. "halálkereszt" formáció. Tehát az a helyzet a grafikonon, amikor az 50 napos mozgóátlag átmetszi a 200 napos mozgóátlagot. A technikai elemzők szerint ez általában esést vagy szakadást hozhat. (Némileg önbeteljesítő módon is.)
A profik ilyenkor csökkentik vagy megszüntetik spekulatív befektetéseiket a piacon. (önbeteljesítés). Érdemes lehet akár a nagyobb kapitalizációjú cégek papírjai irányába elmozdulni a napontúli részvény tartások esetében. A szeptember és az október statisztikai alapon amúgy sem tartoznak a profitabilisabb hónapok közé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.