whos_among_us

2013. február 2., szombat

Mai makró adatok és az olajár

Bár az előző posztomban is az amerikai könnyű olaj árát és annak makró adatokkal való összefüggését tárgyaltam, ám ma (2013.02.01) újra ezt teszem, mert érdekesen alakult a WTI árfolyama a mai kereskedésben.
A piac ma két fontos amerikai makró adatra várt. Az egyik egy adat a januári új munkahelyek számára vonatkozóan (nonfarm payrolls, Jan) 14:30-kor, a másik a michigan-i fogyasztói bizalmi index 15:55-kor. A harmadik pedig az amerikai beszerzési menedzser index 16:00-kor.
Az olaj ára a napot az európai piacok nyitásáig 97,5 dollár körüli áron mozgott, majd ereszkedni kezdett délig $97,11-ig, ahonnan - már a délutána adatokra várva - az árfolyam ismét emelkedett. A 14:30-kor kiadott munkaerőpiaci adat szerint januárban az U.S.A. gazdasága 157 ezer új (nem mezőgazdasági) munkahelyet teremtett, a várt 160 ezer helyett, de mivel a két adat nagyon közeli volt, a befektetők alapvetően nem tekintettek rá rosszul. A kiadott riport a decemberi és novemberi adatokat is felfelé korrigálta utólag. A decemberi össz amerikai munkanélküliség az eddigi 7,8%-ról 7,9%-ra emelkedett.
A WTI ára 14:55-kor meredeken zuhanni kezdett, melyet az elemzők elsősorban profitrealizálással magyaráztak. Az ár $96,75-ig zuhant. 
A megjelent két hangulati adat várakozáson felüli lett. A michigani index 73.8 pont lett januárra, míg decemberben 71.3 pont volt és a várakozás sem volt több, mint 71.5.
A beszerzési menedzser index 53.1 értékre adódott a decemberi 50.2 után. Az elemzők itt is szerényebb értékre céloztak és csak 50.6 pontot reméltek.
A mexikói olaj vállalat, a Pemex Mexikóváros beli székházában
óriási robbanás történt -
picture reblogged from nydailynews.com, Guillermo Gutierrez/AP
A jó adatok valamint a mexikóban történt robbanás és a törökországi amerikai követség elleni merénylet összeségében ismét északnak fordították a WTI árfolyamát és 17:45-ig $98,08-ig emelkedett az ár. Majd 18:50-ig ismét ereszkedett és emelkedett $97,85-ig.
A Brent ára szintén emelkedett ma a nap folyamán összeségében valamivel több mint 1%-ot. Az árfolyam itt is a törökországi merénylet hírére csúcsosodott ki $116,97-on 16:30 körül.
Összességében tehát maradnak a magas olaj árak. Azonban $98-os szint tartós túllépése egyenlőre nem sikerült. Ezen az ellenállási szinten egyenlőre meg megtört az emelkedés. Az árfolyamot tartósan magas szinten azonban csak a fokozódó geopolitikai feszültség vagy jelentős, a gazdaságból eredő többlet igény tarthatja. Ha egyik sem lesz, az árfolyam ereszkedése következhet, talán hamarosan ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.