whos_among_us

2013. április 23., kedd

Baljós árnyak

A tőzsdei elemzők egyre nagyobb része aggódik egy esetleges nagyobb korrekció vagy tőzsdei árösszeomlás miatt. Javában benne vagyunk a jelentési szezonban és az eddig jelentett cégek nagyobb részt profit emelkedésről tudtak beszámolni. Jó részük várakozáson felül jelentette az egy részvényre jutó profitot. Azonban az árbevétel oldalon már komoly gondok mutatkoznak a cégek súlyos részénél. Azaz a nagyobb profitot a költségek megvágásával, alkalmazottak elbocsátásával tudják csak produkálni. Ez a folyamat pedig nyilván nem fenntartható. A tőzsdei vállalatok eddig is relatíve optimálisan működtek, súlyos, optimalizálható tartalékok a rendszerben feltehetőleg csak kevéssé vannak. Több negyedév profit növekedését kizárólag működés optimalizálásból nem lehet összehozni majd. Ez egyértelműen árcsökkentő hatású kell legyen.
Az amerikai indexek, azonban fittyethánynak a fentiekre. Az S&P500 ma már a nap elején átlépte az 1570-es szintet és simán túl jutott 1575-ön is rövid idő alatt. 1580-at áttörve akár 1600-ig rallizhat az index! Mindezt a fenti gyorsjelentések tükrében. Sok befektető twitter üzenetekben ad hangot annak, hogy mennyire nem érti vagy mennyire őrültségnek tartja ami a piacon zajlik.
A szituáció mind technikai, mind fundamentális oldalról baljós árnyakat vetít előre!
  • Technikai szempontból az S&P500-nál a kialakuló fej-váll alakzatra figyelmeztetnek elemzők.
  • Fundamentális oldalról pedig a fenntarthatatlan eredményeket jelentő, de magas részvény árakkal rendelkező vállalatok bizonyosan problémát jelentenek, de a makró adatok közül is számos a világgazdaság lassulását vetíti előre.
  • Figyelmeztető jelek még: relatíve alacsony tőzsdei forgalom az uptrend ellenére (sokan nem kockáztatnak ezeken a szinteken már); jelentősek a készpénz pozíciók; erősödő dollár, újra ereszkedő nemesfém ár, 3. tőzsdei napja emelkedő indexek.
Az $SPX Twitter folyamát figyelve sokan 10% fölötti zakót várnak, de volt aki 35%-os esést jósolt.
Amint látható, szinte minden lefelé mutat.
Feltörték az AP Twitter accountját és fals robbanást jelentettek.
Az árfolyam beszakadt. - marketwatch.com
Az esés ma egy pillanatra be is indult, amikor az AP Twiter accountját hackerek feltörték és  robbanást jelentettek a Fehér Házból a népszerű közösségi oldalon. A hírügynökség accountját fel is függesztették. Az S&P500 erre a hírre 1 perc alatt több mint 13 pontot esett, majd visszahúzták.
A baljós árnyak témakörbe tartozik a Blogger szerint az a hétvégén megjelent hír, hogy az Április végén szokásosan az amerikai Jackson Hole-ban tartandó jegybankárok találkozóján Ben Bernanke, FED elnök "időpont ütközés miatt" nem tud részt venni. ... ami ugye elég gyengén hangzik, mivel ez az egyik legfontosabb éves monetáris szimpózium, ahol szinte megszokott, hogy a FED elnöke valami érdemi bejelentést tesz. Az érdeklődés különösen felfokozott most, amikor arról jelennek meg jegybankári vélemények, hogy a havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási programot részben vagy egészben abba kell hagyni ... (Ez az óriási pénz hajtja felfelé a részvény árakat és nyomja le a kötvény hozamokat. De ez biztosít pénzt az olyan kockázatos fejlődő országok költségvetsének egyensúlyban tartásához is, mint amilyen Hazánk.) Vajon mi állhat igazából a háttérben?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.