whos_among_us

2011. október 19., szerda

AAPL vétel

Tegnap piac zárást követően jött ki az Apple 3. negyedéves jelentése. A vállalat az előző év azonos időszakához képest nagyjából 50%-os profitnövekedést ért el! A befektetők azonban ennél valamivel többre számítottak. Egy részvényre így 7,05$ profit jut, de a várakozások 7,38$ körüli értékkel számoltak.
A részvények ára az "aftermarket"-en azonnal és meredeken 7%-ot esett. A bajt tetészte, hogy az árbevétel sem a várakozások szerint alakult. A pánik azért is volt nagy, mert a cég negyedéves pénzügyi eredményei az utóbbi években minden esetben felűlmúlták az elemzői várakozásokat.
A probléma forrása ott keresendő, hogy sok potenciális vevő a telefon vásárlásával már meg szerette volna várni az új iPhone-t. A 3. negyedévben ezért az előző generációs telefonokra valamivel kisebb volt a kereslet.
A blogger véleménye szerint a részvény árának ez az esése felfogható egyfajta korrekciónak is és a cég fundamentumait tekintve (pl. az iPhone 4S eddig minden eddiginél sikeresebb bevezetése, az Apple hatalmas pénzügyi tartalékai, várható új termékek) igen jó beszálló pont lehet a cég papírjaiba, még akkor is, ha tudjuk, hogy az AAPL papírok sem nőhetnek az égig. A piaci konszenzuls egyértelműen "bullish".

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.